I'm Fine /Jimin/ (Befejezett)

4. fejezet

Letelt a két hét pihenőm. Egy hónap múlva pedig kezdődik a turnénk, így újra kellett kezdjem a próbákat és az edzést. Valahol már nagyon vártam, hogy megint részt vehessek mindenben, de mégis szomorú voltam. Hiszen ez azt jelentette, hogy nem lesz többé időm Hyesunnal foglalkozni és az éjszakázásoknak is lőttek. Már akkor rossz volt belegondolni, hogy milyenek lesznek nélküle a napjaim. Olyanná vált számomra a jelenléte az elmúlt időszakban, mint a legrosszabb drogok egyike. Szinte éheztem rá, ha nem kaptam meg a napi adagomat idegessé váltam. Fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni, ha nem láthatom minden nap.

A srácok nem nagyon kérdezősködtek az esténkénti hollétem felől. Pedig már kész tervvel és magyarázatokkal álltam volna elő, mert az nyilvánvaló volt, hogy nem mesélhetek nekik Hyesunról. Sokkal többet gondolnának bele az egészbe és biztosan nem támogatnák. Nem kockáztathattam, hogy esetleg el legyek tiltva tőle.

A közös vacsora után úgy döntöttem kicsit kiülök a teraszra ihletet gyűjteni és relaxálni. Térdeimet felhúzva, csukott szemmel élveztem a lágy szellőt, ami éppenhogy érintette arcomat, mikor ajtónyitódást és lépteket hallottam, majd egy puffanást, ami azt jelezte, hogy valaki leült mellém. Ahogy felpillantottam Namjoont láttam, aki két sörrel a kezében érkezett. Egyiket letette elém az asztalra, másikat pedig kezébe vette és kibontotta.

- Egészség! – emelte a levegőbe, majd belekortyolt mikor látta, hogy én rá se hederítek az enyémre. Néhány percig így ültünk csöndben, de sejtettem, hogy akar valamit nem pedig csak úgy jó kedvében akar velem sörözni egyet. És igazam is lett. – Jimin-ah, kérdezhetek valamit?

- Persze, miről lenne szó? – néztem rá leaderünkre, aki újból belekortyolt sörébe és intett, hogy én is bontsam ki az enyémet. Egy sóhajtás kíséretében így is tettem, majd én is beleittam. Torkomat azonnal marni kezdte a sör kesernyés íze, amit nem igazán szerettem.

- Tudod, Jimin, úgy érzem leaderként felelősséggel tartozom értetek. Mindnyájótokért.

- Ez nem így van, hyung – ráztam a fejem. – Felnőtt emberek vagyunk, nem neked kell vigyáznod ránk.

- Pedig nekem kéne – sóhajtotta. – Az én felelősségem, hogy mindenkivel minden rendben legyen és ne történjenek olyan dolgok, mint amilyenek veled. A bandán belül mindenre nekem kellene figyelnem.

- Nem a te hibád, Namjoon – kerestem vele a szemkontaktust. – Ez teljes mértékben az enyém, csakis az enyém. Ne érezd magad rosszul emiatt.

- De, Jimin rosszul érzem! – fakadt ki. – Úgy érzem mostanában teljesen kicsúszik a kezemből az irányítás. Nem csak veled szemben, hanem a többiekkel is! – dörzsölte meg az orrnyergét. Borzasztó volt ilyen stresszesnek és kimerültnek látni. Itt volt egy újabb ok, amiért bűntudatot érezhettem.

- Namjoon! Ha ez vigasztal, velem nem lesz több gond, ígérem. Tanultam a hibámból. Nem fordul elő még egyszer.

- Itt nem csak ez a baj, Jimin. Tudod, hogy milyen veszekedések voltak itt azután, ami történt? Szétesett minden! És ez az, ami nem szabad, hogy megtörténjen. Végig nálam kell legyen az irányitás, mert ha ezt elvesztem, nagy bajok lesznek. Nagyon nagyok.

- Sajnálom, hyung – suttogtam. – Elképzelni sem tudod, mennyire.

- Ne sajnáld, Jimin! Csak értsd meg, hogy nem csak magaddal szúrsz ki ezzel az egésszel, hanem velünk is. Ne feledd, hogy együtt vagyunk ebben az egészben. Ha egyikünk bukik, mindnyájunkat sodor magával – nézett mélyen a szemembe. Ugyanezt hallottam PDnimtől is néhány nappal ezelőtt. Vajon összebeszéltek, vagy tényleg ennyire gázos a helyzet, hogy erről kelljen beszélni?