A Nem-Túl-Kreatív One Shot Könyv

Nem Sajnálod

Az ajtót óriási lendülettel rúgtam be magam előtt, majd amint a terembe léptem, azonnal ordítani kezdtem, ezzel a szívrohamot hozva a rám váró három személyre.

– Mégis mi a faszt képzelsz te rohadék?!

Majd minden további nélkül a rohadék, vagyis Gerard elé lépve meglendítettem a jobb öklömet, és még mielőtt ő vagy bárki más még tudott volna állítani, az ütésem találkozott az arcával. Két másodperccel az érkezésem után máris a földön feküdt. Gyorsabb voltam, mint gondoltam volna.

– Frank, mi a—

Már majdnem megütöttem ismét, azonban Mikey elkapta a kezem és egy mozdulattal elhúzott Gerard mellől. A fülembe motyogott valami "nyugodj meg" félét, de nem igazán volt rám nagy hatással. Őt viszont nem akartam bántani, ezért inkább csak gyilkos pillantással néztem a földön fekvőre, aki mellett Ray állt, próbálva felsegíteni őt.

– Megérdemelte. -suttogta a fülembe Mikey, majd elengedte a kezem és szimplán mellém állt.

Miután ismét mindenki talpon volt, mind Gerard felé fordultunk, aki egy zsebkendővel próbálta elállítani az orrvérzést.

– Mielőtt még ismét kiütnél, remélem mondhatok pár szót. Azután addig üthetsz amíg eszméletlen nem vagyok, nem hinném, hogy bárki a jelenlevők közül megállítana. -nézett a két mellettem állóra, majd folytatta- Szóval, ezek szerint már mind láttátok mi történt.

– Nem mi történt, hanem mit tettél. -javította ki Ray, akit még soha nem láttam ennyire idegesnek. Majdhogynem rémisztő. Gerard csak bólintott, majd folytatta.

– Nos, amit tettem, annak oka volt...

Majd egy hosszú, majdnem húsz perces történetbe kezdett, amivel megpróbálta elmagyarázni, hogy ez az egész nekünk miért jó és hogy miért kéne most boldognak lennünk. Őszintén szólva, nem emlékszem a felére sem, végig azon gondolkodtam, hogy milyen okkal fogom menteni magam, ha a következő tíz percben Gerard komolyabban megsérül. Nem mitha meg akarnám verni. A dög unalmas beszéde alatt rájöttem, hogy nem is vagyok rá mérges. Hogy mit érzek pontosan, azt nem tudnám megfogalmazni. Sok mindent érzek és egyszerre semmit sem. Furcsa.

– Szóval ez minden amit mentségemre tudok felhozni, még akkor is, hogyha erre nincs mentség. Most pedig gyerünk, ne kíméljetek.

Azzal széttára a két karját és a padlót bámulva várta a reakciónkat. Viszont miután öt perc múlva sem történt semmi, egyik szemét kinyitva nézett fel ránk. A tekintete először Rayre, Mikeyra majd végül rám szegeződött, majd ismét a cipője orrára koncentrált.

– Sajnálom. -suttogta halkan, mi hárman pedig csak egymásra néztünk.

Ray volt az első aki kiment az ajtón. A szemében apró könnyeket láttam és gondolom nem akarta hogy így lássuk. Mindig is ő volt a pozitív srác, aki mindenkit jobb kedvre tudott deríteni. Most pedig ő az, akinek a szíve szakad meg, hiszen ez volt az élete. Mindenét erre tette fel és most egy hülye döntés ezt mind elvette tőle.

Ray után Mikey következett. Ő az ajtóban megállt és visszanézett. Látni lehetett a szemeiben a fájdalmat. A testvére, akiről azt hitte úgy ismeri mint a tenyerét, képes volt így hátba döfni őt. "Én is." volt az összes amit mondott, mielőtt még kiment volna a folyosóra.

Már csak én maradtam. Sóhajtottam és tettem pár lépést Gerard felé, aki csak szorosan lehunyta a szemeit.

– Sajnálom. -ismételte meg, mielőtt még a hangja elcsuklott volna. Egy könnycsepp szaladt le az arcán, amit az állát felemelve óvatosan letöröltem. Csak elmosolyodtam és végig simítottam puha arcán, az ajkain amit régebben úgy imádtam, majd mélyen a szemeibe néztem.

– Ne hazudj, Édesem! Nem sajnálod.

Ahogy Gerard torkában megakadt a levegő, adtam neki egy utolsó csókot, majd ellépve tőle kinyitottam az ajtót. Mikey és Ray kint vártak rám a folyosón. Én csak bólintottam, majd némán elindultunk a lift felé, nem törődve a teremből kiszűrődő sírás szerű hangokkal. Csak mentünk egyenesen, egymásra sem nézve, be a liftbe, át az alsó szinten, ki az üvegajtón, majd egy viszlát vagy egy rohadj meg nélkül az egyik jobbra, a másik balra, én pedig egyenesen mentem tovább, vissza sem nézve arra az épületre, ahova ha rajtam múlik, soha a büdös életben nem jövök vissza.