Párválasztó a múltból

Baklövés

Az anyánál töltött délelőtt után megvolt az első beszélgetésem a pszichiáteremmel, ami után másnap haza is mehettem. Épp ideje volt már, mert a házra és a fiúkra nagyon ráfért egy nőnemű kezelése. Dr. Mendes megtette azt a szívességet, hogy kivitte a kutyust, amíg bent kellett maradnom az osztályon, ugyanis  drága fia nem jött vissza. Nem értettem a viselkedését, hiszen az egyik pillanatban az egész családom előtt csókol meg, a következőben meg hidegebb, mint egy márványpult egy hűvös éjszaka után. Még akkor sem bukkant fel, amikor másnap délelőtt megkaptam a papírokat és elhagyhattam az osztályt. Első utam anyához vezetett, aki nagyon örült, hogy kiengedtek. Megígértem neki, hogy délután bejövünk még hozzá, és napok után először elhagytam a kórházat. Chris már várt rám a parkolóban. Ami érdekes volt, hogy nem a saját kocsijával jött.

- Hol a kocsid? - kérdeztem köszönés nélkül.

- Nem gondoltad komolyan, hogy a kicsikémben majd egy ekkora szőrös állat fog terpeszkedni?

- Menthetetlen vagy - néztem rá hitetlenkedve, majd a hátsó ülésre beengedtem Freyát, és mellé telepedtem én is.

- Miért nem ülsz előre? Már a sofőröd is vagyok? - háborgott.

- Mondd csak, egészen pontosan mi bajod is van neked ma reggel? Hisztis vagy és kiállhatatlan.

- A bajom az, édes húgom, hogy az iskolából kellett eljönnöm érted, mert apának valami halaszthatatlan dolga akadt. Emlékszel még egyáltalán, mi az az iskola?

- Pontosan tudom, mi az az iskola, és azt is tudom, hogy nagyon sokat kihagytam, kösz szépen az emlékeztetőt, seggfej! Ha hagytok itt tegnap pénzt, hazataxiztam volna, és akkor nem kellett volna eljönnöd értem! - fontam keresztbe a karjaim, és a mellettem ülő kutyára néztem. Teljesen higgadt volt.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani - szólalt meg percekkel később Chris. 

- Késő bánat. Tudod, hogy nem én akartam ezt az egészet, csak jött magától.

- Tudom, és tényleg sajnálom, hogy ilyen ökör voltam veled. Kicsit nagy rajtam a nyomás a suli meg az öcséink miatt. De már hazajöttél, úgyhogy segítesz, ugye?

- Ugye rémlik, hogy épp a pszichiátriai osztályról jöttem ki? Nem gondolod, hogy nekem most nem a ti hülyeségeitekkel kellene foglalkoznom? 

- Hanem a ficsúrral? - morogta.

- A ficsúr egy darabig az életem része lesz, úgyhogy jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz! Jeremy fog segíteni az első hetekben, hogy mikor mire figyeljek, és ő fog segíteni Freya körül is. Ideje lenne elfogadni őt - vágtam vissza. - Unom már, hogy miattatok kell állandóan magyarázkodnom és mentegetőznöm. 

- Akkor sem tetszik - kötötte az ebet a karóhoz, és hazáig már egymáshoz sem szóltunk. Amint megállt a felhajtón, már nyitottam is az ajtót, hogy kiszálljak, és mihamarabb megszabadulhassak a kellemetlen helyzettől. - Várj, segítek bemenni - kötötte ki magát, de azonnal leintettem.

- Nem szükséges, ismerem a járást, és amúgy is, fontos dolgod van - csaptam be az ajtót, amit Freya kiugrott. Látszott rajta, hogy nagyon nagyon szeretne felfedezni mindent, de nem mozdult mellőlem. A kapuhoz érve előre engedtem, hogy biztos lehessek abban, megvan, majd a ház felé indultam. A hatalmas udvar kihalt volt, hiszen a tavasz kezdete nem igen tette lehetővé, hogy sok időt töltsünk odakint. - Menj csak, fedezd fel a kertet - simogattam meg a buksiját, mire elindult ugyan, de pár lépés után visszanézett rám. -Menj csak - biztattam, mire őrült rohanásba kezdett. Csak az elmosódott foltot láttam belőle. Az ajtónál letettem a csomagjaimat, hogy kikeressem a kulcsom, amikor rájöttem, hogy olyanom bizony nincs. Mivel nem volt olyan nagyon hideg, egyenlőre nem csináltam belőle ügyet. Az egyik melléképület felé sétáltam, amiről tudtam, hogy sosem zárjuk. És igen, szerencsére nyitva is találtam. A dobozok és kacatok között kutatva megtaláltam egy kissé ugyan már leereszt labdát, és rögtön tudtam, hogy mit csináljak vele. - Freya! - ordítottam el magam, és pár másodperccel később már ott állt előttem lógó nyelvvel. - Nézd csak, mit találtam - vettem elő a hátam mögül a lasztit, mire azonnal bezsongott. Ugrált, csóválta a farkát, elkezdett futni, aztán visszaszaladt hozzám, és várta, hogy végre kezdjek valamit a nálam lévő játékszerrel. Amikor megállt velem szemben, kitámasztottam az egyik lábammal, majd olyan messzire hajítottam, amennyire csak tudtam. Freya boldogan szelte át a teret, és a szájában a labdával rohangált tovább. - Hát igen, úgy látom a hozd vissza dologgal még edzenünk kell egy keveset - kuncogtam el magam, és leültem egy napos részre. Másfél órával később, amikor meghallottam apa hangját, épp a kutyámmal birkóztam.