Párválasztó a múltból

Április

Mióta megtudtam, hogy kisfiam lesz, alig tudom  palástolni a boldogságom. Oké, tudom, eleinte nem voltam felhőtlenül elragadtatva, de azóta valamelyest változott a helyzet. Átgondoltam a dolgot, és egyre jobban örültem neki. Olyannyira, hogy a lányok konkrétan meggyanúsítottak, hogy drogozom, mert feltűnően boldog vagyok mostanában.  Megnyugtattam őket, hogy a boldogságom forrása egy fiú, és bár ők Jonathanra értették, én a kisfiamra gondoltam. 

- Min mosolyogsz már megint? - sétál be a szobámba Lissa, én pedig nem győzködöm lehúzni a pólót a hasamra.
- Csak... gondolkodtam valamin - hazudom szemrebbenés nélkül. Ijesztően jó lettem benne az elmúlt időszakban. 
- Ha most azt mondod, hogy a tegnapi hancúrotokon merengtél, amikor bejöttem, kidobom a reggelim - bár az arcán látom, hogy komolyan gondolja, prüszkölve nevetek a szavain. Ugyanis Jonathan és köztem azóta nem volt semmi, hogy elvette a szüzességem. A kacagásom hangjára Di és Bev is bekukkant.
- Minden rendben?
- Mitől van ilyen jó kedved? - jönnek közelebb és lehuppannak mellém az ágyra.
- A tegnapi hancúron agyalt, mikor bejöttem - kotyog Lissa, én pedig a szememet forgatom.
- Ugyan már! Semmi köze nem volt a mosolygásomnak Jonathanhez. Mi van, már boldog sem lehet az ember?
- Tudod, aggódunk miattad - fog bele a mondandóba Di. - Szeptemberben még a sikítófrász is kitört, ha csak szóba került a srác, most pedig lassan három hónapja vele vagy. Annak ellenére, hogy az apád konkrétan kitagadott és alig van kapcsolatod a családod többi tagjaival, madarat lehetne fogatni veled. A korábbi bizonytalan, gyakran csak gyógyszerekkel alvó Adriana eltűnt, és helyette van ez a mostani mindig boldog és magabiztos Adriana. Mi történik veled, Ad?
- Én... Nem mondhatom el. Nagyon kevesen tudnak róla, és...
- És pont a legjobb barátnőidet nem avatod be? Akik veled laknak és bármikor tudnak segíteni? - vág a szavamba Lissa. Teljesen jogos, amit mond, és már annyiszor agyaltam rajta, hogy legalább nekik elmondom Beau Bennettet, mert tényleg nagyon nehéz titkolózni előttük. Aztán valami miatt mindig meggondoltam magam, és csukva tartottam a számat.
- Ad? 
- Ajjj - temetem az arcom a kezembe. Tudom, hogy addig úgysem hagynak majd békén, amíg rá nem jönnek az igazságra. - Legyen, elmondok nektek mindent. De - emelem fel a kezem, amikor lelkesen kérdezni akarnak, egyszerre - ha erről bárkinek is szóltok, halottak vagytok. 
- Tessék?
- Nem állok szóba veletek többet. És ez nagyon komoly.
- Senkivel nem beszélhetünk erről? 
- Nem, senkivel.
- Várj, Jonathan tudja?
- Igen. 
- És?
- Még nem ígértétek meg hogy hallgattok. 
- Rendben, a titkod velünk a sírba száll - nyújtják felém a kisujjaikat. Megrázzuk, aztán beszélni kezdek.
- Nos, a sírig nem kell titkolóznotok, csak úgy körülbelül júliusig - állok fel az ágyról, majd a könyvespolcomhoz megyek és leveszem a naplómat, amit akkor kezdtem el írni, amikor megtudtam, terhes vagyok. Kinyitom az első oldalnál, aztán a lányok elé teszem az ágyra, majd elsétálok a fotelemhez. Még le se ülök, amikor Bev megszólal.
- Te egy könyvet írsz?
- Olvass, Bev - intek neki, majd leülök és várok. És várok. Lapoznak, és olvasnak, és én még mindig várok. Aztán szép sorban rám emelik könnyes tekinteteiket: először Di, aztán Lissa, végül pedig Bev.
- Terhes vagyok - mondom mosolyogva. - Ezért vagyok ennyire más, mint korábban. Ti is tudjátok, hogy erre konkrétan esélyem sem volt, és most mégis itt növekszik bennem egy aprócska kisfiú - teszem a kezeim a hasamra. - Fel kellett adnom a gyógyszereket és nyugodtabb életet kell élnem, hogy ne legyen baja, ezért is nem járok be az egyetemre, ezért is nem túráztatom az agyam annyit azon, ahogy apa reagált. Végre olyannak érzem magam, mint amilyen azután a párizsi utazásom után voltam: boldognak, kiegyensúlyozottnak és reményekkel telinek.
- Tényleg terhes vagy? És kisfiú? - gyűlnek körém.
- Ha az utolsó bejegyzéshez lapoztok, találtok róla egy viszonylag friss felvételt - állok fel, hogy idehozzam nekik a könyvet, de egy lépést sem tudok tenni, mert mindhárman megölelnek.
- Annyira örülünk neked! - hüppögnek szinkronban. Percekig ölelnek, mert szükségük van rá.
- Lemaradtam volna valamiről? - hallom meg Jonathan laza hangját az ajtóból. Átkukucskálok a lányok feje felett, és azt látom, ahogy az ajtófélfának dőlve somolyogva figyel minket.
- Ez most egy csajos pillanat - néz rá Di jelentőségteljesen, de ez a srácot egyáltalán nem zavarja. 
- Igen, észrevettem, de örülnék neki, ha elengednétek a kismamámat - sétál hozzánk a srác kacsintva. Finoman lehámozza rólam a lányokat, aztán ő ölel meg, és mint minden alkalommal, amikor elmegy vagy megjön, puszit nyom a szám sarkába. - Minden rendben?
- Aha, el kellett mondanom nekik - nézek rá nagyra nyílt szemekkel.
- Tudod, hogy én korábban is felvetettem már ezt neked - puszil homlokon, majd elenged, és mindketten az olvadozó lányokkal szembesülünk. 
- Én komolyan nem tudom, hogyan hoztátok össze ilyen gyorsan a kis herceget, de nagyon jó szülők lesztek - közli remegő hangon Bev.
- Nem mondtad el nekik, hogy...? - néz rám kérdőn Jonathan.
- Igen, nos odáig még nem jutottunk el - vonom meg a vállam. 
- Mit nem mondtál még el nekünk? - kér számon rögtön Lissa.
- Higgadj le, Harcoska! Üljetek le, mert ettől tuti padlót fogtok majd. 
- Jonathan, nem mondanád el inkább te? - érdeklődik Di. - Tömörebben fogalmazol, mint Ad, és most a rövid verzió kell. Egy napra bőven elég ennyi is.
- A rövid verziót szeretnétek? Legyen - dörzsöli össze a tenyereit. - Jeremy teherbe ejtette a barátnőtöket, aztán közölte, hogy ő nem lehet az apa, majd csúnyán összevesztek. Itt jöttem én a képbe, januárban azért jöttem vissza hamarabb, hogy segítsek Adrianának. A többit meg már tudjátok. 
- Én... nekem ez nem fér a fejembe - hadonászik Diana. - Annyira szeretett téged, és oké, hogy félrelépett, de látszott rajta, hogy megbánta. Miért nem hitt neked, hogy ő az apa? Megbolondult vagy mi van? Tudtommal akkor még Jonathan nem volt úgy a képben, mint most, tehát eszébe se juthatna, hogy megcsaltad. Ahogy ő tette veled. És...
- Egy baleset miatt elvileg terméketlen - szakítom félbe Di kirohanását. 
- Te most tényleg azt akarod bemesélni nekünk, hogy egy terméketlen és egy meddő összehozott egy babát? - néz rám összehúzott szemekkel Lissa. Jonathanre nézek támogatásért.
- Hihetetlen, ugye? - tárja szét a karjait és hozzá még a szemeit is forgatja. - De biztos, hogy terhes, mert voltam már vele ultrahangos vizsgálaton - kacsint a lányokra. 
- Ez nekem akkor is magas - rázza a fejét Bev, aztán leül a fotelbe. 
- Hé, ne azzal foglalkozzatok, ami lényegtelen, hanem azzal, ami fontos - próbálom felrázni őket a kábulatukból. - Hamarosan egy eleven, édes kisfiú érkezik hozzánk, és igenis elvárom tőletek, hogy ti legyetek a világ legjobb nagynénijei, mert ezt nem ússzátok ám meg! - rázom feléjük a mutató ujjam, mire szerencsére elmosolyodnak. 
- Mikor?
- Július környékén - előz meg Jonathan. 
- Ki tud róla? Anyukád örült neki?
- Anya nem tud róla, ahogy a családomból a legtöbben. Ben és a két lökött francia tudja csak, aztán Jeremy és Dr. Mendes, illetve az orvosok, akik vizsgáltak. Meg egy-két tanár az egyetemen. 
- Hogy tudtad te ezt ennyi ideig titokban tartani? És miért nem vagy már akkora, mint egy elefánt?
- Szerintem én soha nem is leszek akkora, mint egy elefánt, Lissa - válaszolok mosolyogva. - Mivel nem látszik még így közel hat hónaposan se, így egyszerű volt. De hála az égnek, az utóbbi hetekben már kezd lenni egy kis hasam - fordulok oldalra, majd lesimítom magamon a bő pólót, hogy lássák, miről beszélek.
- Viccelsz velem? Te ezt nevezed terhes hasnak? Én ilyen vagyok egy hamburger után - háborodik fel Bev.
- Sokat sportolt, mielőtt terhes lett, és most is kellő odafigyelést fordít a mozgásra, így a doki szerint nem lesz olyan, mint egy elefánt, hogy titeket is idézzelek - magyarázza Jonathan.
- És te mégis miért tudsz erről ennyit? - faggatja Lissa összehúzott szemekkel. - Jézusom, te szembespriccelted az unokaöcsénket? - pattan fel, és akkorát  csap a vállára, hogy még Jonathan is felszisszen. Értetlenül néz rám, és nem tudja mi van. Belőlem pedig kirobban a vihogás. - Ez nem vicces, kismama! Lelki traumát okoztok annak a tündéri kis angyalnak, ha hagyod, hogy ez a macsó megdöntsön és benned...
- Oké, szerintem elég lesz, mind értjük - szakítja félbe Diana mosolyogva, de Lissa továbbra is teljesen fel van háborodva.
- Soha nem hallottál még róla, hogy a terhesség alatti szex nem árt a babának? Mert ez tényleg így van - kacsintok rá.
- Hé, ne add alá a lovat, mert a végén kapok még egyet - szól rám Jonathan játékosan.
- Jajj, ne add itt az ártatlant, kispapa, pontosan tudjuk, mit műveltek ti a csukott ajtó mögött minden este - indul el felé Lissa fenyegetően.
- Segíts már - könyörög Jonathan kétségbeesetten.
- Nem mintha rátok tartozna, de Jonathan és én nem feküdtünk le egymással Párizs óta. Úgyhogy nincs okotok aggódni Manókám lelki egészsége miatt - mondom kissé elpirulva. Oké, hogy évek óta barátnők vagyunk, de a szexuális életünk soha nem került nyíltan kibeszélésre. 
- Három hónapja egy ágyban alszotok, és azt akarod bemesélni nekünk, hogy nem történt köztetek semmi? Amikor a másikkal alig bírtátok levenni egymásról a kezeteket? - faggatózik tovább Lissa, és szavaival akaratlanul is megbántja Jonathant. Látom rajta, hogy egy pillanat alatt megváltozik a hangulata, és a játékos boldogság helyét átveszi a legyőzött sajnálkozás. Szó nélkül kifelé indul, de útját állom.
- Nincs semmi baj, beszélgessetek nyugodtan, én addig elviszem Freyát sétálni - puszil homlokon, és ki akar kerülni. 
- Ne hagyd, hogy a feltételezéseik elrontsák a kedved, oké? - fogom meg az alkarját.
- Ezek nem feltételezések, Ad, láttalak titeket együtt - sóhajtja, de nem fordul vissza hozzám. Úgyhogy kénytelen vagyok megkerülni őt, hogy lássam a szemeit. Mély fájdalom sugárzik belőlük.
- Tudod, hogy körülbelül kétszer feküdtem le vele összesen, amíg együtt voltunk - teszem a kezeim az arcára, és kényszerítem, hogy rám nézzen. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jelentett semmit, de vannak fontosabb dolgok, fontosabb érzések a világon annál, minthogy kivel fekszek le. Tudod, hogy szeretlek, és nagyon hálás vagyok, amiért mellettem vagy, amikor nem is lenne kötelező.
- Tudom, én is szeretlek. És már mondtam, bármit megtennék érted, de akkor is. Vele lefeküdtél, és terhes lettél. És én most csak azért lehetek melletted, mert annak a baromnak orbitális méretű személyiséghibája van. 
- Igazságtalan vagy - lépek egyet hátra. - Veled is lefeküdtem, és akkor is terhes lettem. Pontosan tudod, mennyire összetört, hogy elvesztettem azt a kicsit! Képtelen voltam a közeledben megmaradni, mert a veszteség és a fájdalom jutott eszembe, de azóta ez megváltozott. Tudom, hogy az nem az ő ideje volt, és ezért nem maradt velünk. Most viszont itt vagyunk, együtt, és ez a baba itt akar lenni. Velünk. Azt mondtad, nem érdekel, hogy nem te vagy a biológiai apja. Bizonyítsd be, hogy azok nem csak üres szavak voltak, hanem komolyan gondoltad! Ne hasonlítgasd a kapcsolatunkat ahhoz, amim Jeremyvel volt, mert a kettő nem mérhető egymáshoz!
- Sajnálom - lép utánam, de nem hagyom, hogy megérintsen. - Nem akartalak elkeseríteni vagy ilyesmi, csak kell  egy kis friss levegő. Lissa olyan pontra tapintott, ami számomra nagyon kényes. Tudod, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam, én akarok Beau Bennett apukája lenni. Sajnálom.
- Miért vagy ennyire bizonytalan? Veled vagyok, nem vele. Lett volna lehetőségem visszamenni hozzá, mert kért rá, de nem tettem. Ne kételkedj bennünk, kérlek!
- Azért vagyok bizonytalan, mert tudom, hogy hosszú idő után ő volt az első, akit igazán közel engedtél magadhoz, és mert bármikor megjelenhet, hogy jogot formáljon rátok. Minden ébredésem rettegés, hogy vajon beállít-e a seggfej, hogy visszaköveteljen titeket. Még egyszer nem akarlak elveszteni, Adriana - lép oda hozzám, és esélyt sem a menekülésre. Kezeit a nyakamra teszi, és hüvelykujjaival az arcomat simogatja. - És azért is bizonytalan vagyok, mert tényleg három hónapja egy ágyban alszunk, és semmi jelét nem mutattad annak, hogy érdeklődnél irántam. Úgy. 
- Mert nem akartalak elijeszteni. Lassan haladtunk, hogy ezúttal ne legyen buktatónk, és...
- Szeretlek - szakít félbe. A szemembe nézve, komolyan, de őszintén mondja, és amikor látja, hogy elhiszem, tényleg elhiszem, édesen megcsókol. Rövid, kísérletező csókocska, amit kapok, de abban a pillanatban majdnem mindent jelent. - Menj, beszélgess a lányokkal, én addig tényleg megsétáltatom Freyát. Mire visszajövünk, pakolj össze magadnak pár cuccot. Három éjszaka, kicsit szeles hely. A többi nem számít - csókol meg még egyszer, aztán kikerül, és hallom, ahogy Freya után kiált.
- Kérlek, ne hagyd, hogy elmenjen, mert tényleg szeret - szólal meg halkan Beverly.
- Bocsánat, nem akartam kiborítani, vagy ilyesmi, csak...
- Nincs gond - mosolygok rá, aztán visszamegyek az ágyamhoz. - Mit szeretnétek még tudni? - kérdem, és hagyom, hogy mindenfélével ostromoljanak. Egy idő után nekiállok pakolni, mert nem akarom, hogy Jonathan esetleg meggondolja magát. Bár gőzöm sincs, milyen apropója lehet az utazásunknak.