Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

11.fejezet~Váratlan segítség

Blue egészen hazáig futott, és csak a lakása előtt jutott az eszébe, hogy neki tulajdonképpen az iskolában kellene lennie. Fogalma sem volt, hogy mit fog mondani az otthon tartózkodó szüleinek. Végül is arra a döntésre jutott, hogy felmegy a padlásra. Oda úgyse jönnek a szülei. Amint felért, elővette az Artariát, és folytatta az olvasást.

Mira egy óra után úgy döntött, hogy felkelti a többieket. Miután James és Michael kipislogta a szeméből az álmot már indultak is tovább. Alig tettek meg pár lépést, amikor Michael hirtelen egy furcsa zajt hallott meg, és ezzel egy időben egy furcsa, kis emberke lépett eléjük.
- Én a helyetekben nem arra mennék- közölte vigyorogva a vénember.
James a levegőből megpillantotta az aprócska, szakállas öregembert, és Szikrával együtt leszálltak.
- Maga meg mit akar?- kérdezte szúrósan James, ugyanis semmi kedve sem volt holmi útonállóval kötekedni a továbbhaladás érdekében.
- Én a helyetekben nem arra mennék- ismételte meg az öregember.
- Na, és mégis miért?- kérdezte dühösen Mira.
- Arra felé több száz suhanó tanyázik. Ha jót akartok, velem jöttök- hangzott a felelet.
- És mégis honnan tudjuk, hogy megbízhatunk magában?- gyanakodott Michael.
- Bennem még mindig jobban bízhatsz, mint a suhanókban. Ráadásul tudom, hogy ki a vezérük, és hogy hogyan lehet elpusztítani őket- közölte az öregember.
A három gyerek összenézett, majd végül is úgy döntöttek, hogy követik őt. Hamarosan elérkeztek Terena egyik mezőjéhez, ahol egy faház állt. Mira elcsodálkozott, hogy miért csak egy ház található. Eren tisztásain legalább öt különböző család élt. Az öregember betessékelte őket a házába, majd hellyel kínálta a három gyereket az ütött- kopott, több helyen is foltos kanapén.
- Gondolom több ezer kérdésetek van felém,- kezdte az öreg- úgyhogy ha nem zavar titeket, először bemutatkoznék, aztán felőlem estig is kérdezgethettek. A nevem: Henry Sunarty, és itt születtem, Terenán....
James szinte azonnal közbeszólt:
- Ez az igazi neve?- kérdezte gyanakodva a fiú.
- Természetesen nem- vigyorgott James- re az öregember.
- Akkor mégis mi a neve?- fakadt ki dühösen Mira, ugyanis úgy érezte, hogy kezdi elveszíteni a fonalat.
Ráadásul most minden másodperc értékes volt a számukra, és semmi kedve sem volt fölöslegesen pazarolni az időt.
- Oliver Astara- érkezett meg hamarosan a válasz- Na, mondtok még kérdéseket, vagy inkább elmentek, és cél nélkül bolyongtok?
Michael-t nem különösebben érdekelte az öregember élettörténete, az viszont sokkal lényegesebb, hogy hogyan lehet legyőzni a suhanókat, és ezt azonnal meg is kérdezte.
- A Kereszt Kövekkel- hangzott a felelet- Összesen öt darab van Artariában, amik még az előző háború során vesztek el. Onnan fogjátok felismerni őket, hogy átlátszóak, és a tetejükön egy vörös kereszt található. Ezt az öt követ egyszerre a Legfőbb Suhanóra kell dobni, és akkor ő is és a többi suhanó is örökre el fog tűnni Artariából.
- Mi volt ez a hang?- kapta fel a fejét hirtelen Michael.
- Milyen zaj? Én nem hallottam semmit....-felelte James, és fülelni kezdett.
- Ezek a suhanók lesznek. Azt hiszem, itt az idő, hogy menjetek- közölte Oliver, és feltápászkodott a székből.
Ekkorra azonban már késő lett, ugyanis a suhanók berontottak a házba. Mira, Michael, James és Oliver fegyvert rántottak. James még Szikrát is behívta, hogy segítsen az ütközetben. A következő pillanatban azonban több dolog történt egyidejűleg. Egy suhanó rárontott James- re, aki éppen pont háttal állt neki, ezért nem láthatta. Ez azonban feltűnt Oliver- nem, és a fiú háta elé ugrott. Ennek az lett a következménye, hogy a suhanó az öregembert szúrta le a kardjával, nem pedig James-t. Oliver egy fájdalmas nyögést hallatott, mire James megfordult, és azonnal a suhanóba döfte a kardját. A találat pontos volt, és a lény hamarosan köddé is vállt.
James odarohant a haldokló Oliver-hez, akinek láthatóan már csak percei maradtak.
- Menjetek, ifjú hősök, és mentsétek meg Artariát!- suttogta elgyötört hangon.
- Nem Oliver az igazi neve, igaz?- kérdezte James, és érezte, hogy elcsuklik a hangja.
- Igaz- felelte az öreg.
Ekkorra már Mira és Michael is odaértek, és látták, amint az idős ember mosollyal a száján hal meg.
- Azt hiszem, hogy most egy értékes szövetségest vesztettünk el- jegyezte meg lehajtott fejjel Michael.