Nem vagyok egyedül ~ Stranger Things fanfiction

6

Miközben hazafelé mentünk, csak Tizin járt az eszem. Valami azt súgta nekem, hogy bajba fog kerülni.

- Egész csendes vagy.

- Mi? Bocsánat nem figyeltem.

- Min jár az eszed?

- Tizenegyen.

- Valamit láttál? Vagy érzel esetleg vele kapcsolatban?

- Nem tudom. Olyan mintha, érezném amit Tizi érez. De ez most nem jó. Olyan mintha félne.

- Bajban van?

- Nem tudom, nem teljesen érzem. Csak félek. De nem én, hanem Jane.

- Azt tudod hol van?

- Nem. Azt tudom, hogy fázik és fél.

- Csak elment otthonról.

- RONCSTELEPRE GYORSAN!

- Miért?

- Tizenegy beszélt hozzám. A roncstelep. Ennyit mondott. Szerintem bajban vanvan

- Akkor ha kiteszlek itt, akkor...

- Nekem is mennem kell

- oké, oké.

-Megpróbálok kommunikálni vele. - becsuktam a szemem és megpróbáltam kapcsolatba lépni Janenel.

- Jane?

- Siessetek!

- Jane, hallassz engem?

- Fények! Fények! - majd mintha rémálmom lett volna, felriadtam.

- Mit mondott?

- Siessünk. Majd annyit mondott, fények.

- Jó, ha Tizi fejével kéne gondolkodni, akkor..... Fények..... Mit jelenthet ez?

- Nem tudom.

- Fények!

- Igen, ő is ezt mondta.

- Nem az. Koncentrálj Tizenegyre, és próbáld meg a fényektől elvenni az energiát. Vagy valami ilyesmi.

- Azt hogy?

-Csak koncentrálj.

- Oké. - és megint megpróbáltam beszélni Tizivel.

- Tizi! Hallassz engem? Tudnom kell mit látsz, ki vagy mi miatt kerültél bajba. Kérlek Tizi, beszélj hozzám.

- Demogorgon!

- Demogorgon?

- Tizit elkapta a Demogorgon? - hallottam a rendőrfőnök hangját, és én a kérdésre csak bólintottam, hogy igen. Majd megint elvesztettem a kapcsolatot Tizeneggyel.

- Roncstelep és Demogorgon.

- Igen. De lehet egy kérdésem?

- Persze, mondjad csak.

- Mi az a Demogorgon?

- Az egy kb. 3 méter magas lény, ami a Byers fiút ragadta el és vitte Tótágasba még 2 éve.

- Vagyis Willt?

- Igen. Ismered?

- Látásból ismerem, meg hàt mostmár egy suliba, és osztályba is járunk.

- Nem szimpi neked?

- Nem, vagyis de szimpatikus. Csak furcsa. De ez fogott meg benne.

- Szóval bejön neked?

- Igen, vagyis... Nem tudom. Szerintem igen. Csak attól félek, hogy én nem tetszem neki.

- Ettől ne félj. Csak a lényeg az, hogy ne szeress belé túlságosan. Amíg nem tudod, hogyan érez irántad Byers...

- Will.

- Jó, Will. Tehát ameddig ezt nem tudod, addíg ne akarj kötődni hozzá, mert ha mégsem szeret téged akkor abból nagy pofáraesés lesz.

- Kösz a bíztatást.

- Hé, megérkeztünk. Hol van a lányom?

- Pont itt. Érzem.

- De hát pont itt nincs... Vagyis ha nincs itt, akkor... De az nem lehet. A kaput bezárta.

- MILYEN KAPUT? ÉN NEM ÉRTEK SEMMIT.

- A KAPU AZ AZ AMI A MÁSIK DIMENZIÓBA VEZET.

- Tótágasba?

- Pontosan.

- Figyeljen, ne haragudjon azért...

- Tegezz csak.

- Rendben, szóval sajnálom, hogy az előbb kiabáltam, hogy tiszteletlen voltam.

- Mindent elfelejtek. Ha megtalálod a lányom. Nekem csak ő van. Meg persze ott van Joyce és Jonathan. De rz most nem lényeg. Ha valami történik vele, akkor esküszöm hogy...

- Áááááááááá - hallottunk egy sikítást, majd Tizenegy rohant ki a fák közül. Megsebesült, vérzett.

- Tizi, jól vagy?

- Meg... Kell... Ölnöm... - mondta, de látszott, hogy kimerült. Valamit tennem kellett. A lény megjelent és üvöltött egyet. Odamentem a szörnyhöz. Éreztem, hogy ő is fél. Mint egy, kutya.

- Hé, hé hé hé! Jenny mit művelsz?

- Nyugi.

- Gyere el onnan! Jenny! Nem mondom mégegyszer.

- Nem. - és odamentem. Lehajolt hozzám. Megsimogattam a vállát, majd a fejéhez közeledtem, amikor hirtelen mintha megrázott volna az áram.... Minden elsötétült.