I'm Fine /Jimin/ (Befejezett)

6. fejezet

- Wow! Ez fantasztikus volt srácok! – kiáltotta Namjoon a színpadról lelépve. Ott álltunk izzadtan, kifáradva, vadul dobogó szívvel és a mosolyt le sem lehetett vakarni az arcunkról. Az adrenalin hajtott minket előre és máris készültünk az utolsó számra a színpad alatt, miközben a stylistok igazítottak a sminkünkön és elrendezték ruháinkat.

- Már csak egy szám van hátra fiúk, mindent bele! – próbálta túlüvölteni a hangzavart Hobi.

- Jimin, veled minden okés? – fordult felém Jungkook és Jin, mire magabiztosan bólintottam. Mert valóban rendben volt, a lehető legnagyobb rendben. Erre tudomásul vették, hallattunk egy bangtan kiáltást és pillanatokon belül a színpadon termettünk, hogy még néhány perc erejéig ne hagyjuk veszni a hangulatot és végképp felejthetetlen élményt biztosítsunk annak a rengeteg embernek, akik őrjöngve várták a megjelenésünket.

◇◇◇

- Szóval, nagyon vicces volt, mert a húgom olyan hisztit levágott utána, amilyet még életedben nem láttál – hallgattam Hyesun vidám hangját a backstage egyik raktárhelyiségében. Fülig érő szájjal figyeltem a kínos történetre a húgáról, amikhez hasonlókat rendszeresen osztott meg velem az órákig tartó telefonbeszélgetéseink közben. Még csak öt nap telt el a gépünk felszállása óta, de már megszámlálhatatlan alkalommal telefonáltunk, csak hogy halljuk egymás hangját. Nem esett szó a köztünk történtekről, hogy konkrétan bevallottuk egymásnak az érzéseinket, de ez így is volt rendjén. Hagynunk kellett időt a gondolkodásra, hogy tisztán lássuk a dolgokat és mindent képesek legyünk számításba venni, ha esetleg úgy döntenénk megpróbáljuk. Én azonban borzasztóan össze voltam zavarodva. Mindennél jobban akartam, hogy együtt lehessek Hyesunnal, de bárhonnan néztem is, sehogy se lett jó vége. Mégis hogy várhatnám el tőle, hogy várjon rám amíg turnézok, nézze végig ahogy rajongók százai ölelgetnek és tűkön ülve várja, hogy mikor tudok egy kis időt szakítani rá? És mi van akkor, ha időközben ő is debütál? Akkor még működésképtelenebb lenne az egész.

- Imádom ezeket a sztorikat hallgatni – vigyorogtam teljes szívemből, holott ő ezt nem láthatta. – Olyan jó hallani, hogy ilyenkor ilyen gondtalan vagy.

- Amíg veled beszélek annak is érzem magam – vágta rá gondolkodás nélkül, mire lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Holott tisztában voltam vele mire gondol, mert én is pont így éreztem, nem hagyhattam elfajulni a dolgokat, amíg minden kétséges volt. Habár így is túl messzire mentünk ahhoz, hogy egyikünk se sérüljön nem akartam még nagyobb galibát okozni.

- Tudom. Hidd el, én is – sóhajtottam gondterhelten és azonnal témát váltottam, hogy még véletlenül se tudjunk belemenni ebbe a beszélgetésbe.

◇◇◇

Délután fél négy volt. A Hyesunnal való beszélgetésünk után az öltözőbe indultam, hogy utoljára egyeztessük a dolgokat a háttértáncosokkal és a staffal. Tudtam, hogy mindenkit ott találok és így is lett. A fiúk már mindannyian a koncert előtti privát idejüket töltötték fülhallgatóval a fülükben, de mikor engem is megláttak mindenki leült, hogy nyugodtan átbeszéljük a dolgokat. Éppen Hobi és Jungkook tisztáztak valamit néhány táncossal, mikor egyszercsak kivágódott az ajtó és egy nem olyan régóta velünk dolgozó táncoslány esett keresztül rajta. Szó szerint esett, Hoseok kapta el a karját, hogy ne zuhanjon telibe az üditőspultra.

- Hé te, engedj el! – kiabált rá a lány alig formálva ajkaival a szavakat, amiből rögtön mindenki látta, hogy részeg. Nem is kicsit. Szerencsére Hobinak is rögtön leesett a tantusz és nem engedte a lányt, amíg nem állt biztos lábakon egyedül. Azonban lehet nem kellett volna, mert a lány hirtelen összerogyott és zokogásban tört ki, mindenféle érthetetlen dolgot kiabálva és motyogva. Mindenki ledermedten bámulta az egyik legtehetségesebb újonc táncosunkat, akinek ha jól emlékszem Hakyung a neve. Vállig érő kiszőkített haja és frufruja, valamint vad és vagány stílusa mindig magabiztosságot sugárzott. A fene tudta mi történhetett, amitől ennyire kikészült.