Egy újabb fehér farkas --Javítás alatt--

Vadászat

A napok egymást követték. A lányokkal a kapcsolatunk minden nap egyre szorosabbá vált. A napok alatt a többi osztálytársammal is megismerkedtem. Mindegyik nagyón jó fej. Persze vannak kivételek… Jack azóta a délután óta nem láttam. Se a suliban se máshol. Ez egy kicsit aggaszt.

Ma viszont péntek van. És délután elmehetek egyedül vadászni. Most megyek előszőr egyes egyedül. Egy kicsit félek, de az megnyugtat, hogy apa előző nap meg mutatta, hogy merre menjek, meg úgy körbevezetett az erdőben.
Most van az utolsó órám és percek múlva kicsöngetnek.
Ééééés. Ez az, kicsöngettek. Minden könyvemet, füzetemet és a tolltartómat beledobáltam a táskámba. Felálltam, majd oda rohantam a lányokhoz megöleltem őket, és elköszöntem tőlük.
-Sok sikert Sarah!- kiabálták utánam egyszerre. De valahogy a hangjukban nem nagyon éreztem azt az őszinteséget. Bár most ez érdekel a legkevésbé.
-Köszönöm!-köszöntem meg és már szaladtam is a buszra.

Ezt a buszt mindig csak azok érik el, akik a leggyorsabbak. Mivel amikor vége van, a hetedik órának akkor három perced van elérni.

De sikerült.

Belépek az ajtón, fel mutatom a bérletemet és keresek hátul egy ablak melletti helyet. Amire le is huppanok. Mivel a buszút az egy húsz perc így a fülemben a fülhallgatóval elkezdem írni a házit.

Egy huszonöt perc múlva már épp ugrani akartam volna át a kerítést, amikor valami avar zörgést hallottam.
-Kivan ott?!- a hangomban igencsak érezhető volt a félelem. A táskámat szép lassan leraktam a kerítés melletti tuskóra és elindultam a bokor felé. Mikor a zöld bozót elé értem. El húztam az egyik ágát és egy hófehér nyúl feküdt, az egyik hátsó lába pedig vérben ázott. Ijedtemben hátra estem és elengedtem az ágat, ami nagy lendülettel vissza csapódott a helyére.
Feltápászkodtam és újra elhúztam az ágat.
Majd óvatosan megfogtam a nyuszit, aminek érdekes módon nem piros szeme volt, hanem mély kék. Ahogyan közelebb emeltem magamhoz a szeme teljesen megbabonázott, így végig csak bele bámúltam a sötétkék szemeibe.
-Ssssssh! Nem lesz semmi baj. Most először vizes zsebivel kitisztítom a sebed, majd a sálamból letépek egy darabot és bekötözőm.- nyugtattam meg a halálra rémült nyuszikát. Miközben el végzem azt a művelet sort, amit elmondtam, beszéltem hozzá és reménykedtem benne, hogy így nem lesz olyan ideges.
-Amúgy az én nevem Sara Moon. Mivel a tiédet nem tudom, így elnevezlek, mondjuk…. Zafírnak a szép szemeid színe miatt.-szerintem tetszik neki.
-Így ni. Kész is! Óvatosan ugrálj vele, holnap meg már le is szedheted, hogyha kicsit erősebben megrázod a lábad.-mosolyogtam rá boldogan és álltam fel.
-Viszlát, Zafír!- integettem neki.

Olyan sebeséggel rontottam be, hogy csoda hogy le nem szakadt az ajtó.
-Nyugi van még nem ment le a nap. Amúgy nem úgy volt, hogy előbb hazaérsz?-szürcsölt bele, apa a kávéjába.
-De úgy volt csak megmentettem egy nyuszit.-apa majdnem megfulladt a félrenyelt kávé miatt, amikor meghallotta a megmentett szót és kerek szemekkel mondta.
-Épp vadászni készülsz és meg mentesz egy nyulat? Ez nem fura egy kicsit?
-Nem!-vágtam rá határozottan, de akkor már a lépcső közepéről, mert rohantam fel átöltözni.

Mindennel elkészülve csapatok le a lépcsőn apuhoz elköszönni. De mielőtt leértem volna ő hamarabb megszólalt.
-Kislányom nem temetésre mész, hanem vadászni.-nézett végig rajtam.
-Tudom, de nincsen olyan zöld ruha, amit felvehetnék meg amúgy is jobban szeretem a feketét. –mosolyogtam rá és az arcára nyomtam egy puszit.
-Vigyáz magadra és sötétedésre légy itthon.
-Tudom, tudom, szia apa!- fel vettem az íjat, nyilakat és elindultam kifelé az ajtón.

Tíz percen belül már az erdőben is voltam.
Minden olyan nyugodtt és csendes. Csak egy-egy neszelést lehet hallani. Imádom az erdőt és a vele járó veszélyt is. Hát igen én nem az a tipikus lány vagyok, mint a velem egyidősök. Én nem plazákba járok inkább erdőkbe, meg nem az a fontos, hogy hogy néz ki a körmöm, hogy hány kiló sminket tegyek magamra és még sorolhatnám. Persze nem hanyagolom el magam csak nekem nem ezek a dolgok a legfontosabbak.