Bence egy nagy tálcával jött be a szobába. Kíváncsian figyeltem, ahogy letette elém. Meleg étel volt rajta. És nem az a fajta trutyi, amit az árvaházban adnak, ha nem normális. Mélyen beleszagoltam, mire elnevette magát.
- Régen én is így reagáltam - hagyta abba a nevetést. Nem válaszoltam, csak elkezdtem enni. Te jó ég, mióta a világon vagyok talán öt éves koromban ettem utoljára rendes ételt. Emlékszem, hogy mennyire szerettem anya főztjét. Annyira hiányzik.
- Minden rendben? - fogta meg a vállam Bence.
- Mit tettél ebbe? Égeti a torkom - köhécseltem párat.
- Én semmit, csak te kanalaztad úgy a forró levest, mint aki soha nem evett volna. Habár azon a borzalmas helyen a koszt felért egy koplalással - gondolkodott el. Mosolyogva ráztam meg a fejem és lassabban ettem tovább. Miután megettem elvette a tálcát, majd pár perccel később egy tányérnyi spagettivel tért vissza. Nagyon sok sajt volt rajta.
- Édes Istenem - ámultam el a látványától.
- Jó étvágyat - tette az ölembe. Feltekertem a villára egy kis adagot és bekaptam a számba.
- Anyu, kaphatok még? - nyújtottam felé a tányéromat, mire ő nevetve nézett rám.
- Tiszta szósz az arcod - nevetett.
- De kérhetek? Légysziii - kérleltem, mire elvette a tányért és adott repetát a spagettiből.
- Apu mikor jön haza?
- Majd valamikor este - törölte meg az arcomat, de nem ért sokat, mert újra szószos lettem.
Az emlékektől kibuggyant egy kövér könnycsepp.
- Fiorella, minden rendben? - kérdezte aggódva Bence.
- Csak, Ella. Kérlek, Ellának szólíts - néztem rá könnyes arccal.
YOU ARE READING
Merj Álmodni ✔
Teen FictionFellegi Fiorella egy árvaházban nőtt fel. A lány mióta az eszét tudja énekes akart lenni, de mindenki leszólta őt. Azonban, miután betölti 18. életévét végre átlépheti az árvaház kapuit. Megpróbáltatások, álmok, zene és egy énekes karrier beindulás...
