Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

18.fejezet~A második Kereszt Kő

Michael és Mira azonnal felpattantak az állataik hátára, és Szikra vezetésével útnak indultak, hogy megkeressék Jamest. Hamarosan elérték Corolo határát, ahol már a tenger hullámai a partot nyaldosták. Az eső már elállt, és a felhők is elvonultak, így a tiszta égen láthatóvá vált a telihold. Egyedül a Hold és a csillagok nyújtottak némi fényt, az amúgy teljesen sötét éjszakában.
- Most merre tovább?- kiáltott fel Mira Szikrának, mire Szikra jobbra kanyarodott.
Alig tettek meg pár métert, szinte azonnal hatalmas méretű sziklák és barlangok állták útjukat.
- Azt hiszem, hogy kénytelenek leszünk lassabban fogunk haladni- jegyezte meg keserűen Mira- Csoda nem tud gyorsan haladni ilyen szűk járatok között.
- Nekem van egy ötletem, hogy hogyan tudnánk a lehető leggyorsabban kiszabadítani James-t- szólalt meg egy kicsit tétovázva Michael- Fura nagyon gyors tud lenni még az ilyen szűk járatokban is. Én azonban a lábam miatt nem bírnám tartani vele az iramot.
- Ezzel most ugye nem azt akarod mondani, hogy nekem kell felülnöm Fura hátára?- kérdezte rémülten Mira.
- De- bólintott komoran Michael- Amíg te Furával és Szikrával kiszabadítjátok James-t, addig én itt maradok Csodával.
- De még soha sem ültem óriásgyíknak a hátán- ellenkezett Mira.
A fiú azonban ragaszkodott a tervhez. Mivel a lány még soha sem látta Michael-t ennyire határozottnak, végül is beleegyezett.
Miután James-t elhurcolták, bevezették egy teljesen sötét barlangba, ahol a víz a térdéig ért. Egy jó tíz perces sétát követően a fiú megpillantott egy halvány fénypontot, és meglepődve tapasztalta, hogy a fogvatartói egyre közelebb viszik a fényforráshoz. Nemsokára kiderült, hogy a világosság két olajlámpából származik, ami egy vasajtó fölé volt erősítve. James elméjében ködösen felderengett, hogy valószínűleg oda fogják bezárni. Erre a gondolatra vadul elkezdett rángatózni, és reménykedett, hogy ki tud törni a fogvatartói markából. Ezzel azonban csak azt érte el, hogy a csuklója körül még szorosabbra fogták a vízből készült bilincset. Miután James-t szó szerint behajították a cellájába, magára hagyták a fiút. James csüggedten levágta magát az egyik kőre. A kő azonban túlságosan sikamlós volt, így a fiú becsúszott a vízbe.
"Hát ez remek"- gondolta magában a fiú, amikor végre sikerült kikászálódnia a vízből.
Végül is James úgy döntött, hogy inkább nem ül le sehová. Hirtelen akaratlanul is eszébe jutott egy legenda Sitri-ből, amit kicsi korában még az anyjától hallott.

Egyszer egy ember, akinek a neve az idők folyamán feledésbe merült, úgy döntött, hogy felkeresi a Sitri-ben található legendás Sárga Követ. Ezt még több ezer évvel ezelőtt egy bizonyos Kar-Gon-Tag nevű egyén rejtett el. Az alaknak azért kellett a Sárga Kő, mivel úgy gondolták a       Sitri-ben élő emberek, hogy az minden bajtól megvédi a tulajdonost. Erről az alakról mindenki tudta, hogy halálosan retteg az akkor még Artariában igen gyakorinak számító sárkányoktól. Az egyén azonban olyan hirtelen döntött a Sárga Kő megkeresése mellett, hogy nem is gondolta végig, hogy miket kellene magával vinne az útra, így aztán csak egy kulacs vizet tett el. Az embet tetemét két nappal később Kar-Gon-Tag egyik utóda találta meg.

Miután James anyja elmondta ezt a történetet a fiának, megkérdezte tőle, hogy mi a tanulság. Az akkor még öt éves James nem tudott válaszolni. Az anyja pedig azt felelte, hogy ennek az egésznek csak annyi a tanulsága, hogy ne legyél felelőtlen, és gondold át a helyzetedet, legyél bármilyen élethelyzetben.
"Nem adom fel, és kész!"- határozta el James-"Akkor is ki fogok innen jutni"
- Segítsenek! Valaki segítsen!- üvöltötte James, és dörömbölni kezdett a vasajtón, és reménykedett, hogy Mira vagy Michael erre járnak, és meghallják.
Mira alig bírt rajta maradni Fura hátán, és olyan érzése volt, mintha az óriásgyík le akarná dobni a hátáról. A lánynak az volt a szerencséje, hogy nem kellett az állatot irányítania, ugyanis Fura tudta, hogy Szikra után kell mennie. A következő pillanatban Mira majdnem kirepült a nyeregből, ugyanis Fura minden látható ok nélkül hirtelen megtorpant. Miután a barna hajú lány visszaküzdötte magát az állat hátára, azonnal számon kérte, hogy ez most mire volt jó. Erre azonban hamarosan megtudta a választ, ugyanis Szikra leszállt melléjük, és bizonytalanul egy barlang felé bökött a vöröses árnyalatú fejével.
- Ott van James?- kérdezte Mira, mire a sárkány idegesen csapott egyet a tüskés végű farkával a talajra.
- Vagyis onnan hallottál valamit, de nem vagy benne biztos, hogy az James-e- összegezte a lány.
Erre Szikra lelkesen bólogatott.
- Akkor bemegyünk- döntött végül Mira.
Amikor a lány és a két állat belépett a barlangba, Mira azonnal megpillantott egy    tenger-tündért. Miután tüzetesen megvizsgálta a különös lényt, rájött, hogy a nyakában egy láncot lát, amin ott függött a kék színű Kereszt Kő. Mira azt találta ki, hogy amíg Szikra és Fura elterelik a lény figyelmét, addig ő valahogy mögé lopakodó, és megszerzi a Kereszt Követ. Ekkor azonban egy nagyon halk hang szólalt meg.
- Segítség...- hangzott valahonnan a barlang mélyéről.
Szikra gondolkodás nélkül a hang felé kezdett rohanni, így aztán leleplezte Mirát és Furát, így az óriásgyíknak azonnal cselekednie kellett, és nem csak Miráról, hanem Szikráról is el kellett terelnie a figyelmet.

Blue már két percen belül harmadszorra ásított. Egész délután az Artariát bújta, de még mindig nem unta meg az olvasást, pedig már késő este volt. A fekete hajú lány már nagyon fáradt volt, de elhatározta, hogy ezt a fejezetet el fogja olvasni.
"Muszáj lesz megtudnom, hogy mi fog történni Jamesszel"-gondolta magában, és elkezdte folytatni az Artariát.

Szikra a lehető leggyorsabban próbált közlekedni a barlang pocsojáiban, és igyekezett legyőzni a víz miatt érzett undorát. A sárkány hamarosan elérte azt a vaskaput, ami mögött James tartózkodott. A fiú még mindig torka szakadtából üvöltözött, mira Szikra megnyugtatóan morgott egyett.
- Szikra, te vagy az?- kérdezte sírós hangon James, mire a sárkány egy kicsit hangosabban eresztette ki a hangját.
- Szikra, ha hátrébb állok, ki tudod égetni ezt az ajtót?- kérdezte James.
Erre a sárkány hatalmasat üvöltött, és a szájából tűz szabadult fel, amit egyenesen a kapura irányított. James az ajtó másik oldalán igyekezett a cellája legtávolabbi részébe húzódni, miközben döbbenten figyelte, ahogy a kapu elkezd olvadozni, és füstöt hányni. Ilyenkor szokott James megdöbbeni azon, hogy egy sárkány mire is képes valójában és, hogy milyen veszedelmes ellenség is lehet. A fémről lepattanó szikra darabok a vízbe estek, ahol egy ideig még világítottak, majd elhalványultak, akár egy égen átcikázó hullócsillag. Végül is a vasajtó nagy része elolvadt, és James-nek sikerült kijutnia.
- Köszönöm!- hálálkodott a fiú, és az arcához szorította Szikra pofáját, mire a sárkány szelíden felmordult, ami úgy hangzott, mintha dorombolna.
Ezután a sötét hajú fiú ráült a hátára, és elindultak visszafelé.
Mire megérkeztek, Mirának és Furának már vagy tíz-tizenöt tenger-tündérrel kellett felvenniük a harcot, és a lánynak még mindig nem sikerült megszereznie a Kereszt Követ. James azonban nagyon gyorsan felmérte a helyzetet, és azonnal feltűnt neki a tenger-tündér gyenge pontja. Mögé lopakodott, és egy erőteljes rántással letépte a lény nyakáról a Kereszt Követ.
- Futás!-kiáltotta James, majd zsebre vágta az értékes tárgyat, ráugrott Szikra hátára és kirepült a barlangból.
Mira és Fura követték a fiú példáját. A tenger-tündérek pedig üldözőbe vették a két gyereket. Mira pedig tudta, hogy a Kereszt Kő már az övéké, ugyanis ezek a lények nem tudnak repülni...

Blue hatalmas erőfeszítések közepette az asztalra rakta a könyvet, majd mély álomba zuhant, és még csak nem is sejtette, hogy a másnap valami igazán rendkívüli dolgot tartogat a számára.