Párválasztó a múltból

April

A tökéletes családi pillanatos tévézés végül alvásba torkollik, mert mindhárman elalszunk. Másnap hajnalban arra ébredek, hogy valaki néz. Álmosan pislogok párat, és boldog nyugalommal veszem tudomásul, hogy Jeremy ott van mellettem. Az oldalán fekszik, én pedig vele szemben, de közel hozzá. Eszembe jut, hogy Ben is velük volt az este, így óvatosan átnézek a vállam felett, és látom, hogy az öcsém a hasán fekve szuszog békésen. Akkor mégis mire ébredtem fel? Körülnézek, és a nyitott ajtóban észreveszem a bátyám. Nem tudok leolvasni semmit sem az arcáról. Óvatosan kimászom a fiúk közül, és kiterelem a bátyám a szobámból.

- Menj el innen - suttogom neki, ahogy behúzom magam mögött az ajtót. - Nincs rád szükségünk itt ilyen korán. 

- Nekem viszont szükségem van a húgomra!

- Akkor kellett volna gondolnod erre, amikor a magmáig tiportál tegnap az ebédnél. Nem akarok veled vagy bárki mással veszekedni. Ígérem, nem kell sokáig türtőztetnetek magatokat, pár órán belül már itt sem leszünk. Csak addig bírjátok ki, és hagyjatok békén - fordulok vissza a szobámba, majd halkan becsukom az ajtót, és visszamászok Jeremy mellé. 

- Minden egyes perccel egyre büszkébb vagyok arra, hogy a barátnőm vagy - motyogja, majd magához húz.

- Mi?

- Az előbb, ahogy leráztad a bátyád? Azt tanítani kellene - néz rám igencsak álmos szemekkel. 

- Ugyan, csak az álom és a szerelem beszél belőled - bújok hozzá zavaromban.

- Ha a szerelem beszélne belőlem, akkor azt mondtam volna, hogy te vagy a legmegértőbb, legérzékenyebb és legempatikusabb nő ezen a világon, és nagyon örülök, hogy én vagyok az a szerencsés flótás, aki elmondhatja magáról, hogy a másik feled - puszil bele a hajamba, én pedig szép lassan elolvadok. Imádom, amikor bókol, flörtöl és kimutatja mennyire szeret, de gyakran annyira zavarba hoz, hogy nem tudok reagálni. Ez is egy ilyen pillanat, így válasz helyett csak nyomok egy puszit a mellkasára, a szíve fölé. - Szeretlek.

- Én is szeretlek - válaszolok, mert erre már tudok mit mondani. - Sajnálom, hogy felébresztettelek.

- Nincs gond, így legalább részem lehet egy kis kómás összebújásban - nevet. - Éreztem, hogy nem vagy mellettem, és hirtelen nem tudtam, mi történt, de láttam, hogy behúzod magad mögött az ajtót. 

- Már itt vagyok, és csak ez számít, nem? 

- De, és már jöhet is a kómás összebújás - motyogja egyre halkabban és lassabban, és érzem, hogy a teste elernyed mellettem. Percekig csak élvezem a közelségét, aztán én is visszaalszom. Talán órákkal később arra ébredek, hogy Ben pakol a szobámban.

- Hé, mit csinálsz, Szorgos Méhecske?

- Csak összeszedem a cuccokat - vonja meg a vállát. - Freya az udvaron van, adtam neki egy kis nasit, remélem nem baj. És bocsi, hogy tegnap este itt aludtam el - húzza el a száját.  

- Rég aludtam ennyire békésen, mint most éjjel, úgyhogy nincs gond - mosolygok rá, és kitárom a karjaim Odajön, megölel, aztán kimegy a szobából. 

- Imád téged. És ha nem lenne az öcséd, nagyon komoly okom lenne féltékenykedni - szólal meg Jer rekedtes hangon. 

- A hét év korkülönbség nálam csak felfelé játszana, lefelé nem - hajolok le hozzá, hogy megcsókolja, aztán elmenjek tusolni. De ez nem jön össze, mert a csók komolyabbra fordul, az ajkaink hevesen csatáznak egymással, és én rövid úton megfeledkezem a fürdőről. Nyöszörögve férkőzöm még közelebb hozzá, és boldogan hagyom, hogy a kezei végigjárják a testem. A csípőmnél fogva magára emel, és már nem csak csodálatos mellkasának keménységét érzem magam alatt. Ösztönösen mozogni kezdek, és Jer keze már nem marad a ruháim fölött. Tenyere a csupasz derekamat és hátamat simogatja,miközben ajkai és nyelve súlyos vérnyomás-emelkedést okoznak nekem. Nyöszörgök, némán könyörgök, hogy ne hagyja abba, és szerencsére megérti. Leügyeskedi rólam a melltartót és eldobja valamerre. Pillanatokkal később a pólója is szárnyal. Azt hiszem, hogy átfordít minket és ő lesz felül, de visszafekszik a hátára, és engem is magával húz. Csókol, tapogat és masszíroz, és én is pólótlan leszek. Annyira belefeledkezem a csókjaiba, a jelenlétébe, hogy elfelejtem hol is vagyunk. Az agyam egy eldugott zugában hallom, hogy nyílik a szobám ajtaja, de csak akkor tudatosul bennem ez a kis információ, amikor a belépő meg is szólal.