I'm Fine /Jimin/ (Befejezett)

20. fejezet

Amint kiléptem PDnim irodájából azonnal kiengedtem a percek óta bent tartott levegőt. Becsuktam magam mögött az ajtót, de a hirtelen ért érzelemkavalkádtól par másodpercre lefagytam. Majd elmosolyodtam. Egyre szélesebbé és szélesebbé vált az arcomon az öröm és arra lettem figyelmes, hogy még a könnyeim is elkezdik eláztatni arcomat. Sikerült. Meggyőztem. Alkut kötöttem vele. Elmondtam neki az igazat és megmutattam neki a Hyesunnal közösen felvett dalok némelyikét. Tetszett neki, nem is kicsit. Látta benne lehetőséget, potenciát és sikert. A közreműködésemmel hajlandó egy hónapon belül megszervezni mindent egy debüthöz. Habár, leginkább csak a pénzem kell neki. Mert igen, az alku része volt, hogy hiába a kiadó neve alatt fog futni, minden költséget nekem kell állnom. Ő nem hajlandó kockáztatni, én viszont igen. Bármit hajlandó lennék megtenni Hyesun boldogságáért.

A dormunkhoz indultam. El sem akartam hinni, hogy valóban megtörténik ez velünk, hogy ekkora fordulatot vesz az életünk. Sikerülhet neki, itt van az esély, hogy az anyukája még láthassa, ahogyan valóra váltja az álmát. Egy lehetőség, amit nem szalaszthat el, hiszen szinte az ölébe pottyan.

Beléptem az ajtón. A nappaliból kihallatszódott a tévé hangja, így azonnal arra felé indultam. Ott ült Hyesun, Hyeki, Namjoon és Hobi. Amint Hyesun rám pillantott széles vigyorra húztam ajkaimat, mire ő megindult felém és szorosan átöleltük egymást. Nyakába temettem arcomat, élveztem közelségét, érintettem ahol csak értem miközben majd szétrobbantam a boldogságtól.

- El sem hiszed, milyen híreim vannak – suttogtam a fülébe, mire kissé eltávolodott tőlem, úgy vizslatva arcomat.

- Ahogy elnézem jók – ráncolta aranyosan szemöldökét.

- De még mennyire! – mondtam izgalommal telve, majd egy gyors csókot adtam ajkaira.

- Hát akkor halljam őket!

- Debütálhatsz egy hónapon belül – válaszoltam. Hirtelen mindenki megmerevedett a helyiségben. Még levegőt is elfelejtettek venni, csakis a tévé halk moraja hallatszódott.

- Ne hülyéskedj velem, Jimin! – szólalt meg végül kicserepesedett ajkakkal és falfehér arccal.

- Úgy ismersz, mint aki ilyenekkel szórakozik?

- De hát ez lehetetlen! – hitetlenkedett értetlenül.

- Nem az! – vigyorogtam, mint a tejbetök. – Most jövök PDnimtől, ezekkel – szedtem ki a hátsó zsebemből a pendrivot, amire a hanganyagot tettük rá. Hyesun szája tátva maradt a döbbenettől, másodpercekig képtelen volt megszólalni.

- Hogy mit csináltál? – motyogta.

- Elintéztem, hogy debütálhass! – tártam szét a karjaimat könnyes szemekkel, majd arcát két tenyerem közé fogva kerestem tekintetét. Ekkor vettem észre, hogy az már homályos a nemsokára kibuggyanó könnycseppektől.  – Ma este már az irodájában fogsz ülni, hogy egyeztessétek a részleteket. Egy hónap és megjelenik az első dalod!

- Nem hiszem ezt el, Jimin – suttogta, arcán levő kezeimbe kapaszkodva. – Nem hiszem el, hogy komolyan megtetted. Mit áldoztál te ezért fel?

- Semmit. Nem kért olyat, amit ne tudnék teljesíteni, előtted viszont kinyílik a világ. Teljesülhet az álmod! – töröltem le hüvelykujjammal néhány kósza könnycseppet.

- Ezt...ezt én nem tudom elhinni – harapta be ajkait engem vizslatva.

- Pedig el kell hidd! Nem hülyéskedek. Anyukád látni fog téged a színpadon állni – mosolyogtam rá, mire végleg elsírta magát. Szorosan átölelt, olyan szorosan mint talán még soha azelőtt és hagyta hogy a zokogás mindkettőnket rázzon, végeláthatatlanul. De végre nem szomorúságunkban. Végre egyszer örömkönnyek voltak. Örömkönnyek, melyek mindennél boldogabbá tettek engem. Engem, és az engem ölelő lányt. Azon gondolkodtam, vajon lehetséges-e, hogy még jobban beleszerettem és hogy vajon van-e olyan dolog a földön, amit nem tennék meg érte. Rájöttem, hogy nincs. Bármit, tényleg bármit hajlandó lennék véghezvinni érte. Határtalanul.