Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

28.fejezet~Artariában...

Blue percekig csak a szemét törölgette a miután a fényesség megszűnt.

- Kayla?- kérdezte a lány.

Még mindig káprázott előtte a világ.

- Hol vagyok?- kérdezte megint Blue.

Ekkor mellésétált Kayla, és egy sötét hajú, elkínzott tekintetű fiú.

- Sikerült! Itt vagyunk Artariában!- ugrott a barátnője nyakába Kayla.

- Ő az, aki nem Artariából származik?- kérdezte a fiú.

- Igen, én vagyok- válaszolta Blue.

- Ha már Mirát nem tudod megmenteni, legalább Artariát próbáld meg- mondta a fiú, azzal odaadta a lánynak a négy Kereszt Követ.

- Te vagy James?- kérdezte Blue, miközben összeillesztette a kék és a zöld színű köveket.

- Igen- hangzott a tömör felelet.

- Akkor Michael-nek és Mirának is itt kellene lennie valahol, nem igaz?- érdeklődött Blue.

James azonban csak elfordult. Nem akart Miráról beszélni. Jelenleg az sem tudta érdekelni, hogy ez a két lány honnan ismerik a nevét és, hogy hogyan kerültek ide. De nem James volt az egyetlen aki nem érezte magát boldognak. Kayla kezdeti örömét azonnal felváltotta a gyász érzése. Három hónappal ezelőtt a király ugyanezen a szigeten száműzte, csak mert nem volt hajlandó harcolni a suhanók ellen.

"Persze lehet, hogy azóta a suhanó Nick már régen meghalt"- gondolta Kayla, és úgy érezte, hogy mindjárt elsírja magát- "Tudtam, hogy rossz ötlet lesz ide visszatérni."

- Készen vagyok- jelentette ki Blue, és felmutatta az összerakott Kereszt Köveket.

Az öt darab Kereszt Kő úgy nézett ki, mint egy darab kő, ami a szivárvány összes színében pompázik. Aki ránézett, úgy érezte, hogy eddig a színeknek csak a töredékét ismerte, és mostantól teljesen máshogy fog nézni a világra. Ezek után James odament Michael-hez és Mirához, és tájékoztatta a másik fiút, hogy neki kell Blue-val és Kaylával bemenni a király palotájába, ugyanis a Legfőbb Suhanó oda költözött be.

- Sziasztok!-köszöntötte Michael a két fekete hajú lányt.

- Szia, Michael!- üdvözölte Blue a fiút.

- Khm, akkor,... izé indulunk?- kérdezte Michael.

- Igen- felelte Blue, majd mind a hárman elindultak a kastély felé.

A palota ajtaja hatalmasat csikordult, amikor a három gyerek megpróbálta kinyitni.

- Úgy néz ki, elég régen olajozták meg ezt az ajtót- törölgette a homlokát Blue.

- Szerintetek hol lehet a trónterem?- kérdezte Michael.

- Kövessetek!- intett Kayla, akinek még elég élénken élt az emlékében az a pillanat, amikor az őrök odavezették a király színe elé.

Kayla keresztülvezette Michael-t és Blue-t egy elhagyatott folyosón. Amikor ennek a végére értek, egy aranyozott ajtóval találták szembe magukat, amin különböző növény motívumok futottak keresztül.

- Ez lesz az- jelentette ki Kayla.

Blue megszorította a zsebében lapuló Kereszt Köveket, nagyot sóhajtott, majd belépett a trónterembe, mögötte Kaylával és Michael-el. Amikor beléptek több száz suhanó rontott rájuk.

"Azt hiszem, hogy most nem ártana, ha használnám a képességem"- gondolta Kayla, majd megragadta Blue karját, hogy a másik lány ne fagyjon le, amikor megállítja az időt.

Azonban kénytelen volt rájönni, hogy a képessegét nem tudja használni Artariában. A lány nem valami kedves jelzőket mormogott maga elé.

- Most mi legyen?- kiáltotta Blue- Nem tudok közelebb jutni a Legfőbb Suhanóhoz.

- Majd mi elbánunk velük!- ordította Michael- Te törődj a Legfőbb Suhanóval!

Michael vadul elkezdett csapkodni a kardjával, azonban Kayla meg se mozdult, pedig kapott fegyvert James-től. Nem volt hajlandó harcolni a suhanók ellen.

"Nem tudhatom, hogy melyikük lehet Nickolas"- gondolta magában- "Nem akarom megölni a volt barátomat."

- Kayla!- kiáltott fel hirtelen Michael- Segíts!

Az egyik suhanónak sikerült kicsavarni a fiú kezéből a kardját, és elkezdték kivonszolni a teremből.

A fekete hajú lány odarohant Michael-hez, és zokogva kaszabolni kezdte a suhanókat.

"Sajnálom, Nick! Annyira sajnálom!"- gondolta Kayla, és dühösen letörölt egy könnyet a ruhája ujjával.

Végül is elengedték Michael-t, a fiú pedig nem győzött hálálkodni Kaylának, amiért a lány megmentette az életét. Eközben Blue egyre közelebb ért a Legfőbb Suhanóhoz, aki egy hatalmas trónon ücsörgött, és vagy két fejjel nagyobb lehetett egy átlagos suhanónál, még úgy is, hogy ült. Egyre többen próbálták megállítani a lányt, azonban Blue összeszedte minden erejét, és tovább törtetett a célja felé. Már csak három méter választotta el a Legfőbb Suhanótól, de úgy érezte, hogy mindjárt összeesik. Megragadta a Kereszt Köveket, és a Legfőbb Suhanó felé hajította, majd összeesett. A gonosz lény megpróbálta elkapni a fényes követ, azonban ez nem sikerült neki. Mind az öt Kereszt Kő egyszerre találta el. Abban a pillanatban hatalmas fényesség töltötte be az egész palotát, és a suhanók szép lassan elkezdtek köddé vállni. Olyan volt, mintha eddig mindent egy szürke lepel borított volna, és a színek ismét eljönnének a hatalmas takaró alól. Michael kinézett az ablakon, és látta, amint az udvarról is felszívódnak a suhanók, és minden virágba borult. De nem csak Artaria kapott új külsőt, hanem Mira is. James szemtanúja lehetett, amint a lányba fokozatosan visszatér az életerő, és az arca ismét egészséges színben pompázott.

- Hogy vagy, Mira?- kérdezte James, miután segített felkelni a lánynak.

- Soha jobban- felelte boldogságtól sugárzó arccal Mira, és átölelte James-t.

A fiú azt se tudta, hog mit reagáljon, így aztán csak rákvörös fejjel nézett maga elé.

- Köszönöm- suttogta Mira.

A kastélyban Kayla és Michael megpróbálták felébreszteni Blue-t, ez azonban nem igazán sikrült nekik, így aztán kénytelenek voltak közös erővel lecipelni a barátjukat. A kertben a kis csapat végre találkozhatott egymással, és mire leértek, Blue is felébredt. Mindenki úgy érezte, hogy most már minden tökéletes. Arra azonban nem gondoltak, hogy Artariát hamarosan újabb veszély fogja fenyegetni, Csermeli tanárnő személyében...