- Én tényleg nagyon sajnálom. – könnyezett Jae.
- Ne. Ez egyszer úgyis bekövetkezett volna. – szorította meg Cheolyong a táncos vállát.
- De nem akartam, hogy ez legyen. Én segíteni akartam neki.
- Így is segítettél. Ha te nem lennél, halott lenne.
- De most is vett be nyugtatót.
- Ezért adtak neki altatót, hogy ne árthasson magának.
- Mi van vele? – ért oda lihegve Kasper.
- Még időben értem oda. Az erkélyről készült leugrani. Azt akarta, hogy békén hagyják az árnyak. Az orvosok elmegyógyintézetbe akarják küldeni. Szerintem pedig csak jobban oda kellene figyelni rá. Bár az orvosokat is megértem. Nem lehet ott mellette valaki nulla-huszonnégyben. Hhh... Nem tudom, de egyik sem lesz jó neki. Szépen lassan meg fog őrülni.
CZYTASZ
Magány-Xiuchen [Hun]
Krótkie OpowiadaniaÍrva és publikálva: 2019 tavasz, 7. könyvem A legrosszabb az, ha nincs, ki segítsen rajtad. Jongdaenek lenne egy személye. Egy hőse. Egy megmentője. Ő viszont elfordult tőle. És a magány a lehető legrosszabb, ami történhet egy ember életében.