Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

17.fejezet~Tenger-tündérek

James nem jutott túlságosan messzire, ugyanis időközben kitört a vihar, és ilyenkor tengeren eléggé veszélyes az átkelés.
- Gyere, Szikra, szálljunk le, és keressünk valami helyet, ahol pihenhetünk- paskolta meg James barátságosan a sárkánya oldalát.
James és Szikra végül is az egyik romos ház bejáratában húzták meg magukat. Beljebb már nem mertek menni, ugyanis eléggé féltek, hogy a hatalmas darabokban málló épület egyik téglája a fejükre esik.
Az eső hatalmas cseppekben kezdett el esni, mire Michael és Mira találtak egy viszonylag ép házat, ami menedékül szolgálhatott a számukra.
- Remélem, hogy James biztonságban van- morogta maga elé Mira.
A lány ugyan még mindig haragudott a fiúra, amiért otthagyta őket, de azért azt nem kívánta, hogy valami baja essen.
- Holnap megkeressük James-t- jelentette ki végül Mira, majd intett Michael-nek, hogy húzódjon beljebb.
Csodát és Furát is beterelték a lakásba, ugyanis mostanra már elkezdett dörögni, és villámlani is.
Michael-nek egy kicsit lelkiismeret-furdalása volt, hogy miatta veszekedett Mira és James, és nagyon remélte, hogy a fiú jól van.
- Sajnálom, hogy miattam nem tudtunk tovább haladni- mondta végül Michael, miközben végig a földet bámulta.
- Semmi baj- felelte Mira- Egyébként meg továbbra is úgy gondolom, hogy szükséged van pihenésre. Ráadásul, ha összetalálkoznánk egy suhanóval, nem is tudnánk elmenekülni.
- Holnap azért induljunk tovább- mondta végül egy kicsit nyugodtabban Michael.
James fázott. Nagyon hideg volt, még úgy is Szikra közelében feküdt. Ráadásul továbbra is dörgött és villámlott. Mindezek ellenére a fiú egy idő után elszundított. Körülbelül fél órát aludt, amikor egy különös hangra felriadt. James felkapta a fejét, és kinézett az ajtón. Tíz-tizenkét kék hajú, kék szemű és kék ruhájú fiatal lány körbe-körbe táncolt, és közben folyamatosan énekeltek. A fiú teljesen ledöbbent, ugyanis ilyen lényeket még soha nem látott Artariában. Amikor James jobban megnézte őket, rájött, hogy a ruhájukból folyamatosan csöpög a víz, és a talaj fölött pár centivel lebegtek, akárcsak a suhanók. Ekkor megfogtak egy lepedőt, és a magasba emelték. Jamesnek pedig még a lélegzete is elállt, amikor rájött, hogy a lepelen egy kis, átlátszó, kék színű kő található, rajta egy fekete kereszttel.
"A második Kereszt Kő!"-gondolta magában a fiú- "Nagyon remélem, hogy ezek a lények lesznek olyan kedvesek és nekünk adják"
- Szikra, látod azokat a kék lányokat?- kérdezte James- Oda kell mennünk, mivel náluk van az egyik Kereszt Kő.
Szikra válaszul morgott egy sort, majd nyújtózkodott és kilépett a zuhogó esőbe. James utána indult.
- Köszönöm!- hálálkodott a fiú.
Szikra tett előre pár lépést, majd megrázta magát, mintha csak egy kutya lenne. Az eső cseppek pedig lefolytak a vörös és piros színekben pompázó pikkelyein.
- Látom, nem szereted az esőt- vigyorgott James a sárkányra- Mondjuk ezen nem is csodálkozom, hiszen Sitrin kívül nem sok helyen jártál. Ott, meg évente ha egyszer esik.
Ekkorra odaértek a még mindig táncoló lányokhoz.
- Üdvözlöm önöket!- szólította meg őket a fiú.
- Menj el innen!- közölte tömören az egyik kék lény.
Hamarosan egy másik szinte énekelve hozzátette:
- Ne gyere ide!
- Ne haragudjanak, de az a Kereszt Kő kellene nekem, ugyanis csak ezzel lehet legyőzni a suhanókat- kiáltotta magából kikelve James, ugyanis semmi kedve sem volt kötekedni.
Már nagyon álmos volt és fázott.
- A Kő a miénk!- énekelte az egyik lány.
- És nem a tiéd!- tette hozzá szintén dalolva egy másik.
- A suhanók egész Artariát el fogják pusztítani, ha nem adjátok oda a Kereszt Követ!- vágott vissza James, és érezte, hogy az a minimális tűrő képessége is elfogyott, ami eddig volt neki.
- Nem adjuk oda!- hangzott fel egy énekhang.
- Menj el máshova!- tette hozzá egy másik.
James-nek most fogyott el a türelme. Előrántotta a tőrét és rárontott az egyik lányra. Elhatáozta, hogy mivel nem adták oda a szép szóra, kénytelen lesz erőszakot alkalmazni. A kék lények ránéztek Jamesre, mire egy hatalmas hullám keletkezett, ami lesodorta a fiút a lábáról.
- Börtönbe viszünk!- énekelte az egyik lány.
Ekkor James felemelte a csurom vizes fejét, és arra lett figyelmes, hogy egy gigantikus méretű, kék, vizes kéz a magasba emeli.
- Onnan nem engedünk!- hangzott fel a dal folytatása.
Szikra ekkor a magasba röppent, és tüzet okádott a kézre. Mivel a kéz azonban vízből volt, rögtön eloltotta Szikra lángsugarát.
- Börtönben a helyed!
- Így barlangba teszlek!
- Segítséged nem lesz!
- Kimenni majd nem mersz!- hangzott folyamatosan a különös dallam.
Amikor végre a kéz letette Jamest, a lények azonnal megragadták, és elkezdték előre lökni a tehetetlen fiút. James hamarosan különös nyomást kezdett érezni a karján, majd rájött, hogy a kezét egy vízből készült bilincs tartja fogva. Ekkor tudatosult az elméjében, hogy a lények elfogták. Szikra rájött, hogy nem tud segíteni a gazdájának, ezért felszállt a levegőbe, és elindult vissza Corolo belvárosába. Nagyon remélte, hogy majd sikerül megtalálnia Mirát és Michaelt, akik talán tudnak segíteni a barátján. Körülbelül fél órát kellett köröznie a város felett, mire kiszúrt két alakot, amint éppen kilépnek egy háznak a kapujából. Azonnal leszállt hozzájuk, miközben a sárkány magában reménykedett, hogy az a két alak tényleg Michael és Mira legyen. Szerencsére igaza lett.
- Szikra, mit keresel itt? És hol van James?- kérdezte rögtön Mira.
A sárkánynak nagy nehezen sikerült megértetnie a két gyerekkel, hogy James fogságba került, azt azonban sehogyan sem tudta elmondani, hogy a lények hogy néztek ki.
- Ha nem a suhanók voltak, akkor azt hiszem, hogy sejtem, hogy kik lehettek- szólalt meg végül eltöprengve Mira- Egy ősi Erenből származó monda azt állítja, hogy az Artariát körülölelő tengerben egy különös lény lakozik. Mindene kék, és a vizet tudja irányítani. Minden évben egyszer kijönnek a vízből és Corolo partjain énekelnek. Úgy hívják őket, hogy tenger-tündérek.
Szikra lelkesen bólogatott, hiszen ezek a kék lények rabolták el Jamest. Amikor Mira rájött, hogy a fiút valószínűleg ezek a lények rabolhatták el, minden szín kifutott az arcából.
- Azt elfelejtettem mondani, hogy ezek a lények Artaria legkegyetlenebb lakosai...