ℍ𝕖𝕚𝕔𝕙𝕠𝕦𝕥 kívántam || ℒ𝑒𝓋𝒾 𝓍 ℛ𝑒𝒶𝒹𝑒𝓇 ʰᵘᵑ

10. fejezet: Lázasan Heichouval

-Magas lázad van.- sóhajtotta Levi és elemelte hatalmas markát a homlokomról.
-Készítek neked egy gyömbéres-citromos teát. De utána aludnod kéne.- mondta monoton hangon, majd felállt az ágyamról, amin nyakig betakarva feküdtem.

A fenébe... Heichou-val holnapra terveztük a közös programunkat... és nekem sikerült lebetegednem...

Miféle anime klisé ez?!

Rossz közérzet, könnyező szemek, orrfolyás... minden, ami egy tökéletes randihoz kell!

-Élvezd ki a kedvességemet kislány, mert eddig még senkit sem részesítettem ekkora luxusban.- vigyorodott el önelégülten a kisember, mire a perverz énem megelevenedett. A gondolat, hogy rólam gondoskodik az első számú Waifum...

Most miért nincs rajtad a rószaszín főzőkötényem, Ackerman?

-Ne pirongj itt kéjenc fejjel, kiráz a hideg!- mordult fel, mintha olvasna a gondolataimban, majd erős léptekkel kisétált a szobámból.

De még így mérgesen is olyan édes.

Nem is csoda, hogy minden lány szerelmes belé...

*15 perc múlva*

Levi még mindig nem ért vissza. Én pedig hasznos időtöltésként csak bámultam a plafont. Valami hihetetlenül fáradtnak érzem magamat. Az előbbi fangörcsöm is szokatlanul gyorsan elmúlt. A falióra ketyegése szinte visszhangzik a fejemben, a szemeim égnek és majd leragadnak.

Mikor már majdnem megszunnyadtam, Levi mint a kedvenc démoni komornyikom besétált a szobámba egy bögre teával a kezében.
-Ó, már aludtál?- nézett le rám azzal a tökéletesen megrajzolt arcával és irigylése méltó bőrével.
-Kérlek mondd, hogy 'Yes, my Lady'!- gondoltam magamban, majd bevillant néhány 'DemonButler! Levi' fanart, amik magukért beszélnek...

Ettől akaratlanul is elvigyorodtam.
-Mi olyan vicces?- nézett rám halál komoly arccal a Drága.
-Ugyan, semmi... Csak arra gondoltam, hogy soha nem hagynék ki egy teát, amit te készítettél nekem, Heichou.- mosolyodtam el és felültem.
-Igazából csak te mersz ilyen közvetlenül beszélni velem...- sóhajtotta, miközben odaadta a bögrét. Majd az ágyam mellé húzta a forgószékemet és leült.
-Köszönöm szépen.- szeretlek, Levi!🖤

-Tudod sokan már csak a jelenlétemtől beszarnak, te pedig az első találkozásunkkor lekevertél egyet...- erre ismét elvigyorodtam. Még én magam sem hiszem el, hogy tényleg megtettem.
A Hadnagy megköszörülte a torkát és folytatta
-Szóval már akkor éreztem, hogy kicsit sem vagy átlagos. Vagy inkább normális...-
-És ezért hagyod, hogy így beszéljek veled?- néztem rá a láztól bágyadt arccal, ám csillogó szemekkel.
-Nem! Azért mert úgy sem tehetek ellene semmit!- vágta rá mérgesen.
Én tovább kortyolgattam a a jó erős teát, csakhogy el ne mosolyodjak. De azért érzem, hogy Heichou minden 'szeretetét' beleadta, mivel a szemem is bekönnyezett az első korty után.
-Na mindegy, nem is tudom, hogy minek mondtam ezt el neked...- morogta a tarkóját vakarászva.
-Csak nem leengedted a védelmedet a lázas pofim láttán?- vontam kérdőre incselkedve.

De amúgy minek is kell állandóan ugratnom Levit!? Úgy is mindig leharapja a fejemet...

-Te kis...!- csattant fel és kivette a kezemből a bögrét.
-Nem kell meginnod az utolsó kortyokat, amúgy is rossz nézni, ahogy könnyezel a gyömbértől, te puhány!- rivallt rám, majd idegesen elhagyta a szobámat.

*Levi szemszöge*

Mérgemben nekiálltam és kitakarítottam a konyhát. Szúrta a szememet az a sok zsírfolt a falon...
Később lezuhanyoztam, közben azon gondolkodtam, hogy lehet túl durva voltam [neved]-al,-el.
Mondjuk az a három perc nem volt elég elmélkedéshez, ezért készítettem magamnak egy fekete teát és leültem a konyhaasztalhoz.

Hihetetlen, hogy ebben a világban filteres vagy milyen teákat árulnak, amiknek förtelmes ízük van. Meg sem közelítik az igazi, forrázott tealeveleket.
És az sem semmi, hogy ez a kölyök kicsi babákat, vagy miket tart a szobájában rólam, Erenről, Arminról és Mikasaról!
Nem is beszélve az agyonplakátozott faláról vagy pedig a Dakamiku... 150 centis párnájáról, amire a képemet nyomtatták, ahogy félmeztelenül fekszek!?
*(Dakimakura😉)
Azokról a mocskos könyvekről inkább nem is beszélek...

Kíváncsi lennék Erwin reakciójára, ha látná mindezt... tuti még a szemöldöke is kihullana.

Biztosan senki sem hinne nekem. Mindenki azt hinné, hogy megőrültem.
Az ottani életemhez képest... ez szinte nevetségesen nyugodt.
Vajon visszajuthatok valaha?

~

Lassan bementem a kölyök szobájába, hogy megnézzem él -e még.
Halkan az ágyához sétáltam, ahol már mélyen aludt. A kezemet a homlokára tettem, ami ugyan meleg volt, de szerencsére lejjebb ment a láza.
Úgy alszik, mint a bunda.
-...Le-vi...- szuszogta [neved].
Álmában beszél?
Közelebb hajoltam hozzá.
Így sokkal aranyosabb, mint amikor feleslegesen jártatja a száját. Eligazítottam egy hajtincset az arcából, mire enyhe résre nyíltak az ajkai.
-E...-
E?
-...Erőszakolj... meg...-

Némán eltávolodtam a kajánul vigyorgó arcától és felegyenesedtem.

MINDENT VISSZASZÍVOK...!!!

Sziasztok🌸
Szóval sajnálom, hogy ennyire sokat kellett várni erre a fejezetre😰 Csak mostanában minden összejött és valahogy kifogytam az ötletekből...

De ahogy időm engedi, igyekszem a folytatással!📝

Szóval köszönöm, hogy türelmesen vártatok és elolvastátok ezt a részt❤️