ℍ𝕖𝕚𝕔𝕙𝕠𝕦𝕥 kívántam || ℒ𝑒𝓋𝒾 𝓍 ℛ𝑒𝒶𝒹𝑒𝓇 ʰᵘᵑ

11. fejezet: Velem bármikor aludhatsz, Ackerman!

Azt hiszem felkeltem az éjszaka közepén, mivel koromsötét van. Az rémlik, hogy az utóbbi két napban Levi gondoskodott rólam. Mármint jó gyömbéres, de mesteri teákat készített és figyelt arra, hogy rendesen szedjem a gyógyszereimet.
Annyira édes volt...

Nem egyszer jött rám a fangörcs...

Nem tudom, hogy elalvás előtt is lázam lehetett -e, de marhára leizzadtam. Lassan oldalra fordultam, aztán figyelmes lettem valamire.
-Basszus... nagyon ki kell mennem, de nincs erőm kimászni az ágyból...- gondoltam és hosszasan a sötétségbe meredtem, majd ismét hanyatt fordultam.
-Tch, meddig fogsz még ficánkolni?! Baromira idegesítő...- szólalt meg Levi enyhén rekedtes hangon. Mint aki most kelt fel.
Szóval mellettem fekszik *perverz fej*

-Nem kell hogy lássam a fejedet, tudom milyen arcot vágsz... Különben is, emeld ki a segged, nincs messze a WC.-

De én nem magamban mondtam az előbbit?!
Na mindegy...
-Amúgy nem félsz, hogy te is beteg leszel?-
-Heh.-
-Mi az...?- néztem rá furcsán, akár látnám a sötétben.
-Mintha én olyan könnyen lebetegednék.- mondta, már szinte pimaszul magabiztosan.
-És mielőtt félreértenéd, nem! Nem miattad fekszek most itt. Már nem azért, de rohadtul kényelmetlen a kanapétok. És nem fogok abban az ágyban aludni, ahol a szüleid csináltak téged...-

Hirtelen csend telepedett le közénk. Majd néhány hosszú másodperc után vettem a bátorságot megszólalni.
-Nem mintha zavarna (pff dehogy), de a mangában elvileg csak 2-3 órákat alszol. És azt is egy széken teszed... De akkor miért szoktál néha délig is aludni??-
-MENNYI MINDENT TUDSZ TE RÓLAM!?- csattant fel, és ha jól hallottam, fel is ült.
-Még azt is, hogy hány kiló vagy, hány percre van szükséged zuhanyzáshoz vagy hogy egy teaüzletet szerettél volna nyitn—
-Ne is folytasd! Elfelejtettem, hogy egy őrült perverz állat vagy!- vágott bele a mondatomba.
-Amúgy meg szerinted ki a fene akarna olyan életmódot?! Én is szeretek ám aludni!-

Velem bármikor aludhatsz, Ackerman! *a gondolattól kicsöppen a vér az orrából*

De ahogy megéreztem azt, amit már olyan régóta tartogatok, rögtön lefagyott a vigyor a képemről. Egy merev mozdulattal lehúztam magamról a takarót és felálltam.
-Most meg hova mész?- vont kérdőre a kisember.
-Csak átöltözni... teljesen leizzadtam...-
-Hah! Csak azért, mert egy kanos kölyök vagy!- szólt oda gúnyosan, majd hallottam, ahogy megfordul és magára húzza a takarót.

De nem értem, hogy miért mondta ezt, pedig még nem is gondoltam semmi perverz dologra...

~

Másnap reggel fáradtan ébredtem.
-Szétrobban a fejem...- sziszegtem halkan, majd oldalra pillantottam.
Oh... Levi nem feküdt mellettem.
De furcsa ez így. Már kezdtem hozzászokni, hogy majdnem minden reggel veszekedünk valamin. Most meg olyan... nyomasztó csend van.

Így visszagondolva... nekem minden reggelem ilyen magányos volt?

-Oi, kölyök! Miért vágsz ilyen komor képet?- nézett rám Heichou az ajtóból egy tálca....

reggelivel a kezében!?

-Le-vi...?- kerekedtek ki a szemeim.
-Hhh... mivel gondolom éhen halnál, ezért összedobtam neked egy szen... izé... kenyeret!- mondta és közben az ölembe rakta a tálcát.
-Egyél!-