A Nem-Túl-Kreatív One Shot Könyv

Egy csoda vagy

Nem tudom ki hogy van vele, de ez most frikey. Tw: enyhe vér az elején.

A dolgok tönkrementek. A banda a feloszlás szélén állt, Gerard mentális egészsége romokban hevert, amit drogokkal és alkohollal próbált eltakarni. Frank egész nap a bunkerében feküdt, és vagy aludt, vagy sírt. Koncerteken csak állt, háttal a közönségnek, miközben érzelmek nélkül pengette a gitárját. Ray sem volt már önmaga. A vidám, ragyogó fiúból csak egy komor, lehangolt lélek maradt, aki elvesztett mindenkit akit szeretett. A zenében sem lelt többé örömre, bármennyire is próbálta. Én meg? Én a régi maradtam. Csendes, visszahúzódó, szomorú. Nem mutattam ki az érzéseimet, hiszen az csak rontott volna a helyzeten. Inkább a problémákra és azoknak megoldására koncentráltam, mint saját magamra.

Aznap, mikor az egész dolog történt, éppen egy késő esti sétáról értem vissza a turné buszhoz. Ki kellett szellőztetnem a fejem. Elegem volt az egész napos néma csendből, a kínos hallgatásból, mikor mind a négyen egy helyen tartózkodunk. Elegem van, hogy a színpad csak egy üres tér, ahol már a zene sem számít. Elegem van, hogy az egykor szeretettel és odaadással teli rajongók is csak egy melankolikus tömegnek tűnik, akik arra emlékeztetnek kik voltunk mi egykor.

Lassan sétáltam a busz felé, remélve, hogy már mindenki alszik. Csak egy estét akartam, veszekedés és kiabálás nélkül. Egy estét, amikor ha csak egy percre úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Azonban amikor beléptem az előtérbe, minden ezzel kapcsolatos reményem szertefoszlott.

- Frank?

A hangom remegett, a pánik azonnal úrrá lett rajtam. Csupán a vér látványától felfordult a gyomrom, amikor pedig megpillantottam Franket, azt hittem ott helyben sírva fakadok, de tudtam, hogy azonnal cselekednem kell, és nem engedhetem meg magamnak a gyengeséget. Kikerülve a földön heverő millió üvegszilánkot, óvatosan megközelítettem a kanapén kuporgó Franket.

- Frank? -szólítottam meg ismét, mire ő rám pillantott, ezzel megmutatva könnyes szemeit- Mi történt veled?

Ő azonban csak megrázta a fejét, mutató ujját pedig a szájához emelte.

- Hallgatsd!

Én pedig így tettem. Hallgattam a hátsó részből, a bunkerek felől kiszűrődő hangokat, amik egyre jobban hasonlítottak erotikus nyögésekre és halk kuncogásokra. Mikor felfogtam mi történik, csak lesütöttem a szemem és átöleltem Frank vállát.

- Sajnálom... -suttogtam.

- Én is.

Így ültünk pár percig, amikor végre végignéztem Franken. Az első dolog amit észrevettem, az a tenyerét borító apró vágások, majd a talpa alatt kisebb vérfoltok, amik a koszos kanapét színezték. Basszus...

- Gyere, bekötöm a sebeidet. Nem lenne jó, ha elfertőződnének. -motyogtam, mire csak egy apró bólintást kaptam válaszul.

Mielőtt azonban Frank egyáltalán megpróbálhatott volna felállni, kérdés nélkül karjaimba vettem, és menyasszonyi pózban a levegőbe emeltem. Na nem mintha olyan erős lennék. Az egyetlen ok, amiért ezt meg tudtam csinálni, hogy Frank körülbelül egy tizenöt éves magasságával rendelkezik, és ez a súlyára is igaz.

- Mikey, mit csinálsz? -kérdezte, miközben karjait a nyakam köré fonta.

- Csak nem fogom hagyni, hogy vérző lábbal végigsétálj a mocskos buszon! -magyaráztam, miközben elindultam a mosdó felé.- Ráadásul így gyorsabb. -kacsintottam rá, mire ő, szinte alig láthatóan, de elmosolyodott.

Mikor a fürdőbe értünk, leültettem a fürdőkád szélére, majd a szekrényben kötszert és fertőtlenítőt kerestem. Mikor megtaláltam, becsuktam a szekrény ajtját, amire egy tükör volt rögzítve. A tükörből pedig tökéletesen lehetett látni, ahogy Frank arcán lecsordul egy apró könnycsepp.

Sóhajtva fordultam meg, majd Frank elé guggoltam. Megfogtam sebes kezét, és óvatosan felfordítottam, hogy lássam, mennyi és mekkora seb van pontosan. A fertőtlenítőt egy vattapamacsra öntöttem, és figyelve Frank minden reakcióját, ekezdtem fertőtleníteni a sebeket. Mikor a folyadék a sebhez ért, Frank halkan szisszent egyet, mire én azonnal elkaptam a kezem.

- Sajnálom, nem akartam... -kezdtem, de Frank közbeszólt.

- Semmi baj! Csináld csak, nem fáj. -mondta, én pedig ezúttal sokkal óvatosabban és lassabban kezdtem tisztítani a sebeit. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, ahogy fájdalmában összeszorítja a fogait.

Mikor végeztem a tenyerével, elkezdtem a talpát is lefertőtleníteni. Néhány szilánk még a sebekben maradt, ezért azokat csipesszel kellett kiszednem. Frank arcán legurult néhány könnycsepp, de nem mondtam semmit. Vágtam néhány köteg gézt, és bekötöztem a sebeket. Ahogy ott térdeltem Frank előtt, kezemben a kezével, és a gyönyörű, könnyáztatta arcát figyeltem, valami megváltozott bennem.

- Frank?

- Mikey?

Halványan elmosolyodtam. A másik kezemmel végigsimítottam puha bőrét az arcától az álláig. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű?

- Egy csoda vagy. -suttogtam.

Abban a pillanatban Frank elkapta a kezem, közel rántott magához, puha ajkait pedig óvatosan az enyémhez érintette, mintha csak félne, hogy a legkisebb nyomás hatására is bármelyik percben darabokra törünk. Ez az érzés azonban egyik pillanatról a másikra köddé vált, és csak mi maradtunk, ahogy a pokol legrosszabb bűneit követjük el a gyógyszer és vér szagú szobában. Persze ez mit sem zavart minket. Semmi sem zavart minket. Sem a körülmények, sem a következmények, sem a közeledő léptek, amik veszélyesen hasonlítottak Gerard lépteire.

Kicsit rövid, de lesz második rész uwu