I'm Fine /Jimin/ (Befejezett)

5. fejezet

Ahogy beléptünk a hatalmas tévécsatorna épületébe elfogott az idegesség. Rengeteg ember sürgött-forgott megállás nélkül, kiabáltak, utasításokat osztogattak, néha- néha a nagy sietségben meglökve egymást. A fények gyéren világítottak, kivéve a színpadot, ami tökéletesen volt bevilágítva, hogy biztosan minden mozzanatunk tökéletesen látszon. Ez volt az első nyilvános megjelenésünk az incidensem óta és biztos voltam benne, hogy ez lesz az interjú fő témája. Féltem, hogy csőbe húznak, vagy olyan kérdés tesznek föl, amire nem akarok válaszolni.

- Semmi baj nem lesz, Jimin – éreztem meg Jin bíztató kezét a vállamon. Ahogy ránéztem halványan mosolygott, ezzel is próbálva tartani bennem a lelket. – Mi is ott leszünk, és ha bármi olyat kérdeznek, amit nem kéne, nem kell válaszolni. Mi majd eltereljük a témát, te csak ne tegyél semmit.

- Tudom, hyung – mondtam. – De attól még nem szeretném ha rossz fényben tűntetném fel magunkat.

- Nem fogod. Bízunk benned.

Az öltözőben órákat töltöttünk, szokás szerint. A stylistok és a sminkesek nagyon aprólékos munkát végeztek, amiből már eléggé elegünk volt. Mikor éppen semmi dolgunk nem volt, bangtan bombokat forgattunk. Hamar elszaladt az idő az unatkozásunk ellenére, én pedig szinte remegtem az idegességtől. Rettegtem ettől az interjútól, különösen hogy élesben adták a tévében. Minden szögből minden mozzanatom rögzítve lesz, ami borzasztóan feszélyezett. 1

Már csak néhány perc volt adásig. Helyet foglaltunk a szép sorban felállított székeken, velünk szemben a műsorvezetővel. Mindenhonnan kamerák lógtak az arcunkba, és ahogy a fényeket állították jó néhányszor kiégették a retinánkat. Igazán kellemes percek voltak, mondhatom. Maga a helyiség azonban meglepően kicsi volt, a tévében sokkal nagyobbnak tűnik minden. Rengetegen dolgoztak a háttérben az előkészületekkel, szinte úgy zsongtak és pörögtek, hogy úgy éreztem, mintha egy hangyabolyban lennénk. Annyian is voltunk.
Elkezdődött a visszaszámlálás az adás kezdetéig. Az utolsó pillanatokig rendezkedtek és igazítottak a dolgokon, míg mi csak csöndben vártuk az első megválaszolandó kérdést. Én milliószor végig pörgettem az agyamban a forgatókönyvet, amit a srácokkal és menedzser hyunggal beszéltünk meg. Biztosak voltunk benne, hogy minden lehetséges kérdésre van kibúvónk, ha szükséges lenne. De mégis. A gyomromat és mellkasomat szorító érzés nem enyhült egy pillanatra sem, ahogy tördeltem ujjaimat az idegességtől. Namjoon, aki mellettem ült, az adásba kerülésünk előtt egy pillanattal rátette kezét az en)yémre, hogy megállítsa remegésem és jelentőségteljes pillantással ajándékozott meg. Tudtam, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. De hát pont ez az. Mondani egyszerű, teljesíteni már annál kevésbé.

- Köszöntünk minden kedves nézőt és a mai sztárvendégeinket, a híres-nevezetes BTS-t! – kezdődött is a műsor pillanatokon belül. Szinte időm sem volt felfogni mi folyik körülöttem, mert miután elmondtuk jól begyakorolt bemutatkozásunkat nekünk is szegezték az első kérdést.

- Szóval, ha jól tudom egy hét múlva indultok turnéra, ami egész Ázsiát és Észak- Amerikát foglalja magába. Hogy éreztek ezzel kapcsolatban? Izgultok? Idegesek vagytok? Örültök, hogy újra színpadra léphettek? – hadarta a műsorvezető. Nagy szerencsétlenségemre Namjoon volt az első válaszoló, így utána én következtem. Próbáltam rövidre zárni.

- Én szokás szerint borzasztóan ideges vagyok a fellépéseink miatt, mindig a maximumot próbálom nyújtani, ami nem egyszerű dolog. De mindemellett büszkén merem kijelenteni, hogy valami különlegessel készülünk, amitől minden ARMYnak tátva marad majd a szája! – kacsintottam a kamerába remélve, hogy ezzel elterelem a figyelmet remegésemről.