Bármi áron

3

– Szerintem valami nem stimmel – csóváltam a fejemet, amikor Brandon belépett a kávézóba. A pult mögött álltam, és épp egy öltönyös fickó kávéját készítettem el extra tejszínhabbal (természetesen csak harmadjára sikerült a kávéra ejtenem a tejszínhabot, az első két alkalommal a lila kötényemen landolt, Amelia remekül szórakozott rajtam), miközben Brandon egy hosszú, fekete selyemszalagot hajtott szét.
– Miért? – kérdezte, rám sem pillantva.
– Mert beléptél egy helyiségbe, és senki nem szeretett beléd – vontam vállat, utalva arra, hogy a kávézóban csak férfiak és néhány lány üldögélt, de ők mindannyian a párjukkal. Brandon körbenézett, aztán elröhögte magát.
– Na, pattanj ide, barista kisasszony, három óra múlva társulati próba – intett Brandon. Felemeltem a kezemben lévő tejhabosítót.
– Ha nem tűnt volna fel, dolgozom.
– Te ezt annak nevezed? – röhögött fel. Már épp levegőt vettem egy csípős visszavágáshoz, csakhogy újra megszólalt. – Oké, segítek – mielőtt ellenkezhettem volna, Brandon megkerülte a pultot, és becsusszant mögé, épp mellém. Sajnos kissé félrelökte Amelia-t, aki elég tintaképtelen reakcióval jutalmazta meg a lakótársamat, mivel magára borított egy presszókávét. Brandon elnézést kért, aztán a dereka köré kötötte a fekete szalagot.
– Ne közelíts! – tettem fel a kezem védekezőn. Elhátráltam a süteményes hűtőig, és a fejemet ráztam. – Majd összekötjük magunkat, amikor megyünk a próbára, azt mondta Harley, hogy nem fogja ellenőrizni a csalást!
– Igen, de azt is mondta, hogy észre fogja venni az összhangon, ha nem teljesítettük a feladatot – forgatta a szemét Brandon, felém nyújtva a szalag másik végét.
– Hagyjál már, tök régóta együtt táncolunk – legyintettem.
– Bocsánat – köszörülte meg a torkát egy lány, aki épp akkor lépett be a kávézóba. Nagyon csinos volt, hosszú, szőke hajjal és világítóan kék szemmel. Természetesen egyből Brandon-t szúrta ki, és miközben megkérdeztem tőle, mit kér, folyamatosan a lakótársamat bámulta. Ő persze ezt vagy nem vette észre, vagy nem érdekelte, mert nekidőlt a falnak, és unottan csavargatta a fekete szalag végét. A lány úgy dadogta el, milyen süteményt és kávét kér, hogy közben csorgott a nyála. Sóhajtva készítettem el a rendelését (a sütije felborult a tányéron, de szerencsére nem vette zokon...Mondjuk, szerintem azt se vette volna észre, ha egy mosogatószivacsot adok neki, annyira Brandon-nal volt elfoglalva), és vettem át tőle a pénzt.
– Téged ez tényleg nem zavar? – fordultam oda a sráchoz. Úgy nézett rám, mintha szívességet tenne.
– Micsoda? – értetlenkedett.
– Hogy a csajoknak majd' kiesik a szeme, amint meglátnak – Brandon olyan nemtörődömséggel vont vállat, hogy azt már tanítani kéne.
– Nem túl sokan vannak, akiktől elvárom, hogy essen ki a szemük – közölte.
– Őszintén remélem, hogy a kishúgomra céloztál – rázogattam meg előtte a mutatóujjamat fenyegetően. Brandon elvigyorodott, majd, kihasználva a gyenge pillanatomat, a derekamnál fogva magához rántott, és a csípőm fölött megkötötte rajtam a fekete szalagot. Felszisszentem, és belebokszoltam a vállába, de akkor már késő volt. Olyan szoros csomót kreált villámgyorsan az oldalamon, hogy szerintem azt a próba előtt is csak ollóval fogjuk tudni szétszedni. – Idióta! Most hogy fogok dolgozni? – mutattam körbe. Brandon felröhögött.
– Nem mindegy? Úgyis arra vársz, hogy mikor rúgnak ki.
– Kirúgni? – lépett oda hozzánk Amelia, miután kiszolgált egy kiskosztümös, középkorú nőt.
– Ja, Milli tegnap lebunkózta a föncit – köpött be azonnal Brandon. Amelia szeme elkerekedett.
– Ez nem egészen így volt – ellenkeztem, majd beavattam a munkatársamat abba, hogy összefutottam (szó szerint) Jessie-vel a folyosónkon, mivel, állítása szerint, néha ott lakik velünk szemben. Beszólt a balettra, én pedig nem tudtam türtőztetni magam. Amelia olyan hangosan nevetett a beszámolóm végén, hogy több vendég felénk pislogott a kis, kerek asztalok felől.
– Oké, tuti, hogy ha kirúg, akkor is baromira megérte. Már egy éve neki dolgozom, és még sosem volt bátorságom megmondani neki, mit gondolok róla.
– Véletlen volt! – védekeztem. – Csak kicsúszott a számon – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– Te a Nemzeti Sportakadémia tánc szakjának vezetőjét is megfenyegetted – meredt rám rezzenéstelen arccal Brandon. – Kétlem, hogy az is véletlen lett volna.
– Fogd be – sziszegtem, mire Brandon is felnevetett, és belebökött az oldalamba. Na igen, mi valahogy így kommunikálunk. A probléma ezzel akkor volt, amikor a műszakomból hátralévő másfél órában is ehhez támadt kedve, miközben a kezemben egy teli pohárnyi kávé volt. Mindegy, Amelia jól szórakozott, és néhány vendég is mosolyogva figyelt minket. Bár, valamiért úgy érzem, ez sokkal inkább szólt Brandon külsejének, mint annak, hogy a pultos lány kiborította a rendelést, vagy elejtette a süteményt.
Duzzogva hagytam, hogy Brandon maga után rángasson az utcán, egészen az Operaházig. Elég furán festhettünk, egy lány, aki maga előtt összefont karokkal dacoskodik, és egy fiú, aki egy fekete szalagon rángatja őt. Csoda, hogy nem hívták ránk a rendőrséget.
– Elcseszted a műszakomat! – nyöszörögtem.
– Tévedés – fordult felém. – Bevonzottam egy csomó csajt – na jó, ezzel nem tudtam vitatkozni.
– Annyi kárt okoztam, mint az egész fizetésem! – fogtam a fejemet. – Szerinted vicces visszarántani a szalaggal, miközben teletöltök egy poharat kávéval? – tettem csípőre a kezemet. Brandon alig tudta elrejteni a vigyorát.
– De szerencsére a főnök nem volt ott, hogy tudjon a károkról, Amy pedig a te oldaladon áll – tárta szét a karjait.
– A neve Amelia – javítottam ki.
– Tök mindegy – vont vállat. – El fogunk késni! – kopogtatta meg az órája számlapját. Sóhajtva elindultam utána. Nem mintha lett volna választásom, hiszen egy fekete selyemszalaggal voltunk összekötve.
– Utállak – motyogtam. Brandon zsebre dugott kézzel sétált előttem.
– Hallottam – vetette oda nekem a válla felett. – És nem hiszek neked – tette hozzá.
– Pff, ugyan miért nem? Gondolod, hogy mert a húgom totál odavan érted, törvényszerű, hogy én is?
– Nem, csak láttam a fejedet, amikor azt hitted, nem én leszek a Pa De Deux partnered – pillantott hátra egy másodpercre. Na, erre aztán elvörösödtem, és behúzott nyakkal követtem Brandon-t a próbateremig. Oké, igaza volt. Természetesen kedveltem őt. Nem úgy, mint mondjuk Josh-t, hisz ő a legjobb barátom. Nem is úgy, mint Sebastian-t, ami nyilván érthető. Brandon olyan volt nekem, mint egy testvér, akin kitölthetem a dühömet, de közben tudom, hogy segít és támogat. Vitázunk és kiabálunk egymással, de kiállunk a másikért. És ez így van rendjén.
Amikor beértünk a színpadhoz, már a legtöbben ott tobzódtak. Rajtunk kívül négy pár üldögélt bemelegítve, átöltözve.
– Basszus – fékeztem le. Brandon is megtorpant, és visszafordult felém. – Hogy öltözünk át? – jutott hirtelen eszembe. Farmer és piros blúz volt rajtam, ebben a legnagyobb jóindulattal sem lehet balettozni. Láttam, hogy Brandon arcán halvány árny fut át, aztán megvakarta a tarkóját.
– Megoldjuk – mondta, majd az öltözők felé indult. Úgy próbálkoztunk, hogy én beléptem a lányöltözőbe, ő kívül maradt, és becsuktuk az ajtót, közte a szalaggal. Könnyebben ment az öltözés, mint hittem, bár a csípőm körül húzódott egy halvány, piros csík, amit a szalag szorítása okozott, de mindegy. Mezítláb, a spicc-cipőmmel a kezemben léptem ki a folyosóra, ahol Brandon a telefonját nyomkodva ácsorgott. Átléptünk a fiúöltöző ajtaja elé, és hasonló módszerrel oldottuk meg az ő öltözködését. A probléma ott kezdődött, amikor Tina és a párja megjelentek. Köztük egy piros szalag feszült. A srác csatlakozott volna a színpadon lévőkhöz, Tina azonban lefékezett, amint meglátott. Hát persze, tudta, hogy Brandon a párom, egyértelmű volt, hogy ő is a közelben van. Konkrétan a fiúöltöző ajtaja mögött, a fekete szalag másik végén. Tina szája mosolyra görbült, aztán egészen véletlenül meglökte a vállamat. Én emiatt nekizuhantam az ajtónak, ami kinyílt, hisz a szalag miatt nem kattant teljesen helyre a kilincs nyelve. Brandon már felvette a szuszpenzorát, és a fekete nadrágját is, úgyhogy egy fehér pólóval a kezében, félmeztelenül nézett fel ránk a kinyílt ajtó mögül. Tina elvigyorodott, és csábosan intett neki egyet, amire Brandon egy elhúzott szájú biccentéssel reagált. A srác, azt hiszem, Bill, elrángatta mellőlem Tina-t, aki folyamatosan hátrapillantgatott, mialatt felsétáltak a színpadra. Brandon belebújt a pólójába, és kijött mellém a folyosóra.
– Látod? – fontam össze magam előtt a karjaimat.
– Nem – vont vállat Brandon, aztán ő is felment a színpadra, maga után rángatva engem. Olyan irigy pillantásokkal szembesültem a Brandon és köztem húzódó szalag miatt, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. Brandon White megalapozta a szociális kapcsolataimat a Társulatban. Szuper.