Bármi áron

15.

– Jól van, Balerina – Jessie felpattintotta a pizzásdobozt, és felhúzta a térdét. A hatalmas franciaágyán feküdtünk, rajtam mindösszesen az ő fehér ingje volt, rajta pedig egy bokszer. Már kábé két hét telt el az első együttlétünk óta, és azóta szinte teljesen elválaszthatatlanok vagyunk. Mármint, a szabadidőnkben. Merthogy, azóta is tisztességgel dolgozok a kávézóban, még úgy is, hogy megpróbált lebeszélni róla, illetve a táncpróbákon is mindig ott vagyok, elvégre, az az elsődleges jövedelemforrásom. És az álmom nem változott: továbbra is az a célom, hogy szólista legyek a Royal Balett-ben. Ettől még az sem tántoríthat el, hogy Jessie-vel együtt lenni mennyire csábító gondolat a nap bármely pillanatában. A barátaim örülnek a boldogságomnak, bár Jessie-t még szokniuk kell. Tudom, hogy kedvelik őt, legalább azért, mert engem boldoggá tesz, de nem akarom sürgetni őket. Még a testvéreimnek és a szüleimnek sem szóltam arról, hogy szakítottam Sebastian-nal és összejöttem Jessie-vel, a barátaim is megérdemlik az időt ennek a feldolgozására. – Játsszunk valamit – javasolta Jessie, és kivett egy szelet pizzát a dobozból.
– Vetkőzni kell benne? – kérdeztem, én is kiszedve egy szelet pizzát. Jessie elvigyorodott, és végighúzta az ujját a combomon.
– Ahhoz nem kell játszani – kacsintott rám. – Na, van kedved? – cirógatott.
– Valami hátsó szándékot érzek ebben – hajoltam oda hozzá, és megcsókoltam.
– Jó, akkor mondom a szabályokat – Jessie letette a pizzaszeletét, és lesöpörte a tenyerét. – Te kérdezel, én válaszolok. Ha nem vagyok őszinte, vetkőzök – vigyorgott.
– Szóval mégis van benne vetkőzés – vontam fel a szemöldökömet. – De hé – jutott hirtelen eszembe. – honnan tudhatom, ha nem vagy őszinte?
– Ez benne a játék – kacsintott, aztán újra beleharapott a pizzájába. – És aztán cserélünk, én kérdezek, te válaszolsz – tette hozzá.
– Legyen – döntöttem hátra a fejemet. Jessie érdeklődve pislogott.
– Oké, akkor te kezded – számba vettem az összes lehetőséget, amit megkérdezhetnék tőle, de egyetlenegy volt, ami igazán, nagyon érdekelt. Ugyanakkor azt is sejtettem, hogy nem fogja könnyen venni a kérdést.
– Mi történt anyukáddal? – Jessie hátradöntötte a fejét és mély levegőt vett.
– Bele a közepébe, nem semmi vagy, Balerina – csettintett a nyelvével.
– Nem muszáj válaszolnod – mondtam, aztán a hasamra gördültem, és megsimogattam a combját. – Van más lehetőséged is – vontam vállat huncut mosollyal. Jessie gyors csókot nyomott a számra, aztán elkapta az ujjamat, és a szájába vette.
– Mindent a maga idejében, te kis szexmániás – kacsintott rám.
– Kikérem magamnak! – ráztam a fejem nevetve.
– Válaszolok – mondta, összekulcsolva az ujjainkat. – De csak később – közölte, aztán egy gyors mozdulattal fölém kerekedett, hanyatt döntve az ágyon. A két kezével a fejem mellett támaszkodott, lehajolt, és megcsókolt.
– És még volt képed engem szexmániásnak nevezni – nevettem, mire Jessie újra megcsókolt, ezúttal a nyakamon, aztán a vállamon, majd végig a mellkasomon. – Hé – óvatosan eltoltam magamtól, a kezemet a mellkasán támasztottam meg, és apró köröket rajzoltam a hüvelykujjammal a bőrére. – Előbb a játék.
– És ki mondta, hogy ez nem az? – vigyorodott el Jessie, újabb csókot nyomva a számra.
– Megígérted – biggyesztettem le a számat, aztán finoman beleharaptam a fülcimpájába. Jessie felmordult, de legördült rólam, felhúzta a térdét, és nagyot harapott a pizzaszeletéből.
– Tényleg nekem kell kezdeni? – sóhajtott fel gondterhelten. Törökülésbe helyezkedtem, és én is folytattam a pizzaevést.
– Mi lenne... – billentettem oldalra a fejemet. – ha kapnál egy kis motivációt? – haraptam be az alsó ajkamat. Jessie szeme izgalomtól csillogott.
– Mire gondoltál?
– Esetleg – feltérdeltem, és odahajoltam hozzá, hogy belesúghassak a fülébe. – később lezuhanyozhatnánk. Együtt – Jessie mohón bólogatni kezdett, aztán megcsókolt, és lovaglóülésbe az ölébe ültetett. Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamnál tartott meg. Pár perc némán telt el így, végül Jessie mély levegőt vett, és a homlokát az enyémnek döntötte.
– Sosem voltunk mintacsalád – kezdte. – Az apám meg a politikai karrierje totál felemésztette az életünket. Anyám nyugtatókat szedett a sajtó meg az emberek miatt, a nővérem magántanulóként végezte a sulit, mert nem bírta, hogy állandóan szekálták apa miatt. Én elviseltem, ha megütöttek... Visszaütöttem. Sokszor kerültem bajba. Anyám kezdett... Becsavarodni – Jessie szeméből sütött a fájdalom, így óvatosan simogatni kezdtem az arcát. Félő volt, hogy én is könnyezni kezdek, de tartanom kellett a látszatot, semmiképp sem akartam őt kibillenteni. – Apa ritkán volt otthon, folyton utaznia kellett, anya meg nehezen viselte az egyedüllétet. Inni kezdett. Sokat, és egyre durvábbakat. Aztán rákapott a bogyókra is... – elcsuklott a hangja, én pedig sűrű csókokat leheltem a szája sarkába. – A nyugtatónál is keményebb cuccokat tolt, mindenféle drogot. Aztán egyik este... – a fejét csóválta, mintha csak ezzel kitörölhetné onnan a legrosszabb emlékeket. – kettesben volt otthon a nővéremmel, Kim-mel. Ő tanult, anya meg a nappaliban lebzselt. Bulizott, szokás szerint. Én a rendőrőrsön ültem, mert verekedésbe keveredtem egy klubban. Tizenhét voltam, arra vártam, hogy értem jöjjenek a szüleim... De nem jöttek. Apa még csak az országban sem volt, anya meg ájultan hevert otthon. Amikor a nővérem kiment a szobájából... Anya már nem lélegzett – azt hittem, elsírja magát, de szinte tárgyilagosan közölte mindezt. – Nem volt pulzusa sem. Kim hiába hívta ki a mentőket. Aznap éjjel átköltözött a pasijához. Meg van győződve róla, hogy apa és én tehetünk anya haláláról. Ezért tilt minket a családjától. Apa még nem is találkozott az unokájával... – magyarázta. Mielőtt folytathatta volna, gyengéden megcsókoltam.
– Hé – simogattam meg a haját. – Nem a te hibád volt – néztem mélyen a szemébe. – Anyukád beteg volt.
– Mi tettük beteggé – sütötte le a szemét. – Ha kevésbé vagyok problémás, és apa többet foglalkozik vele...
– Nem! – szóltam határozottan. – Nem miattad halt meg, érted? – két kezem közé fogtam az arcát. – Csinálhattatok volna másképp dolgokat, de nem ti okoztátok a halálát! – Jessie lassan bólintott, aztán a tarkómra csúsztatta a kezét.
– Még soha nem törődött velem így senki, Balerina – nem válaszoltam neki, csak megcsókoltam. Olyan szenvedéllyel és átéléssel, amit egy életre megjegyez magának. Egymásba gabalyodtunk, de egyikünkről sem került le egyetlen ruhadarab sem. Ölelkezve feküdtünk az ágyon, a pizzásdobozt véletlenül lerúgtuk a padlóra, de nem számított. Semmi sem számított, csak mi ketten. Nem tudom, mennyi ideig voltunk szótlanok, de a csendet végül Jessie törte meg. – Most rajtad a sor – mondta, kicsit elhúzódva tőlem. Felkönyököltem, és a fülem mögé tűrtem egy hajtincset.
– Igazad van – bólintottam. – Kérdezz csak! Bármire válaszolok – Jessie az arcomat simogatva szólalt meg.
– Miért a balett? – elmosolyodtam, és lehunytam a szemem. Azt hittem, arra kérdez majd rá, kivel veszítettem el a szüzességemet, vagy melyik a legextrémebb hely, ahol szexeltem.
– A nővéremmel, Rosie-val kezdtem balettozni, de ő az első óra után feladta, mert túlságosan szúrta a tüllruha – forgattam a szemem. – Úgyhogy... Egyedül én maradtam – tártam szét a karjaimat. – Évekig csak hárman jártunk a tanárhoz, az egész városban csak mi táncoltunk. Mindig is totál elveszett voltam, úgy értem – dörzsöltem meg a homlokomat. – nem találtam senkivel a közös hangot. Még a testvéreimmel sem. Én tánclépéseket rajzolgattam a füzetem sarkába, esténként meg DVD-ket néztem a koreográfiákról, mialatt a többiek buliztak, ittak, pasiztak... Nekem a balett jelentette a saját világomat. Ott én irányítottam, és én voltam a legjobb, nem kellett hasonulnom a többiekhez. Nem voltam lemaradva, nem voltam ciki, amiért én nem ugyanazt csináltam, mint a többiek. A balett megmentett – vontam vállat. Jessie le sem vette rólam a szemét, ő is mosolygott, és megpuszilta a kézfejemet.
– Nekem te vagy a balett. Engem te mentettél meg, Balerina.