FINAL FANTASM (HUN)

15.rész

Arra ébredtem hogy borzasztóan fáj a fejem. Gyorsan végigpörgettem az emlékeimet és arra jutottam hogy valószínűleg a Homok Cselédek rendje vihetett valahová. Emlékszem hogy Yoko nővér valamit mondott mágiáról de többre nem igazán. Egy homokkőből épült szobában voltunk. Ajtót nem láttam de gondoltam a szoba varázslattal nyílik. Igazából ez az első alkalom hogy ilyet látok egyszerre rémiszt meg és kelti fel az érdeklődésemet. Szerencsére Eita és Tatsuki is itt voltak. Viszont mindannyiunknak meg voltak kötözve a kezei és a lábai. A két társam még nem ébredt fel. Eszembe jutott hogy megnézzem miket hagytak nálam. Mindössze a két kést nem találták meg amiket a csizmámba rejtettem. Milyen hanyagok. A nyaklánc is még a helyén volt, rápillantottam Eitára neki is megvolt. Nagy kő esett le a szívemről. A következő gondolatom az volt hogy hogyan tudnánk megszökni. Csak egy dologban reménykedhettem, hogy átvisznek bennünket egy másik szobába és közben lelépünk. A valóságba egy ismerős hang rántott vissza.

Yuta? - nyitotta ki a szemeit Eita - Hol vagyunk?

Az egy remek kérdés - fordultam felé

Sajog a fejem - mondta panaszos hangon

Ne is mondd - forgattam meg a fejemet

Hideg van - jelentette ki és közelebb csúszott hozzám

Pedig elvileg egy sivatagban vagyunk - mosolyodtam el

Hacsak el nem vittek egyenesen Niflheimbe - poénkodott a másik fiú is

Nem tűntek olyan nagylelkűnek - válaszoltam

Tudom - dőlt a vállamnak

Ebben a pillanatban a mindig erős és magabiztos Eita kicsinek és törékenynek tűnt. Ugyanaz az érzés fogott el mint amikor a Homok Cselédek rendjével álltunk szembe. Az hogy most már vannak emberek az életemben akik számítanak és akiket meg kell védenem. Erre is Eita hatalmas pofonja ébresztett rá.

Meg fogunk menekülni? - kérdezte mélabúsan Eita

Kitaláljuk - fordultam vele szembe

De hogy? - bámult rám úgy mint aki már reményvesztett

Majd együtt kitaláljuk, nem én nem mi ketten hanem mindannyian - koccintottam oda a fejem az övéhez

Köszönöm - húzódott halvány mosolyra az ajka - de ha mégegyszer nem melletted ébredek tényleg nagyon mérges leszek

Nyugodj meg ezt már erősen belém verted - nevettem el magam

Akkor most meg is pecsételem - nyomott egy csókot a számra

Én pedig hevesen viszonoztam, ő végig simított a nyelvével az alsó ajkamon én pedig beengedtem. A heves csókolózásba észre sem vettük hogy Tatsuki felébredt. A halk kuncogására kikászálódtunk egymásból és vörös fejjel. Fordultunk felé, akár két kisgyerek aki rosszat tett. Ő meg csak nevetett rajtunk. Mikor végre abbahagyta a nevetést mosolyogva szólalt meg

Úgy örülök hogy végre kibékültetek

Aha - válaszoltam

Az zavar hogy rájöttem hogy együtt vagytok - vont minket kérdőre

Azt hiszem - túrt bele a hajába Eita

Szeretitek egymást, nem?

De - feleltük egyszerre

Akkor meg nincs semmi baj, különben is a barát csak akkor barát ha elfogad - billentette félre a fejét

Igaz - utánoztam a mozdulatot

És ha már itt tartunk titkot titokért. Meglehet hogy én sem a lányokhoz vonzódom - lett rákvörös Tatsuki

Ne szégyelld - nevettem föl - azután ne amit itt láttál

Igazad van - tért vissza normális arcszíne

Mikor végre minden jónak látszott a velünk szemben lévő fel elkezdett mozogni és a közepén lévő homokkő elkezdett lefelé csúszni. Pár perc múlva már előttünk állta az ajtó nyitója. Szintén egy cseléd lehetett mivel hasonló ruhát viselt mint yoko illetve WAkumi nővérek. Rajta is az egyszerű fekete ruha volt amit teletömködtek fodrokkal. Ellenben ez a lány fiatalabbnak tűnt a többieknél. Vörösesbarna haja erősen rögzített copfba volt fogva.

A nevem Celica nővér, most velem jönnek - nézett ránk szigorúan - Ha bármi ellenállást tanúsítanak felhatalmazásom van hogy megöljem önöket - monta kifejezéstelen arccal akár egy bábu

Sajna a rövid fejezetért de sajnos a suli mellett csak ennyire van idő

                                                                                                                        - Takashi