Nem vagyok egyedül ~ Stranger Things fanfiction

14

A lányok a következő nap kipihenve ébredtek. Jennynek csak Will járt a fejében, de tudta, hogy közel járnak a megoldáshoz és ahhoz, hogy kiszabadítsák barátjukat. Mike, Lucas, Max és a felnőttek is mindent megcsináltak, amit a két lány kért. Közel voltak már ahhoz, hogy tervüket véghez vigyék. 

- Jenny, jól vagy?

- Nem igazán. Félek, hogy kifutunk az időből...

- Ne aggódj, nem fogunk!

- Legyen igazad!

-  Figyelj, mi lenne ha kicsit elmennénk sétálni? Együtt, hogy vigyázzunk egymásra.

- Hát oké, legyen... 

- Nagyszerű. Közben kitalálhatjuk, hogyan tovább.

- Jó. - Jenny ma egy kicsit szűkszavú volt. Nem is érezte magát jól. Aggódott Willért és agódott Elevenért. Mi van, ha egyszer megtalálják Willt, de Eleven bajba kerül, vagy meghal? Jenny nem akarta ezt, vagy ehhez hasonló dolgokat. Félt, de ezek ellenére boldog volt, hogy végre van egy legjobb barátnője és egy nemes célért harcolhat. Miközben sétáltak, eszébe jutott valami.

- Te El?

- Mondjad Jenny, mi az?

- Mi is van azzal a furcsa erdővel, ahol eltűnnek az emberek?

- Hát.... Csak nem gondolod, hogy...

- Mi van ha ott a kapu? Az emberek, meg mikor bementek a kapun, akkor az a lény megette őket?

- Istenem, de jó lenne, ha igazad lenne!

- Én is ebben reménykedem. Meg kéne nézni.

- Maxékkel együtt.

- JÓ, LEGYEN...

- De most mi van?

- Az, hogy félek, hogy ha olyan bajba kerülünk, akkor otthagyhatják a fogukat. Elég, ha max csak hárman halunk meg. Nem kell még 3 családtól elvennünk a gyerekeit.

- De Jenny! Nem lesz baj. Nem halunk meg. Szóval, akkor szólunk a többieknek?

- Jó. - egyezett bele a lány. Hazarohantak (vagyis Elevenhez), telefonáltak Wheeleréknek, Mayfieldéknek és Sinclairéknek, majd vártak. Egy 10 perc múlva, megjelentek a gyerekek. A lányok nagy mosollyal várták őket, és Jenny el is mesélt mindent, amíg Eleven felhívta Joyce-t és jelzett Hoppernek.

- Szóval, ez a terv.... Mit gondoltok?

- Van benne valami.

- Szerintem meg hülyeség. Biztos vagyok benne, hogy ott nincs semmi féle kapu.

- Tényleg Lucas, tényleg? Honnan tudod?

- ONNAN MIKE, HOGY ÉN MÁR JÁRTAM ARRA. Sose láttam ott semmit.

- De az erdő közepébe is voltál?

- Igen Max, bementem odáig is, és semmi.

- Akkor lehet, tényleg hülyeség... - szomorodott el Jenny, de Maxet zavarta valami.

- Mikor voltál ott?

- Nem tudom, régen.

- Nem úgy értem, hány óra volt akkor, amikor te ott voltál az erdő közepén?

- Nem tudom, egy óra körül lehetett.

- Délután? Vagy hajnal?

- Délután, természetesen. Hajnali egykor én úgy durmolok, mint egy medve... De nem értem, hogy ez most miért volt olyan lényeges.

- Az nem is volt lényeges, hogy hajnali egykor te hogyan alszol.... 

- Inkább az, hogy mikor voltál ott.

- Pontosan El.

- Gyerekek, mi van akkor, ha a kapu csak éjjel aktív?

- Jó, de mikor?

- Talán Will tudja, nem?

- Will.... nem hiszem. Oda kell mennünk, még ma este és ki kell derítenünk, mikor nyílik meg a kapu.

- Már ha egyáltalán létezik - vitatkozott Lucas.

- Már ha egyáltalán létezik... - erősítette meg Jenny.

- Rendben, amint Joyce és Hopper ideérnek, Jennyvel mindent elmondunk nekik. Mikeot fogjuk értesíteni először, úgyhogy Mike, légy szíves legyen nálad az adóvevőd. Ha Mike nem szól nektek este hétig, akkor a terv a következő: Mindenki amint megvacsorázott, eljön a roncstelepre.  mindenki érkezzen meg maximum fél nyolcra. Ha nem érkezik meg, akkor elindulunk nélküle. Senkinek sem szabad szólni a tervről. Ha kell, akkor mondjátok azt, hogy mind nálam alszotok. Útravalót csomagoljatok, mert nem tudom, a kapu mikor nyílik ki és meddig aktív. Szóval ha ott vagyunk, akkor nagyon gyorsan kell megtalálnunk Willt. Minden vili?

- IGEN! - mondták a többiek egyszerre.

 A NAGY KALAND, CSAK MOST KEZDŐDÖTT EL...