A bárpultos srác (S.M ff.)/ ☑

7. Most jobb, ha mész

Reggel korán szuper érzés arra kelni, hogy egy több tonnás srác fekszik rajtad a saját kanapédon, s közben mindened elzsibbadt, ráadásul a fiú össze is nyálazott.

-Pfúj.- mondtam grimaszolva.

Apró kezemmel megfogtam Shawn vállát, majd legurítottam magamról. A sok izomtól, ami rajta volt hangos csattanással csapódott a padlóra.

-Na végre.- dőltem hátra megkönnyebbülten.

Lentről halk mormogást hallottam, majd Shawn szitkozódását.

-Ez fájt.- kezdett el nyaffogni reggeli rekedtes hangján, mely meg melengette piciny szívem.

Beletúrtam hosszú, vörös hajamba, ami tiszta kócos volt.

-Legközelebb tud hol a helyed.- mosolyogtam rá gonoszan.

-Ohh...nagyon is jól tudjuk hol a helyem.- húzta perverz mosolyra ajkát.

Arcom kezdett pirosodni, amit próbáltam takarni.

Shawn kínlódásom láttán hangosan felnevetett. Olyan aranyos volt, hogy a szívem is kihagyott egy ütemet. Jézusom! Mi a franc van velem?! Miért érzek ilyeneket a közelében?! Alig ismerem!

-Perverz állat.- mondtam dühösen.

Felkeltem a kanapéról, megfeledkezve arról, hogy ő meg mindig a földön tanyázik , megbotlottam benne. Így előre estem. Szerencsére Shawn nagy részt felfogta az esésem, így nem esett nagy bajom. Semmi se tört el, vagy ficamodott ki.

-Mi ez a nagy hangzavar?!- jött le az emeletről az én drága bátyám.

Megállt bennem még az ütő is. Szívem hevesebben vert az ijedtségtől.

-Dakota, te mi a francot csinálsz?!- kérdezte dühötten.

Tekintetem rá kaptam, s próbáltam minél gyorsabban felkecmeregni.

-E-ez nem az aminek látszik. Esküszöm!- kezdtem el magyarázkodni, közben kezemmel hevesen mutogattam, mint egy őrült, amin Shawn jókat röhögött.

-Hát anyáék meglátják őt véged neked is, meg neki is. Shawn-t simán kirúgják a kis románcotok miatt.-

-De hát mondom ez nem az aminek látszik! Nem vagyok belé szerelmes, sőt ő se belém!- vetettem felé dühösen.

-Ezt ne nekem bizonygasd, mert engem kibaszottul nem érdekel. Anya és apa húsz perc múlva itt lesznek, addigra tűnjön el.-

Ez volt az utolsó amit mondott, majd visszament a szobájába.

Feldúltan fordultam Shawn felé, aki üres tekintettel meredt maga elé, mintha megbántottam volna azzal amit az imént mondtam. De hát ez az igazság! Nem?!

A kanapén ült, kezeit maga előtt összefonva.

-Shawn?- ejtették ki bizonytalanul a fiú nevét.

Barna szemeit rám szegezte, semmi érzelmet nem tudtam kiolvasni belőle.

-Most jobb, ha mész.-

Fájt kimondani ezt a mondatot, de fogalmam sem volt róla miért.

-Hát persze, a lázadó kislány megakar felelni a szüleinek. Nem értem mit is képzeltem.- rázta meg fejét, s kínszenvesen felnevetett.

-Én...nem tudod milyen az, ha a szüleid elítélnek.- mondtam.

Lassan kezdett a sírógörcs kerülgetni. Szemeim is csípték a sós könnyek.

-Igaz, nem tudom milyen, de azt igen, hogy te nem vagy az a jó fajta kislány. A véredben van a lázadás, ellenben hidd el, ha megjátszod a jó kislány szerepét azzal csak is magadnak ártasz. Nos, örülök, hogy megismerhettük egymást. Remélem még találkozunk, Dakota.-

Felkelt a kanapéról, s elkezdett az ajtó felé sétálni, ahonnan visszafordult. Esküszöm olyan volt , mint egy elcsépelt romantikus könyv. Már csak sírva kellett volna a karjaiba rohannom, és szerelmet vallani neki.

-Jah és....- kezdte el, de nem folytatta. Megrázta a fejét, s elment.

Érdekelt az, hogy mit akart mondani, de annyira nem, hogy kérdőre is vonjanak őt. Csak álltam ott egyhelyben, üres tekintettel bámulva az ajtóra, ahol nem rég még állt.

Csak elkell felejtenem őt. Ez az egy mondat járt a fejemben megállás nélkül, de mégsem éreztem így, de nem ám. Nagy nyomott hagyott az élmémben, de annál is nagyobbat a szívemben.