Nem vagyok egyedül ~ Stranger Things fanfiction

1

Jenny Black szemszöge:

Jenny vagyok. Tizennégy éves. Nemrég költöztünk a felnőtt bátyámmal Hawkins-ba. Azt hallottam, nagyon jó kis hely. Egész normális hely ez, nem olyan mint a többi ahol csak idétlen nyomoronc emberek vannak. Meghogy sok itt a gyerek. Remélem, lesz egy vagy két barátom. Ma kezdem az első napomat az új sulimban, nagyon izgulok.

Később...

- Gyerekek, köszöntsétek az új osztálytársatokat, Jenny Black-et.
- Sziasztok, Jenny vagyok. Nagyon sok jót hallottam az iskoláról. A bátyámmal élek most, szerencsére a közelben is van a suli, *halkan* mondjuk ez senkit sem érdekelt.

Mike szemszöge:
Amint belépett ez a lány az osztályba, azt gondoltam, hogy na ez is egy újabb csitri. Tudom, nem hozzám illő ez a gondolat, de nagyon ez jutott az eszembe. Tizire néztem, aki egy szúrós pillantást vetett felém. Gondolom azt hitte, azért bálmulom a csajt, mert tetszik. Ránéztem, és az arckifejezésem ezt mutatta: Nyugi!
Úgy láttam, hogy hisz nekem és rámmosolygott. Visszamosolyogtam, majd ránéztem a lányra, de inkább elővettem a könyvemet, és olvasni kezdtem a tananyagot. Még valamit ott karattyolt a kiscsaj,aztán végre leült. Sajnálom Tizit, mert mellette kell ülnie a "Nem érdekel" lánynak.

Jenny szemszöge:
- Rendben, köszönjük Jenny. Kérlek, ülj le Jane mellé.
- Rendben, köszönöm. - mondtam. Leültem a Jane nevű lány mellé.
- Szia, Jenny vagyok.
- Tudom, hallottam a beszédedet. Tize... Akarom mondani, észrevettem, hogy mindjárt 11 óra van. Jane Hopper vagyok.
- Aha, biztos.
Fura ez a csaj. Úgy akart bemutatkozni, mint Tizenegy? Itt mindenki olyan furcsa. Mondjuk csak első látásra. Meg az a fekete hajú fiú. Aki inkább olvasott. Nem ítélkezem felette, de azért nem kellett volna neki olyan bunkónak lenni.

Később...
Még egy órát kell várnom, mire Henry megérkezik. Utána elvisz engem a játékterembe, majd utána hazavisz. De addig, legalább elvagyok a gördeszkámmal itt az udvaron.

Will szemszöge:
- Srácok, ti mit gondoltok az új lányról? - kérdezte Mike, miközben én csak Jennyt tudtam figyelni. Olyan szép.
- Szerintem aranyos lány. - mondta Jane.
- Nekem is oké. - felelt Dustin
- Elmegy. - válaszolta Lucas.
- Na és Will, neked mi a véleményed? - hallottam a kérdést, de nem tudtam a lányról levenni a szemem. Olyan helyes, bájos, aranyos.
- Will? Will!! WILL!!!
- MI VAN? - ordítottam vissza.
- Nem akarsz a kérdésre válaszolni? Mi a véleményed Jennyről?
- Hát..
- Mi van velem? - kérdezte a lány.
- Minek jöttél ide? - kérdezte Mike. Tök bunkó volt.
- Azért jöttem ide, mert láttam, hogy veszekedtek. Illetve hallottam is. Csak tudni akartam, mi van. Esetleg tudok e valamiben segíteni.
- Képzeld, meg tudjuk ezt oldani ketten. Nem kell ide a segítséged.
- Mike!
- Tök bunkó vagy. - rohant el Jenny.
- Jenny várj! - kiáltottunk utána Jane-nel.
- Mi van? Ti is le akarjátok üvölteni a fejemet? Vágom, hogy nem kedveltek, de attól még nem fog minden megváltozni. Sajnálom, de még ebben az évben el kell viselnetek a pofámat. - fakadt ki - Csá.
- MIKE! EZT MEG MIÉRT TETTED? - kérdeztem?
- Mert nem kell a segítsége. Azért.
- Miért vagy ilyen bunkó?
- Csak. Nem kérek belőle. Nem szimpi a csaj.
- DE NEM A MI NEVÜNKBE KELL BESZÉLNED! A SAJÁT NEVEDBEN MAX, DE NEM A MIENKBE!

Jane szemszöge:
Mike és Will elég durván üvöltöztek egymással. Míg végül Will nekiment Mike-nak, és már szinte verekedtek, mikor én Dustinnal együtt lefogtam Willt, Max és Lucas pedig Mike-ot. Mike-nak mondtam, hogy én egyedül megyek haza, nem kell elkísérnie. Beleegyezett. Én pont láttam Jennyt hazafelé, amint a játékterem felé veszi az irányt. Követtem. Egyszer csak lerakta a táskáját. Nem tudom miért, de belenéztem. Majd egy hang szólalt meg, és én megijedtem.
- Nem gondolod, hogy nem szép mások táskájába kutakodni? - kérdezett Jenny.
- De, így gondolom.
- Akkor miért teszed? - förmedt rám a táska tulajdonosa.
- Én csak...
- Na, ki vele. Miért követsz?
- Te tudtad, hogy én..?
- Hogy követsz? Igen. Már vagy 10 perce.
- Figyelj Jenny én nagyon sajnálom, de..
- De mi?
- Beszélnünk kell!

Folytatjuk...