Wild Flower

8.Rész

Még mindig nem tudtam felfogni azt, amit Seo mondott a 7 fiúról. Egyszerűen hihetetlennek tűnt, pedig mar 3 nap is eltelt hétfő óta. Minden nap láttam a fiúk többségét, és nem tűntek gyilkosoknak. Igaz, Suga bántott minket de azt feltételezni róla, hogy embereket öl az azért túlzás lenne. Főleg ilyen fiatalon és valószínűleg mindenféle indok nélkül. Egyszerűen lehetetlen.  

Péntek reggel a szokásos módon indultam el az iskolába. Megreggeliztem, felvettem az egyenruhámat majd sietem is a buszhoz. Ahogy feljutottam rá, leültem egy ablak mellette székre és csak bámultam az utcákat és az utcán sétaló embereket. Annyiból tetszett csak a város, hogy sokkal több látni való volt itt, mint Busanban, így meg voltak a hétvégi programjaim a tanulás mellett. Körülbelül fél óra utazás után megállt a busz én pedig utoljára szálltam le, hogy ne lökjön fel inkább senki.

-Viszlát!-köszöntem el a sofőrtől illedelmesen, mire csak egy morgást kaptam. Valamiért nem volt szimpatikus ez az ember. Mindig komor és szigorú volt. Még egyszer se láttam mosolyogni ebben a két hétben, sőt még kedvesnek se láttam. Mikor beértem a suliba a terembe mentem. Elfoglaltam helyemet és elővettem írószereim valamint könyvemet és füzetemet, hogy ne a csengő után kapkodjak. A telefonom órájára néztem ami csak 7:40 percet mutatott, így a készülékemet a táskámba dobva álltam fel és indultam el a büfébe, hogy vegyek magamnak egy kávét, ugyan is anya nem főzött reggel én pedig lusta voltam.  A folyosón Seot láttam meg a szekrényénél, ahogy pakol. Mosolyogva mentem oda hozzá és kocogtattam meg vállát.

-Szia.-köszöntem neki ahogy felém fordult.

-Szia.-köszönt vissza mosolyogva.-Miújság?-csukta be maga mögött szekrényét.

-Semmi különös. Megyek a büfébe kávéért. El jössz velem?-mutattam a lépcső fele.

-Persze. Nekem is jól esne egy.-indultunk el. Amikor oda értünk beálltunk a sorba és vártuk, hogy mi következzünk.

-Hány órád van ma?-nézett le rám. Eddig észre sem vettem, hogy ennyivel magasabb nálam, legalább fél fejjel.

-7. Neked?-számolgattam pénzemet.

-Nekem is. Esetleg lenne kedved elmenni valahova sétálni suli után? Csak hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást.

-Persze. Miért is ne.-mosolyogtam fel rá.-Úgy se tudok rólad sok mindent.

-Hát én se sokat rólad.-nevetett fel amin én is felkuncogtam. Megvettük a kis kávéinkat és vissza mentünk a terembe. Egész gyorsan eltelt a nap. Senki nem piszkált, sőt még a fiúkat se láttam ma. Egyiket se. Valószínűleg nem jöttek be, bár nem mintha annyira érdekelne mit csinálnak. Az utolsó csengőszó után vissza pakoltam sulis dolgaimat a táskámba, fel álltam és kimentem a suli elé. Az iskola előtt észre vettem barátnőmet így oda siettem hozzá.

-Na? Hova megyünk?-érkeztem mellé.

-Jaj de megijesztettél.-tette kis kacsóját szívére.-Hát ahova szeretnél. Vagy azt se tudod, hogy milyen nevezetességek vannak Szöulban?

-Hát, hogy őszinte legyek nem nagyon.-nevettem fel kínomban. 

-Na akkor lesz mit bepótolnunk.-nevetett fel majd kézen ragadott és elindultunk az egyik irányba.-Akkor most először elviszlek a kedvenc shake báromba utána pedig Myeong-Dongba megyünk.

-Miért? Ott mi van?

-Hát nagyon sok ruha üzlet illetve külföldiek.-engedte el kezemet.-Hidd el tetszeni fog. Főleg kicsit később amikor ki van minden világítva.

-Nem nagyon szeretnék sokáig maradni.-sóhajtottam.-Nincs valami más?

-Akkor marad Bukchon falu. Az is nagyon tetszeni fog, hidd el.

-Hát jó.-mosolyodtam el és vágtunk bele a kis kirándulásunkba.

*Jimin pov.*

Idegesen túrtam hajamba.

-Hát ezt nem hiszem el! Csak egy valamire kérlek meg és azt is elbaszod!-kiabáltam rá Hoseokra.

-Nem volt szívem megverni, hiszen lány volt.-próbált meggyőzni arról, hogy amit csinált azt jól csinálta. De kurvára nem. Csak még jobban felhúzott.

-Oh igen?! Ez a lány konkrétan tartozik nekem nem is kis összeggel!

-Az apja tartozott neked pénzzel nem a kis csaj.-mondta Suga miközben telefonját nyomkodta.

-Így van! Csak, hogy az apja meghalt így neki kell vissza fizetnie!-csaptam egyet az asztalra mire Hoseok kissé meg ugrott előttem a széken. Jól is tette, féljen csak tőlem. 

-Nyugodj már le egy kicsit.-állt fel TaeHyung az ülőhelyéről. Lassan néztem fel rá szikrákat szóró szemeimmel.-Meg lesz a pénzed, nem kell mindenért hisztizned.-ment fel a lépcsőn valószínűleg szobájába. Tudtam, hogy ő nem fél tőlem és képes beszólni illetve vissza szólni nekem, csak azért mert vág az esze. Tény és való, hogy Tae egy veszélyes ember de soha nem tűrtem el azt, ha egy ember vissza szól nekem. Ezt a szar tulajdonságomat is drágalátos apámtól örököltem sajnos. Az öreg rám bízta ezeket az ügy intézéseit mivel elmondása szerint ő neki már nincs kedve ilyen kisebb ügyekhez. Ő inkább a piszkosabb és veszélyesebb ügyeket intézi.

-Most már felállhatok innen?-zavart meg Seok hangja.

-Fel.-löktem el magam az asztaltól és indultam el szobámba.-De ha még egy ügyet elcseszel esküszöm kitekerem a nyakad.-vágtam be magam mögött az ajtót.