Beépítve ✔

14.

«Jorge»

Rémülten néztem Elenára. Meghúztam volna a ravaszt? Vagy ő volt? Nem tudom pontosan, de annyit láttam, hogy összeesett. A pisztoly kiesett a kezemből és rögtön mellé térdeltem.
- Elena! - öleltem magamhoz a testét. Nem mozdult. Óvatosan lefektettem és kirohantam a szobájából.
- Norberto! NORBERTOOO! - üvöltöztem, mire az említett személy végre előjött a szobájából.
- Mi az?
- Elena! Meglőtték! Vérzik és ájult! - hadartam, mire már ketten rohantunk vissza. Mikor beléptünk a szobájába Nicola térdelt mellette és suttogott neki valamit.
- Mit csinálsz, Nicol? - kérdeztem reszkető hangon, de nem felelt.
- Ni... - nem tudtam befejezni, mert valami erős szinte vakító aranyszínű fény ragyogta be az egész szobát. El kellett takarnom a szemeimet, hogy ne vakuljak meg. Ez az egész fura fény olyan fél percig tarthatott, mert utána eltűnt. Elvettem a kezem a szememtől és ámulva láttam, hogy Elena az ágyán feküdt csukott szemekkel.
- Hagyjátok pihenni - nézett ránk Nicola, majd kisétált a szobából. Döbbenten figyeltük az ágyon fekvő lányt. Lassan közelebb sétáltam hozzá. Egyenletes tempóban szuszogott lehunyt szemekkel.

***

Este kissé feszülten ültem az ágya mellett. Csak ne legyen semmi baja! Felálltam a fotelből és az ablakhoz mentem, hogy kinézzek. Minden nyugodt volt. Nyugodtnak tűnt. Mélyet sóhajtottam, majd megfordultam. Még mindig aludt. Lassú mosolyra kúszódtak ajkaim és közelebb lépkedtem hozzá. Olyan gyönyörű volt.
- Szeretném, ha te lennél majd a feleségem - suttogtam, majd ezután megfogtam a kezét és egy gyenge csókot leheltem jobb kézfejére.
- Álmodban - felelte, mire én rémülten ugrottam egyet hátrébb. Lassan kinyitotta a szemeit, de nem a megszokott kék szemeivel nézett rám. Más árnyalata, más színe lett. Aranybarna színű szempárral vizslatott engem a szép világoskék íriszei helyett.