ℍ𝕖𝕚𝕔𝕙𝕠𝕦𝕥 kívántam || ℒ𝑒𝓋𝒾 𝓍 ℛ𝑒𝒶𝒹𝑒𝓇 ʰᵘᵑ

13. fejezet: Heichou és a tömegközlekedés

Ahogy Levivel kiértünk az utcára, én mosolyogva magamba szívtam a tavaszi levegőt és éreztem a nap melegét a bőrömön, mialatt Heichou igen savanyú arccal végigmérte a környéket. Egyáltalán nem tűnt boldognak attól, hogy kicsit kimozdultunk otthonról.
-Mi a baj Levi?- kíváncsiskodtam enyhén oldalra biccentett fejjel.
-Hmm... csak meglepően zajos itt minden... Főleg azok a furcsa vas tákolmányok...- nézett szúrós szemekkel a mellettünk elhaladó autókra. Én pedig nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak ezen. Annyira édes...
-Szóval Hadnagy... ezeket a tákolmányokat autóknak hívják, amiket emberek vezetnek. Olyanok mint a lovaskocsik, csak sokkal gyorsabbak és benzinnel működnek.-
-Benz... mivel?- nézett rám kérdő tekintettel.
-Egyfajta kőolajból nyert folyadék.-
A válaszomra Heichou helyeselően bólintott, de lehetett látni rajta, hogy nincs képben. Valameddig csendben haladtunk az állomás felé, mikor Levi maga elé meredve, komoly tekintettel megszólalt.
-Igazából az elején alig akartam elhinni ezt a 'másik világ' dolgot... de amikor a házadban hagytál, mint egy kiskutyát, kimentem az erkélyre és onnantól kezdve már nem voltak kételyeim...- vett egy mély levegőt, majd folytatta.
-A házak, az emberek, de főként ezek az u...atók... Azóta meg akartam tudni, hogy mik ezek.-
-Azok autók...- mondtam mosolyogva, közben az alsó ajkamba kellett harapnom, hogy ne nevessem el magam. Levi így valahogy... nem is tűnik annyira megközelíthetetlennek. Szinte már olyan, mint egy gyerek.
-Jól van, nem számít! Inkább mutasd az utat!- csattant fel, amint észrevette, hogy a nevetés visszatartásával küszködöm.
-Ne haragudj Levi. Tudom, hogy furcsa lehet neked, hiszen itt minden annyira más. De annyira aranyos vagy...- hoppá! Ez csak úgy kicsusszant a számon.
-Én? Aranyos?- nézett rám felvont szemöldökkel. Gondolom eddig még senki sem mondott neki ilyesmit.
-Na mindegy... ha azokra a mocskos könyveidre gondolok, akkor nem is csodálom, hogy más dolgokat tartunk 'aranyosnak'.- morogta maga elé, azt követően csendben folytattuk tovább az utunkat. Szinte sikítani tudtam volna, annyira izgatott voltam, hogy Levi Ackermannal randizok.

Miután kiértünk az állomásra, leültünk egy padra, mivel a metró furcsa módon késett. Hát had ne mondjam, hogy Heichout rengetegen megbámulták, két fiatal lány még kuncogva össze is súgott mögöttünk. Jobban belegondolva még fehér felsőben és fekete nadrágban is cosplay-esnek néz ki... Ahogy ezekre gondoltam, beugrott valami nagyon fontos, amit el sem hiszem, hogy eddig nem hoztam fel.
-Jut eszembe, tudtad, hogy po.... nagyon jól énekelsz?- kis híján azt mondtam ki, amire gondoltam...

Hogy pokolian szexi hangja van.

-Még sosem próbáltam.- válaszolta semmitmondó tekintettel. Én pedig rögvest előhalásztam a telefonomat és a fülhallgatómat.
-Akkor ezt hallanod kell!- csillogó szemekkel felé nyújtottam az egyik fülhallgató fejet.
-Mit csináljak ezzel?- nézett fintorogva a fehér kis dologra.
-Dugd a füledbe.-
-Semmit sem fogok a fülembe dugni, megvesztél?-
-Csak csináld már! Ígérem, hogy nem fog fájni.- mondtam kérlelő hangon, mialatt egy feltűnő mozdulattal bedugtam a bal fülembe az egyik fejet.
-Látod?- mutattam a fülemre. Heichou felsóhajtott, majd csak elvette a fülhallgatót és úgy tett, ahogyan én. Egy hatalmas mosollyal beléptem a zenéim közé és a '❤️Levi Heichou❤️' nevű lejátszási listámra kattintottam. Türelmetlenül kikerestem a 'Masked Bitch' című számot, amit ügye drága Hadnagyunk Seiyuu-a énekel.

Amint elindult a szám Levi szemei hatalmasra tágultak.
-E-ez... az én hangom! De hogyan?!- hebegte döbbent tekintettel.
-Tudod 'ebben a világban' a hangotokat Seiyuu-k adják. És ezeket ők éneklik.-
Egy kis ideig csendben hallgattuk tovább a számot, majd mikor a végére ért, Levi feltett egy kérdést.
-Amúgy miért nyögdécselek a végén?-

~

Miután megérkezett a metró a tömeggel együtt nagy nehezen bepréseltük magunkat. Na igen, Japánról sok nagyszerű dolgot el lehet mondani, csak azt nem, hogy a tömegközlekedés egy igazi álom.
És ahogy látom drága Hadnagyunknak sem tetszett, mivel igen szúrós szemekkel méregette a körülöttünk lévő embereket.
-Mi a fene?!- mordult fel, amikor hirtelen elindultunk és szegénykém majdnem rám esett. Bár nem mintha én bántam volna...

Szóval ahogy haladt a metró, Levi görcsösen kapaszkodott a fejem melletti korlátba, mialatt én vele szemben, háttal az ajtónak dőlve álltam. Kicsit úgy tűnt, mintha ideges lenne, főleg hogy a tömeg miatt csak néhány centi választott el minket.
Ez a jelenet annyira egy bizonyos cselekményre emlékeztet, amit a Fanfiction írók és Doujinshi rajzolók előszeretettel használnak fel... mégpedig hogy a 'felajzott Levi minden menekülési utamat elzárva a falhoz szorít'

-Kölyök...rosszul vagyok.- motyogta Levi teljesen elsápadva. A szája kiszáradt, homlokán izzadságcseppek gyöngyöződtek. Csak az volt a szerencsénk, hogy hamar megálltunk és pont az az állomás következett, ami nekünk kellett. Miután leszálltunk, leültettem Levit egy padra és vettem neki egy üveg vizet a legközelebbi automatából.
-Szerintem csak leesett a vérnyomásom, de már jobban vagyok.- mondta már sokkal jobb hangon és a színe is kezdett visszajönni.
-A tömegnyomor, a fülsüketítő zajok, az ingatag talaj és a forró levegő... Mi a szarért kellett egy ilyen helyre vinned?!- szörnyülködött akár egy vénember. Én pedig azon voltam kiakadva, hogy

'az emberiség legerősebb katonája'
aki az életét kockáztatva, szemrebbenés nélkül gyilkol...
'A sármos és robusztus Levi Ackerman, akiről majd a gyermekeinket nevezzük el'...

...rosszul lesz egy kis metrózástól?!