Magány-Xiuchen [Hun]

42. rész

- Nyugtatókat szedek és állandóan suttogásokat hallok. Megőrültem. Ezen nincs mit szépíteni. Engedj el. – nézett könnyektől teli szemekkel Minseokra. (Nem nyugtatókat szed, csak ő hiszi azt. Cheolyong az elején mondta, ha nyugtatót venne be, meghalna.)

- Nem foglak. Nem tehetem. – ölelte magához. – Karácsonyra nem ezt az ajándékot kértem.

- Én viszont igen. – próbált elhúzódni, azonban a másik nem hagyta.

- Jongdae. Ezeket csak az árnyak mondják. Én azt akarom hallani, amit te gondolsz. – puszilt az orrára, mivel az arca többi részét takarta a sál és a sapka.

- Nem gondolok már semmire. Túl hangosak. – hunyta le szorosan a szemeit.

Minseok feltolta Jongdae sapkáját és a füléhez hajolt, hogy belesuttogjon.

- Szeretlek.

A hangok hirtelen megszűntek. Az árnyak csendben álltak. Jongdae pedig megnyugodott, és egyszerre vörösödött el.

- Én.. Én... Én is. – motyogta.

Minseok megemelte egy kicsit szerelme fejét és lassan az ajkaira hajolt.

Jongdae szívverése az eget verdeste, az árnyak pedig próbálták tönkretenni a pillanatot.

[And we don't have a thing to lose
No matter what they say or do
I don't want nothing more
Our love is untouchable]