Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

27.fejezet~Kayla története

A tanításnak már vége volt, amikor Blue és Kayla szótlanul sétáltak az utcán.

- Az a helyzet, hogy nem a szomszéd utcában lakom- szólalt meg hirtelen Kayla, de mondat utolsó szakaszában elcsuklott a hangja.

- Ezt meg hogy érted?- kérdezte Blue.

- Artariában, azon is belül Corolo-ban születtem.

- Ez lehetetlen- suttogta maga elé Blue- Neked teljesen elment az eszed.

Ekkor Kayla nagyot sóhajtott, majd lecsatolta a nyakláncát a nyakáról, és kinyitotta a rajta függő aprócska medált.

- Remélem, hogy majd ez meggyőz- mondta Kayla, majd odaadta a nyakláncát Blue-nak.

A lány belenézett, de amint belepillantott, még a lélegzete is elállt. A lila színű Kereszt Kő volt benne!

- Ez...ez hogy kerül hozzád?- kérdezte teljesen ledöbbenve Blue.

- Ha akarod, elmesélhetem,- ajánlotta Kayla- de csak röviden. Szorít minket az idő. Szóval Corolo-ban születtem. Az anyám idevalósi volt, de az apám Eren-ből származott. Ezen a kontinenesen pezsgett az élet, és soha sem fogyott ki a felfedezésekre váró helyekből. Minden délután az egyik barátommal, név szerint Nickolas-szal kerestem kalandot a nagyvárosban. Nick szőke hajú volt, és zöld szeme mindig vidáman csillogott. Már egészen kicsi korunk óta ismertük egymást, és elválaszthatatlanok voltunk. Körülbelül négy évesek lehettünk, amikor Nick-nek egy baleset miatt meghaltak a szülei, és a húgával együtt árvák lettek. Szerencsére a szomszédanik örökbe fogadták őket. Amikor erről értesült, megfogadta, hogy ha idősebb lesz, megpróbálja őket visszahozni a halálból. Akkor ez még csak egy gyerekes ígeretnek tűnt, és azt hittem, hogy mindez majd az idő homályába fog veszni, de tévedtem. Tizenöt éves koromban hallottam először a suhanókról. Ekkoriban mindenki arról beszélt, hogy ezek a lények hamarosan vissza fognak térni. Akik hittek a szóbeszédnek, azonnal elmenekültek Corolo-ból, azonban a szüleim, és Nick nevelőszülei ezt nem tartották valószínűnek. Bárcsak mi is elmenekültünk volna! Akkor soha sem történik meg az a katasztrófa! Egyik délután éppen a tengerparton beszélgettünk Nick-kel, amikor hirtelen elsötétült az ég, és hirtelen több száz suhanó jelent meg. Nick azt mondta, hogy feltartja őket amíg én segítséget hozok. Csak később jöttem rá, hogy végzetes hiba volt magára hagynom.

- Miért? Mi történt vele? Meghalt?- kapta a szája elé a kezét Blue.

- Sokkal rosszabb dolog történt vele a halálnál- folytatta Kayla- Egyezséget kötött a suhanókkal, ugyanis felajánlották neki, hogy visszahozzák a halálból a szüleit, ha csatlakozik közéjük, Nick pedig beleegyezett. A legjobb barátom fokozatosan vesztette el önmagát. Először csak a szeme változott át csillogó zöldből szürkévé. Aztán a személyisége is szép lassan beszürkült. Ritkán mosolygott, és gyakran volt rosszkedvű, holott régen mindig viccelődött. Eleinte nem értettem, hogy mi a baja, azonban amikor sor került a suhanók és Corolo közti végleges összecsapásra, mindent megértettem. A szemem láttára változott át véglegesen suhanóvá. Hiába kérleltem, hogy ne tegye ezt, nem hallgatott rám. Semmi és senki sem téríthette el a szándékától. Szentül hitte, hogy ezzel megmentheti a családját.

Itt Kayla tartott egy kis szünetet, ugyanis úgy érezte, hogy ha tovább folytatja, elsírja magát. Magában úgy döntött, hogy azt inkább nem mondja el Blue-nak, hogy végén kezdett egy kicsit többet érezni a fiú iránt, mint barátság. Azt azonban soha sem tudta meg, hogy vajon Nick is többre tartotta-e őt egy egyszerű barátnál.