- V-végig itt v-voltál? – nyelt egy nagyot.
- Igen. – mosolygott. – És ne aggódj, nekem nem baj, hogy most beteg vagy. Együtt megoldjuk.
- Jongdae. Mondj ki mindent, amit gondolsz. Kérlek. Ez fontos ebben a vizsgálatban.
Az említett lehajtotta fejét, amin a szerkezet erősen világított piros színen.
- Minseok, ne hazudj nekem... Kérlek. – suttogta.
- Nem hazudok. – guggolt le elé és kezeit a térdeire tette. – Az igazat mondom. Ne higyj nekik, csak nekem. Könyörgöm. Nem fogunk egyről a kettőre jutni, ha hiszel az árnyaknak. Ők mit tudhatnak? Az érzéseimet biztos nem. Jongdae, szeretlek. Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el ezt hamarabb.
Jongdae könnyes szemekkel a szemeibe nézett.
- Ne szeress. Engedj el.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Magány-Xiuchen [Hun]
ContoÍrva és publikálva: 2019 tavasz, 7. könyvem A legrosszabb az, ha nincs, ki segítsen rajtad. Jongdaenek lenne egy személye. Egy hőse. Egy megmentője. Ő viszont elfordult tőle. És a magány a lehető legrosszabb, ami történhet egy ember életében.