Wild Flower

1.Rész

Soha életemben nem hiányzott még ennyire valami, mint a régi házunk. Hiszen így is abban nőttem fel, nem de? Anyának nagyon tetszik az új ház, de nekem...

Egy kisebb nappali melyből a konyhába lehet menni. A bejárati ajtóval szemben egy kisebb lépcső mellette pedig a fürdőszoba. Az emeleten három szoba. Egy nekem, egy anyának és egy vendégszoba. Bár úgyse fogjuk használni, hiszen senkit sem ismerünk itt. Egészen holnapig. Ugyanis holnap kezd anya az új munkahelyén én pedig az új sulimban. Hurrá! Sok kedvem lesz hozzá. 

Miután bevittük az összes dobozkát, felmentem szobámba, hogy kipakoljak. Legalább a fontos dolgokat.  Fél órás pakolás után beleuntam, így lementem a kis kertbe, ami a ház mögött volt. Ez az egy dolog tetszett az egész házban. Meg talán a szobám mérete.  A kis kert annyira tetszett. A fű zöld volt, frissen nyírva. Egy kisebb fa állt a kert végében, ami elég árnyékot fog adni ahhoz, hogy kijöjjek egy kicsit olvasni. Igen, mindenki könyvmolynak tart, mert manapság furcsa, hogy egy 17 éves lány könyvet olvas, és nem fiúról fiúra vándorol.  Látszik, hogy nincsenek tisztában a szavak jelentésével.

Körbe néztem a kertben, hogy egy kicsit szokjam. Mezítláb voltam, így jó érzés volt egy picit sétálgatni is. Egy kisebb zaj ütötte meg fülemet. Oldalra néztem, ahonnan a zajt hallottam. Hát persze, a szomszédok. Úgy érzem nem nagyon fogom őket bírni. Irene nénit szeretném!

A hangos szomszédnak köszönhetően inkább vissza mentem a szobámba pakolni.

-------

Reggel a kurva idegesítő ébresztőmre keltem. Nyöszörögve nyomtam ki, majd fordultam inkább a másik oldalamra.  Nem akartam felkelni. Semmi kedvem nem volt az új iskolához és a sok nyomihoz. De végül erőt véve magamon ültem fel az ágyon egy nagy ásítás közepette. Órámra néztem összeszűkült szemekkel.

-Még csak 6 óra?-temettem fejemet kezeimbe. Lépteket hallottam majd ajtó nyitódást. Felemeltem fejemet és egy mosolygós anyát láttam meg, kezeiben a szokásos kávémmal. Annyira szerettem ha mosolyog. Akkor tudtam, hogy semmi baja és boldog.

-Hoztam neked kávét kicsim.-ült le mellém felém nyújtva a kávét, amit mosolyogva vettem el tőle.

-Minden reggel ilyen korán kell kelnem?-kortyoltam langyos kávémba. Amíg Busanban laktunk elég volt hétkor kelnem, ugyanis a sulim gyalog 10 percre volt tőlünk. 

-Igen, és busszal kell majd menned.-sóhajtott anya. 

-De jó-forgattam meg szemeim.-Miért nem te viszel be?

-Mert nekem fél hétkor már kezdődik a munkám.-simított hajamra. 

-És mikor indul a buszom?-sóhajtottam.

-Hat óra ötven perckor a ház túl oldalán.-mosolygott.-Ezért is kell hatkor kelned, hogy időben eltudj készülődni.

-De ez olyan korán vagy.-nyafogtam.

-Majd hozzá szoksz.-kuncogott anya.-De most mennem kell. A reggelid az asztalon és ebédre is hagytam pénzt. Aztán jó legyél a suliban és ne legyél bunkó.-kacsintott rám amitől muszáj voltam elnevetni magam.

-Túl jól ismersz.-vigyorogtam.

-Hiszen a lányom vagy.-vigyorgott ő is.-Na de tényleg megyek. Sok sikert az első naphoz. Szeretlek.-puszilt homlokon amelyet csukott szemekkel fogadtam.

-Én is.-mosolyogtam. Anya még utoljára megsimogatta hajamat, majd felállt és lement. Nagyot sóhajtva néztem kávémra. Túl lusta voltam felkelni így még tíz percet lustálkodtam ágyamban kávémat szürcsölgetve.  Erőt véve magamon keltem ki az ágyból. Bögrémet letettem éjjeli szekrényemre és a ruhás szekrényemhez sétáltam. Szét néztem a gönceim közt, végül egy fehér ingen és egy fekete szoknyánál maradtam. Felöltöztem gyorsan és lementem a mosdóba ahol fogat mostam és kifésültem hajam. Imádtam fekete hajamat. Nem volt természetes sajnos, de imádtam, hogy egy picit öregít. Így legalább nem néznek 14-15 évesnek. Míg barna hajam volt 16 éves koromban, mindig azt hitték, hogy csak 13 éves vagyok. Nem mondom, hogy rosszul esett, hogy fiatalabbnak néztek de azért  mégis csak bántott. Azt akartam, hogy idősebbnek nézzenek. Így egy fél éve, sok könyörgés után fekete lett a hajam, és nem is szeretném, hogy más színű legyen.

Mikor végeztem a fürdőben, felmentem a szobámba, hogy felhúzzak még egy térdig érő fekete zoknit is.  Felkaptam kedvenc fekete cipőmet is és kis táskámat hátamra kapva mentem le.

Mosolyogva vettem el a szendvicset az asztalról amit táskámba dobtam, míg a pénzt kezemben fogva léptem a kis szekrényhez ami a nappaliban volt. Elvettem a pénztárcám és mar mentem is ki a házból. Telefonom kijelzőjére néztem, amin 6:45 díszelgett. Körbe néztem a járdán, majd átmentem a túl oldalra, ahol a buszmegálló volt. Olyan csendes volt a környék. Úgy 2 percig. Ugyanis három fiú  állt mellém hangosan beszélgetve. Az egyik nagyon nézett engem. Egy szürke pulcsi volt rajta amin egy szívecske díszelgett, hozzá egy fekete szabadidő nadrág. Kis fekete sapka fedte kissé lilás haját, szemeit pedig egy kör alakú szemüveg. Nem volt igazi látszott rajta. 

-Szia.-pattantam mellé. Hangja kicsit mélyebb volt mint amire számítottam.-Te lennél az új szomszéd?-mosolygott rám. Áh szóval ő volt tegnap olyan zajos? Csak egy aprót bólintottam kérdésére.

-Kim TaeHyung.-nyújtotta felém kezét.  Kezeire néztem, majd újra szemeibe.

-Lee SunYong.-fogtam vele kezet. Mancsa nagy volt enyémhez képest, így apró kezecském eltűnt övében.

-Elég szép név.-vigyorgott rám. Nagyon jól állt neki a vigyor.

-Köszönöm.-húztam el kezem.

-TaeHyung, gyere már ide!-szólt rá az egyik vöröses hajú. Baseball sapkában volt és hozzá illő adidas összeállításban. Unottan bámulta arcomat. Látszott rajta, hogy nem vagyok neki szimpatikus. De, hogy őszinte legyek ő se nekem.

-Bocsi Sun de mennem kell-sóhajtott a vigyori. Megráztam fejemet amolyan semmi baj nincs filingben.-Majd találkozunk új szomszéd.-vigyorodott el újra majd a másik fiúhoz sétált. A vörös hajú még mindig engem bámult. Elég feltűnően mért végig. Szemeimet megforgatva fordultam neki háttal.

Két percet késve jött a busz. A fiúk előre mentek, még véletlenül se engem engedve előre. Nagyot sóhajtva szálltam fel és vettem egy jegyet az iskoláig. Megfordultam és végig néztem az embereken. Szinte mindenki diák volt. Elég sok szempár ragadt rám. Biztos azért mert még nem láttak. Mély levegőt véve ültem egy üres kettesbe és bámultam kifele az ablakon. Itt az emberek olyan hangosak. Egy percre se tudják befogni. Érzem nem sok mindenkivel leszek jóban. 

Megszámoltam a megállókat az iskoláig. Összesen nyolc megálló, az-az 25 perc buszozás. Mikor mindenki leszállt, felálltam a helyemről és én is leszálltam. Körbe néztem. Az iskola gyönyörű volt kívülről. 

5 emeletes csoda volt egy nagyobb műfüves pályával. Már csak a belsejére és a tanárokra leszek kíváncsi. Na meg persze a diákokra, mert amit eddig láttam nem volt túl elragadtató.