Artaria: Az elveszett világ [ BEFEJEZETT ]

22. fejezet~Aki keres, az talál...

Éjjeli 11 óra volt, de Blue még mindig nem tudott elaludni. Végül is hosszas forgolódás és gondolkozás után úgy döntött, hogy folytatja az Artaria olvasását.

A három gyerek hiába kereste fel a Kékfolyam barlangot, vagy az Óriás gyíkok faluját, nem sikerült megtalálniuk a következő Kereszt Követ. Még az Ezüst patak partjánál is hiába keresték.
- Michael, nincs több ötleted?- kérdezte James.
- Talán van- felelte a világos barna hajú fiú.
- Ki vele- bíztatta Mira.
- Igazából ezt a helyet csak a dzsorui legendákból ismerem. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg létezik ez a hely- mondta Michael a vállát vonogatva.
- Mi ez a hely?- érdeklődött James.
- Egyesek úgy tartják, hogy Dzsoru-ban van egy bizonyos arany levelű fa- kezdte Michael- Senki sem tudja, hogy hogyan került oda, azonban amikor felfedezték több száz évig tartó háború vette kezdetét. Állítólag a fának voltak érzelmei és beszélni is tudott, pont ezért csak még éértékesebbnek tartották. Egyesek szinte istenként tisztelték. Azonban egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt. Néhányan úgy gondolják, hogy a háborúból lett elege, és elvándorolt. Mások azt hiszik, hogy valaki kivágta, és elvitte. Senki sem tudja, hogy mi az igazság.
- De ehhez hogyan kapcsolódik a Kereszt Kő?- érdeklődött James.
- Nem tudom. Csak lehet, hogy az arany levelű fa tartja magánál a következő Kereszt Követ- felelte Michael.
- Akkor keressük meg ezt a fát, és reménykedjünk, hogy tényleg nála lesz- döntött végül Mira.
- De merre induljunk el?- kérdezősködött tovább James.
- Azt nem tudom- vörösödött el Michael- Azt nem mondja a legenda, hogy merre látták utoljára a fát.
- Akkor induljunk ki abból, hogy elmenekült a háború elől- kezdte Mira- Ha el akart szökni, akkor vagy Terena felé mehet, vagy pedig a Királyok Szigete felé. Mivel Terenában már jártunk, és egy arany levelű fával sem találkoztunk, ezért maradt a Királyok Szigete. Javaslom, hogy arra induljunk el.
Erre a két fiú köpni-nyelni nem tudott. Még James is csodálkozott ezen a logikán.
- Na, akkor indulunk?- kérdezte Mira, mire James és Michael összenézett, majd mind a ketten bólintottak.
Dzsoru egy hatalmas, dzsungeles földrész volt. Egyes kutatók szerint Artariaban ez a legnagyobb. De az biztos, hogy több hónapig tartana, amíg valaki megpróbálna elgyalogolni egyik végétől a másikig. Szerencsére erre nem került sor, ugyanis James, Michael és Mira az állataik hátán tették meg ezt az utat, és így nem egészen egy hét alatt sikerült elérniük a Királyok Szigetét. Út közben egy arany levelű fával sem találkoztak, így biztosra vették, hogy a keresett növény egyedül a Királyok Szigetén lehet. Amikor megérkeztek a szigetre, teljesen más látvány fogadta őket, mint amire számítottak. Az egész hely hemzsegett a suhanóktól, és szinte egy talpalatnyi zöld területet sem lehetett látni. A fáknak teljesen csupaszak voltak az ágai, és egy levelet sem lehetett rajtuk látni. A király palotája romokban állt, és a három gyerek biztosra vette, hogy a suhanók vagy elrabolták, vagy pedig megölték.
- Most merre menjünk?- suttogta James, miközben folyamatosan a környéket pásztázta a tekintetével.
- Van egy olyan érzésem, hogy a király palotájában lesz az arany levelű fa- suttogta vissza Mira.
- De, hogy fogjuk megközelíteni? Minden tele van suhanókkal- aggodalmaskodott Michael.
- Valakinek el kellene terelni a figyelmet, hogy a többiek bejuthassanak- gonolkozott Mira.
- Vállalom. Én észak felé terelem őket, úgyhogy neketek a déli kapun kellene bejutnotok valahogy- mondta Michael, majd felugrott Fura hátára, és elviharzott.
A terv bevált. Szinte az összes szigeten tartózkodó suhanó Michael-t kezdte el üldözni, és közben nem tűnt fel nekik, hogy James és Mira szép lassan megközelítették a palotát. Az ajtó nyitva állt, mintha csak a két gyerekre várt volna, így James-nek és Mirának sikerült észrevétlenül beslisszolniuk. Az egész kastélyban sötétség uralkodott, és csak az ablakokon beszivárgó sápadt fény segítségével tudtak tájékozódni. Óvatosan lépkedtek előre, és a legapróbb zajra is rémülten kapták hátra a fejüket. A következő pillanatban egy férfi ördögi kacajának a hangja szelte át a termet, mire James és Mira előkapták a fegyvereiket.
- Mutasd magad!- kiáltotta harciasan James.
- Oh, a szerelem... Milyen szép is az... Tökéletes pár vagytok ti ketten, ugye tudjátok?
James maga sem értette, hogy miért, de a szíve valamiért sokkal gyorsabb ütemre kapcsolt, és érezte, hogy elkezd izzadni.
-  Nem vagyunk egy pár- tájékoztatta Mira az ismeretlent, és csodálkozva nézett körbe, hogy megláthassa a beszélő személyt.
- Ki vagy te?- kiáltotta James, és továbbra is a levegőnek szegezte a kardját.
- Valaki, aki belelát a gondolataitokba, az érzelmeitekbe  és a vágyaitokba. Valaki, akinek hamarosan az összes hatalom a markába kerül. És valaki, aki az összes lázadást elfojtja. Én a legfőbb Legfőbb Suhanó vagyok- hangzott a felelet- De ha azt hiszitek, hogy meg tudtok állítani, akkor nagyon tévedtek. Tudom, hogy nálatok van a piros és a kék Kereszt Kő, de a zöldet nem fogjátok megszerezni.
James és Mira teljesen ledöbbenve néztek össze, majd várták, hogy a hang ismét megszólaljon, de nem hangzott fel többször. Először James tért magához:
- Gyere, Mira! Muszáj lesz nekünk először megtalálni a Kereszt Követ!- mondta, majd magával rántotta a lány.
A két gyerek körbe futotta az egész palotát, de sehol sem találták az arany levelű fát. Végül Mira kifulladva a földre rogyott, és dühösen kifakadt:
- Ha nincs meg az a növény, soha sem fogjuk megtalálni a Kereszt Követ, és a Legfőbb Suhanó meg fogja szerezni!
- Ne aggódj! Csak van valami kibúvó amiről megfeledkeztünk. Az is lehet, hogy az arany levelű fa kifejezés alatt azt a képet érti a legenda!- igyekezett James megvigasztalni a lányt, és biztatás képpen megütögette a mögöttük lévő festményt.
Pár másodpercig nem történt semmi különös, de két perc után a gyerekek egy furcsa zajt hallottak maguk mögött. Amikor hátranéztek, egy igen különös látványban volt részük. A festmény, amihez James hozzáért, elmozdult a helyéről, és egy másik folyosót lehetett látni mögötte.
- Azt hiszem, hogy megtaláltad a helyes utat a Kereszt Kőhöz. Te egy zseni vagy, James!- lelkendezett Mira.
- Csak utánad!- vigyorgott önelégülten a sötét hajú fiú.
Miután a két gyerek belépett az üregbe, a festmény automatikusan elzárta mögöttük a bejáratot. A falon Mira talált egy villanykapcsolót, így nem kellett teljesen sötétben lenniük. Rövid gyaloglást követően egy arany fénysugarat pillantottak meg, és tudták, hogy ez csakis az arany levelű fához tartozhat. Pár méter után a fény szinte elviselhetetlenné vált, és Mira már megbánta, hogy felkapcsolta a villanyt.
- Mit akartok itt?- kérdezte egy mély hang, és a két gyerek azonnal tudta, hogy ezt a fa kérdezte tőlük.
- Nálad van egy zöld színű, átlátszó kő, amin egy fekete kereszt van?- tért rögtön a tárgyra James.
- Nem fogom odaadni a Kereszt Követ- hangzott a tömör felelet.
- Rendben, te akartad- sóhajtott James, és elkezdte lassan megközelíteni a fát, Mirával a nyomában.
A fiú a tenger-tündéres eset után megtanulta, hogy bizonyos esetekben nem érdemes alkudozni, hanem egyszerűen csak harcolni kell. A növény hirtelen támadt. Értékes leveleit ráuszította James-re, aki alig tudott félreugrani előlük. Az egyik eltalálta a combját, aminek következtében erős fájdalom nyilalt a végtagjába. Rá kellett jönnie, hogy ezek egyáltalán nem hagyományos falevelek. A következő pillanatban egy sikítást hallott meg a háta mögül, és tudta, hogy ez csakis Mirától származhat. Azonnal odarohant a lányhoz, aki már a földön feküdt, és gurulva igyekezett kikerülni a feléje záporozó faleveleket. James-nek valahogy sikerült Mirát elhúznia a támadó fa közeléből, és biztonságba helyezte.
- Mi a baj?- kérdezte, és gyengéden felültette a lányt.
- A lábam...- nyöszörgött fojtott hangon Mira.
- Muszáj lesz itt maradnod,- mondta James- de ne aggódj, meg tudom szerezni a Kereszt Követ.
- Tudom- suttogta Mira, és átölelte a fiút.
James úgy érezte, mintha a pulzusa az egekbe szökött volna, és mégis azt kívánta, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat. Aztán Mira elengedte a fiút, így James kénytelen volt elindulni.
- Sok szerencsét!- kiáltott utána a lány- És vigyázz magadra!
"A Legfőbb Suhanó rengeteg mindenben téved. De azt hiszem, hogy abban talán igaza van, hogy tényleg tökéletes párok vagyunk Mirával"- gondolta James, és ez a gondolat rengeteg bátorsággal és önbizalommal töltötte tele a szívét.