A bárpultos srác (S.M ff.)/ ☑

40. Vallomás

- Na, miről szeretnél beszélni?- kérdezte Shawn.

Körbe néztem a helyen ahová hozott. Először is nem volt térerő, másodszor pedig a semmi közepén álltunk. Mivel engedtem neki, hogy bekösse a szemem, nem tudtam mégis hova hoz. Mindenhol fák voltak semmi más.

- Ugye nem akarsz véletlenül kinyírni?- kérdeztem felé fordulva.

Shawn zsebre tett kézzel nevetett.

- Tudom, hogy néha idegesítő vagyok, de azért kegyelmezz.- mondtam, mire tovább hahotázott.

Mikor abbahagyta megtörölte a szemét, annyira nevetett, hogy már a könnyei folytak.

Tökéletesen nézett ki. Valahogy elragadott a kisugárzása, a kinézete, egyszerűen mindene.

- Szeretlek.- buggyant ki belőlem hirtelen.

Szívem annyira zakatolt, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről.

- Mi?- kérdezte Shawn halk hangon.

Rá néztem arcára, közben nagyot nyeltem. Arckifejezése mindent elárult. Levolt döbbenve, össze volt zavarodva, boldog és szomorú is volt egyben, sok minden kavargott benne.

- Szeretlek. Nem tudom hogy vagy mikor, csak úgy megtörtént. Megértem, ha már te nem szeretsz. De! De ez a te hibád, te mondogattad, hogy szeretsz és, hogy biztos vagy abban hogy én is. Hát megtörtént, ezért vállald a következményeket!-

- Várj. Várj már.- mondta Shawn. - Nem jó ez így. Miért pont most?- motyogta magának mint sem nekem.

Tettem felé két lépést.

- Tessék? Mi az hogy nem jó így?- kérdeztem riadtan.- Barátnőd van?- kérdeztem.

- Rosszabb. Megfogok házassodni.- felelte halkan és bűnbánóan.- Sajnálom.-

- Mi? Hogy- hogy megházassodsz? Vagy miért? Mi? Ezt nem értem.- hangom egyre halkabb volt. Csalódott voltam, és összetörtem belül.

- A szüleim így döntöttek. Már egy hete tudom, akkor is tudtam mikor megcsókoltalak. Tudom, nem kellett volna, de nem bírtam ki, mert szeretlek. Örülök, hogy te is így érzel, de már késő, már rég lejárt az időm.- sóhajtott fel gondterhelten.

- Idő?-

- Jah. Igazából a szüleim miatt jöttem ide, hogy had döntsek én kit akarok elvenni, de már két hete lejárt.-

- Ezt csak ki találod. Shawn, én ezt nem veszembe. Ilyen nincs! - mondtam nevetve, azonban az arcára néztem. Komoly volt.- Ugye?- kérdeztem bizonytalanul.- Hazudsz. Ugye csak hazudsz, kérlek mondd, hogy ez nem igaz!- szinte már üvöltöttem.

Nem bírtam tovább. A mellkasomba belenyílalt a fájdalom, úgy éreztem hogy a szívem szétfog szakadni a kíntól. Sírva lerogytam a földre, és csak zokogtam, s zokogtam. Ez életem legrosszabb napja.

- Haza költözöm Dakota. Ez az utolsó napom itt.-

- Ha...ha nem hívlak el. A-akkor csak úgy leléptél volna?!-

Nem mondott semmit, csupán csak állt.

- Válaszolj már!- üvöltöttem rá.

- Igen, basszus igen! Nem akartam szólni, mert azt hittem nem érdekel téged! Sajnálom jó, sajnálom!-

Öt percen keresztül néma csendben maradtunk. Én merengtem a hallottakon, és próbáltam feldolgozni, de úgy látszik ez most lehetetlennek tűnik. Shawn elmegy. Shawn megházassodik.