Egy újabb fehér farkas --Javítás alatt--

A városról 1. rész

Vasárnap reggel nyolc van. Kómásan ki kászálódok az ágyamból. Miközben elindulok a fürdőbe, hogy össze szedjem magam véletlenül el botlok az egyik dobozban és hasra esek. Villámgyorsan fel pattanok, még a kicsit koszos padlóról, és ösztönösen körbe nézek hogy nem e látta senki, hogy el vágódtam. Nem mintha láthatta volna bárki is, de azért biztos ami biztos. Még egyszer leporolom magam és folytatom tovább az utamat fürdőszoba felé, hogy valahogyan kinézzek és eltudjak indulni a boltba kaját venni. 

Lemegyek a lépcsőn frissen és ébren. Amikor le érek akkor megpillantok egy cetlit a konyha pulton.
„Jó reggelt Sarah! Elmentem Westportba a munkámat intézi, meg haza fele jövet be ugrok a vadásztársasághoz megkérdezni őket. Reggelihez meg ebédhez be kell menned a boltba. Itt a pénz, a maradékból vehetsz magadnak valamit. Vacsorára itthon vagyok. Puszi apa."

Hát igen. Apával szeretnénk tagok lenni a vadásztársaságnál, de engem nem biztos, hogy nem engednek vadászni ugyan is nincs fegyver meg egyéb más vizsgám se letéve. Majd egy kis idő múlva.

Gyorsan megfogtam a pénzt, meg fel kaptam a táskámat és sietek a buszra, mert eléggé sok időt töltöttem magammal. De szerencsére elértem.

Végre ide értem. Egy kis keresgélés után megtaláltam a boltot. Majd amikor az ajtóhoz érek magától kinyílik előttem és belépve azonnal neki is látok az ételek beszerzéséhez. Elővettem a listám, amit a buszon írtam rá, a táskámban lévő papír fecnire. Aztán elkezdtem keresgélni a kajához való dolgokat, majd bele dobálni azokat a kosárba. 

Mikor végeztem a vásárlással, akkor választottam egy nem annyira hosszú sort a pénztárnál. Kicsivel később végre sorra kerültem és fizettem, meg vettem magamnak egy táblás Milka csokit a maradék pénzből. Utána mindent bele dobáltam táskámba, majd a kijárat felé elővettem hátsó farmer zsebemből a telefonomat megnézni mennyi az idő. Még van egy órám, addig körbe nézek. Miközben sétálgattam meg pillantottam egy könyvtárat. Ez meg mit keres itt? Furcsa, nem láttam volna a térképen amikor utána néztem ennek a városnak, hogy lenne itt egy könyvtár. De be megyek úgyis van még időm meg szeretnék többet megtudni a városról.
Beléptem a kétszárnyas ajtón és egy hatalmas teret tárult elém, ami telis-teli van rengeteg könyves polcokkal és azok, pedig könyvekkel. Ami még azonnal észrevehető, az a könyvtáros, aki alacsony termetű, középkorú lehet. Becsukom magam mögött az ajtót és tekintetét hirtelen rám szegezi. Majd megszólal. 

-Jó napot, miben segíthetek? – teszi fel a kérdést illedelmesen miközben zöld szemeivel rám néz. 

-Jó napot, a város történetéről szeretnék többet megtudni. – egyszerűen kíváncsi vagyok, hogy mégis hova költöztünk. 

-Erre tessék. – és elindul a polcok közé. Én meg szorosan követtem nehogy el tűnjön a szemem elől. Aztán kereshetem meg a ki utat. 

- Új itt? – kérdezi és közben cikázva haladunk a könyvek között 

-Igen most költöztem ide az apukámmal. 

-Ne haragudjon hogy ennyire bámulom, de olyan ismerős az arca. Hogy is hívják? 

-Sarah Moon.
- Gyönyörű név. Az én nevem Jean Dacosta de csak szólíts Jeannek. 

- Rendben Jean. – jó érzés, hogy kedvesen viselkedik velem, annak ellenére, hogy nem ismer. Mindezek mellett végre valakit ismerek ebben a városban.

- Itt is vagyunk. – Mutat rá az egyik könyves polcra. 

- Köszönöm. 

- Szívesen, és szólj ha bármiben segíthetek és nem csak a könyvtárra értem. 

- Rendben és még egyszer köszönöm. – erre a mondatra egy halvány mosoly kerekedik mindkettőnk arcára. Majd sarkon fordul és el megy. 

Nagyon hátra vannak téve a városról szóló könyvek, mintha el akarnák rejteni. De miért mikor ez a város dicső története vagy csak én gondolom így? Miközben ezen gondolkodtam levettem a polcról egy jó vastag könyvet és elkezdek bele lapozni majd olvasni. 

„A város helyét 1925-ben találta meg, két férfi John és Robert. Vadászat közben leltek rá, erre a nagyszerű helyre és úgy döntöttek, hogy vissza mennek a családjukért és ide költöznek. Építettek házakat maguknak. Később pedig újabb és újabb emberek jöttek ide. Majd ők is építettek maguknak házakat. Így szép lassan a pár házból falu lett és ennek a falunak az urai John és Robert volt. Nagyon sok vadászatot rendeztek, ami sikeres is volt. Mindenki nagyon szeretett itt élni, de semmi sem tart örökké. Ahogy erre a helyre sem volt érvényes. Robert és John össze vesztek. Azon, hogy Robert adóztatni akarta az embereket, de John pedig feleslegesnek tartotta és ellenezte.

Az emberek amikor sor került rá John mellé álltak és így elkergették Robertet. Robert jóval arrébb ment az erdőbe a családjával és ott alapított egy várost, aminek azt a nevet adta, hogy Westport, ahol adót szedett, ezért sokkal fejlettebb volt, mint Wayston. De ez a dolog sosem zavarta Johnt. Azt mondta, hogy: Addig, amíg boldogok az emberek, addig ő is boldog. Őt mindig is csak az emberek boldogsága érdekelte. De Robertet meg csak a gazdagság. Szóval elkerülhetetlen volt az összeveszés. Azóta van a két város haragban."

Akkor ezért nagyobb Westport, mint Wayston és ezért vették fel ilyen nehezen apát a munkára. Most már mindent értek. És a harag azóta is tart. Váó!
-Basszus! – mondom kicsit hangosban a kelleténél, de mivel nagyon hátul vagyok a könyvtárban így valószínűleg senki nem hallotta meg, legalábbis nagyon remélem. 

-Hogy lehet már ennyi az idő? 

Miközben szélsebesen dobálom a cuccaimat a bele a táskámba jön valahonnan egy széllökés. 'Biztos nyitva hagyták valahol az ablakot.' Nem nagy dolog, bár azért mégis olyan rejtélyes volt ez a szél. Amikor venném el a könyvet az asztalról, akkor egy másik fejezetet veszek észre pedig nem is itt hagytam nyitva a könyvet. A fejezet címe: Furcsa, megmagyarázatlan dolgok Waystonban. Érdekes. Viszont most már nincs időm el olvasni, de ki veszem és akkor otthon el tudom meg tudom nézni, hogy mi is ez. Futva rohanok a polcok között vissza Jeanhez. 

-Szia ezt szeretném ki venni. – hadarom el neki. 

-Okés- néz rám ijedten mikor át adom neki a könyvet és elolvassa a címét. 

-Biztosan ezt szeretnéd kivenni? 

-Igen.- de most már tényleg indulnom kéne, mert le fogom késni a buszt. Nem értem miért kérdezget. 

-Tessék, további szép napot. – adja át szép lassan a könyvet 

-Köszönöm.- és ki rohanok a könyvtárból, majd célba veszem a buszmegállót. Furcsállom, hogy félve adta oda nekem a könyvet, mintha olyan dolgot tudhatnék meg ebből a könyvből, hogy amiatt elmegyek a városból.