Beépítve ✔

25.

«Elena»

Reggel az ablakon beáramló napfényre ébredtem fel. Hihetetlen, hogy a saját ágyamban aludtam. Felültem és nyújtózkodtam egy kicsit, de azonnal felszisszentem a vállam miatt. Kegyetlenül fájt, de próbáltam nem foglalkozni vele. Kikeltem az ágyból és az ablakhoz mentem. Szépen sütött a nap. Szomorú mosollyal az arcomon fogadtam a beáramló D-vitamint, de ezt a tevékenységemet be kellett fejeznem a másik ablakom belövése miatt. Rémülten buktam az ablak alá. Jól tettem, ugyanis az volt a következő ahol álltam. Az ablak millió apró szilánkban hullott elém vagy éppen rám.
- Mi történt? - kérdeztem magamtól. Óvatosan felálltam, hogy kinézzek. A szemeim tányér méretűre tágultak ki a látványtól. A maffia minden tagja a főhadiszállást célozta meg. Jorgéval az élen. Pár Vadász kirohant és ezzel kezdetét vette a lövöldözés. Pislogás nélkül figyeltem az eseményeket. Matías fogta a pisztolyát és a maffiába célzott. Egy férfit eltalált. Ezennel elszabadult a pokol. Gondolkodás nélkül kirohantam volna a szobámból, de az ajtó zárva volt. Ott rángattam, de nem nyílt ki.
- Nyissák ki! - dörömböltem, de semmi.
- Hahó, valaki! - folytattam, de nem nyitották ki. Ismét az ablakhoz szaladtam. Jorge épp egy nálam két évvel idősebb pasasnak mutatta, hogy hova dobjon egy gránátot. Az én szobámra mutatott. Mikor a pasi eldobta akkor vett engem észre.
- Elena! - kiáltott mire én ismét az ajtóhoz rohantam. Hiába próbáltam kitörni, nem sikerült. A gránát pedig már az asztalomon pihent robbanásra készen. Azonnal kellett cselekednem így az ablakhoz siettem és kiálltam az ablakba. Még utoljára visszanéztem a régi szobámra, majd a gránát felrobbant engem pedig a lendület kilökött az ablakból. Sikítva zuhantam és már a becsapódásra vártam, de ehelyett két erős kar kapott el.
- Jól vagy, édesem? - mosolygott rám boldogan Jorge. Szó nélkül megöleltem.
- Köszönöm - suttogtam a mellkasába, mire letett engem a földre.
- Nincs mit, de gyere segíts - nyomott a kezembe egy pisztolyt. Nagyot nyelve mentem utána.
- Elena, hát jól vagy? - érdeklődött vidáman Alejandro, mikor épp meglőtt egy fiatal fiút.
- Aha, de vigyázz! - céloztam a mögötte álló Paulóra. Legnagyobb sajnálatomra szíven lőttem apám egyik emberét.
- Kösz - ment tovább. A pisztollyal a kezemben mentem tovább és igyekeztem nem használni senki ellen.
- Elena, tűnj el innen! - szólt rám Manuel, apa másik bizalmasa.
- Nem!
- Az apád megöl engem, ha valami bajod esik! - kezdett el rángatni, de ellenkeztem.
- Engedj el! - csapkodtam a kezét, de nem eresztett el. Ezután egy lövést hallottam, majd annyit láttam, hogy Manuel pislogás nélkül meredt előre. Elengedett engem és véresen hanyatt dőlt. Hátra néztem és láttam, hogy Norberto lőtte le. Mélyeket lélegezve hagytam el Manuel holttestét.
- Ez mind miattad van, Elena - szólt a hátam mögül Matías.
- E-ez nem igaz! - néztem rá.
- Dehogyisnem! Miattad jött ide a maffia! Miattad halt meg apád embereinek a nagy része! Csak bajt hozol ránk, te áruló - célzott rám.
- Nem vagyok áruló! - emeltem fel a fegyveremet és olyat tettem amit sose fogok elfelejteni. Én... szíven lőttem a gyerekkori legjobb barátomat. Próbáltam nem magamat hibáztatni, de nem igazán sikerült. Körülöttem kész káosz volt. Igaza volt. Minden miattam történt. Áruló lettem. Elárultam a Vadászokat. Hitvány utódja vagyok az apámnak.
- Elena, lődd le! - hallottam apa hangját. Nem értettem kire értette, majd megláttam magam előtt Jorgét.
- Elena, honnan tudja a neved? - kérdezte értetlenül Jorge.
- Onnan, hogy az apja vagyok és most végezz vele! - szólt erélyesen rám apa. Vadul dobogó szívvel néztem az előttem álló fiúra. Lerítt róla, hogy csalódott bennem.
- Te... te is közéjük tartozol? - nézett rám értetlenül. Nem feleltem semmit.
- Elena, ha nem te ölöd meg, akkor majd én! - lépett közelebb apa, de nem hagytam neki.
- Öld meg az ellenséget! Tedd meg! - üvöltött rám apa. Szóval az ellenséget? Rendben, ám legyen.
- Sajnálom - néztem Jorgéra, majd felemeltem a pisztolyt és céloztam.