Nem vagyok egyedül ~ Stranger Things fanfiction

15

Miután mindenki hazament Eleven és Jenny várták Hoppert, aki pár perc múlva meg is érkezett, Joyce-szal az oldalán (nem szó szerint xd).

- Mit találtatok ki?

- Will is a terv része? 

- Igen, az. Pont őt akarjuk megtalálni - mondta Jenny.

- Jó. Mi a terv? - kérdezte Hopper, mire a lányok elkezdték mesélni.

- Szóval ez lenne az.

- Túl veszélyes. Én is megyek.

- Ne. Valakinek itt kell maradnia. A szörnyt ugyanis ide fogjuk csalogatni.

- Hogyan?

- Majd azt én intézem. - mondta El.

- Biztos úgy akarod? - vonta kérdőre Jenny.

- Igen.

- Jó. Akkor mikor kezdünk?

- Hét óra van. El kell indulnunk a roncstelepre.

- Jó, mi Joyce-szal itt maradunk és megöljük azt az izét.

- Bármit megteszek a fiamért.

- Rendben. Akkor én megnyitom az elmémet. - mondta Eleven és becsukta a szemét.... Pár perc múlva megszólalt: - Észrevett. El fog jönni. 

- Akkor gyorsan menjünk Eleven. 

- Oké. - és elindultak a telepre. Mikor odaértek, fél nyolc lett. 

- Hol voltatok? - kérdezte Lucas.

- Lucas hagyd már.

- De Max. Ha sok időt vesztünk, akkor Willnek kevesebb esélye van a túlélésre.

- El, ugye nincs baj?

- Csak...aggódom Joyce-ért és Hopért.

- Miért?

- Mert El megnyitotta az elméjét a szörnynek.

- Mi? Mégis minek? Te is tudod, hogy a szörny téged akar. 

- Tudom. Már nem tartom nyitva. Szóval nem fog megtalálni.

Jenny szemszöge:

- Akkor jó. Gyere ide. - ölelte meg Mike Elt.

- Hé! Ha befejeztétek a romantikázást, akkor talán megkereshetnénk Willt, nem? - kérdezte Lucas.

- Jó. - mondta a kicsi párocska.

- Lucas! Elég! - bökte oldalba Max. A roncstelepről elindultunk és az erdő felé vettük az irányt. Sötét volt és egy kicsit hideg is. Öten együtt, megtaláltuk az erdő közepét.

- Mike, mennyi az idő?

- Fél tíz.

- Oké. Nem tudom mikor nyit ki, de meg kéne valahogy siettetni. - mondta Jane.

- Talán meg tudjuk nyitni.

- Együtt?

- Igen. Sikerülhet ha ketten csináljuk.

- Rendben. - és megfogtuk egymás kezét. Mindketten nagyon koncentráltunk, hogy kinyíljon a kapu, majd mind a ketten abbahagytuk.

- Nem....fog.....menni. -sírtam. 

- Nyu....nyugi......mennie....mennie kell. - és Jane hátradőlt. 

- El! - mondta Mike. - Jól vagy?

- Nem annyira, de igen.

- És te Jenny?

- Én már semmit sem tudok. - temettem az arcomat a kezembe. Hirtelen egy hangot hallottam a fejembe. Will!