"Stark?...Starks!?"

5.

Mire körülbelül az egész életünket megbeszéltük, ránkesteledett. A bátyám jóéjt kívánt, és eszébe jutott még valami, amit eddig nem említett.
-Jó éjt Lin.-Indult ki a szobából, de félúton megállt.-Várj, ezt majdnem elfelejtettem. Neked van valakid otthon?

Mit ne mondjak, meghökkentett a kérdés.

-Öhh...Nincs. Mert?-Kissé paranoiás vagyok, elismerem. És eddig senki nem kérdezett ilyesmit tőlem.
-Ittmaradhatnál velünk.-Vonta meg a vállát.-Vagy visszamennél Walesbe? Nekem mindegy, neked jó legyen.

Elgondolkodtam. Igazából megkedveltem mindannyiójukat. Igaz, csak hárman vannak, de na.

-Még megbeszéljük.-Mosolyodtam el biztatóan. Tony elhagyta a szobát. Teljes csend telepedett rám és a szobámra.

Hajnali kettő. Nem bírok aludni. Valami gyötör, de nem tudom mégis mi. Senki nem hiányzik olyannyira otthonról. Nem voltak barátaim sem nagyon. Honvágyam sincs. Akkor mégis mi a franc üthetett belém!?
Lássuk csak. Tony itthon van. Steve nincs, Ő Buckynál van. Pepper itthon van. Steve! Ő nincs itt. Pedig nem értem...Azért Tonyn kívül nem kezdtem senkihez komolyabb érzelmeket fűzni. A bátyámhoz is testvérieket. És ebből kifolyólag az következik, hogy hogyha valamilyen átok folytán esetleg megtetszett nekem Steve, rögtön kiverhetem a kis buksimból, mert Tony életét NEM szeretném tönkretenni! És a legnagyobb baj ezzel, hogy nem az agyam dönt, a szívem. Nem bírom ezt a nyomorult helyzetet. Valakivel meg kell beszéljem. Kivel? Tony esetleg megutálna. Pepper...? Benne talán megbízhatok. Elindultam a szobája felé. A hűvös csendben csak meztelen talpaim zaja hallatszott, ahogyan a csempén megyek. Benyitottam. Egy, majd kettő lépés beljebb. Pepper alszik. Az ajtót becsuktam magam után. Lassan az ágyához sétáltam, és fel akartam kelteni. A mozdulatnál gyorsan visszahúztam a kezemet. Nem. Most nem ébreszthetem fel azt a szerencsétlent a saját ügyöm, bajom miatt. Ki ő? Pszcihológus!?
A szobám felé indultam újra. Mégegy villámváltás. Steve. Az Ő szobája. Oda megyek.
Lift...Lépcső....Folyosó...Tony szobája...Igen!
Résnyire nyitva az ajtót, belestem azonm senki nem volt odabent. Az Ő szobája sarkában is volt egy pici Jarvis mint az enyémben. Odamentem hozzá.
-Jó estét Jarvis. Steve mikor jön haza?-Suttogtam a gépnek, reménykedve hogy választ is kapok.
-Jó estét Miss Stark. Steve Rogers pontosan egy óra, harmincnyolc perc, kilenc másodperc múlva lesz itthon tudható.-Darálta a mesterséges intelligencia.
-Köszönöm Jarvis. Jó éjt.-Majd otthagytam a gépet. Az éjjeliszekrényhez mentem. Az egyik fiókra szép betűkkel írva egy cetlin ez állt: "Albumok, naplók, feljegyzések, fényképek"
Aha. Szóval az emlékeid.
Lassan kihúztam a fiókot. Ami rögtön a szemem elé akadt, egy sötétkék bőrkötésű fényképalbum volt, arra egy kép ragasztva Tonyról és Steveről ahogy egy szökőkút előtt állnak, Steve átkarolja Tonyt, aki békejelet mutat. A kép alatt pedig ugyanazzal az írással: "Tony&Steve"
Tudom hogy nem kellett volna kutakodjak, de belenéztem. Képek róluk. Sokáig, de pontosan nem tudom meddig nézegettem az albumokat - több is volt - és a képeket. Hirtelen a néma csendet nehéz léptek törték meg a távolból. Mindent visszaraktam a fiókba, a lehető leghalkabban. Majd kisitettem a folyosóra, onnan a liftbe. Megnyomtam a gombot, ami a konyha emeletére visz. Iramos léptekkel közelítettem meg a helyiséget, és akkor már ki voltam készülve. Annyit hallottam hogy valaki pakolászik a konyhában. Beljebb mentem. Legnagyobb meglepetésemre Pepper volt az.
-Hát te?-Lepődött meg a nő amint megfordult.
-Öhh...-Kezdtem volna magyarázkodni. Pepper csak megingatta a fejét, jelezve azzal, hogy nem kíváncsi erre. Az ablak mellett lévő fotelekre mutatott. Odamentünk és leültünk.
-Tehát mi szél hozott ide éjnek évadján, Collin?-Kérdezte leplezhetetlen kíváncsisággal a hangjában.
-Nem tudtam aludni...-Néztem ki az ablakon. New York fénypompában fürdött.
-Miért, mi baj van?-Kezdte az aggódást.
-Semmi csak...-Aha, persze. Semmi! Semmi az nincs, minden az van!
-Nemár, bennem megbízhatsz. Egyébként is, a semmi az mindig jelent valamit.-Emelte meg az egyik szemöldökét, várva a helyeslést.-Értek én az ilyenekhez.
-Oké, de ez lesz a leghülyébb dolog amit valaha hallottál. Várj, nem előbb inkább kérdeznék valamit, az jobbformán érdekel.-Hadartam el mindent egyszerre, csoda hogy Pepper megértette.
-Ki vele!-Biztatott.
-Steveről.-Kezdtem sóhajtva. Itt már érdekes arckifejezéssel nyugtázta a témát.-Mit tudsz róla?
-Tessék?-Szegény nem tudta hiva tenni.
-Steve. Mit tudsz róla?
-Mi az hogy mit tudok róla? Egyébként ez alapjáraton is érdekes kérdés de mindegy. Hogy érted hogy mit tudok róla?-Kérdezett egy csomó dolgot.
-Azt értem, hogy mesélj nekem róla el mindent.-Néztem rá mármár egy kissé szúrósan. Mostmár értette mit is szeretnék.
-Öhhmmm...Rendben. Szóval a teljes neve Steve Rogers. Sírig hűséges, titoktartó, kedves, okos és megértő, nem bírja a csúnyabeszédet. Katona akart lenni még fiatal korában, de nem sorozták be a gyenge testalkata miatt.-Fiatal korában? Gyenge testalkat? Mi a franc? Most sem valami öreg, már nem azért!-Aztán az apátoknak sikerült szuperkatonát csinálnia belőle egy szérummal vagy mivel, és azóta ilyen a testalkata. Aztán jégbe fagyott, később kiolvasztották, és valamilyen csoda folytán élt még. Aztán a S.H.I.E.L.D. tagja lett, meg persze a Bosszúállóké. Aztán összejöttek Tonyval, és most itt állunk.

Az utolsó mondatnál kissé megrezzentem. Akkor már teljesen biztos voltam benne, hogy megtetszett. És mi az hogy apa csinált belőle szuperkatonát? És hogy jégbe fagyott? Meg az hogy "fiatal korában"? Najó, én nekem erről fogalmam sincsen. Megköszöntem Peppernek a beszámolót, és visszaindultam a szobámba. Félfüllel hallottam, ahigy Pepper még mond valamit. "Ne...Ebből még lesz valami..."
Miből? Valamit rosszul csináltam? Mindegy...
Lift...Lépcső...Pepper szobája...Én szobám, csodás.
Felvettem egy pizsamának mondható ruhakombót, ami igazából ez oversize szürke póló és egy pamutshort volt. Fhú, de utálom magamat amiért ezt a szaros shortot hoztam...Nem elég hogy kiemel helyeket, de néha még fázok is benne. Épphogy befejeztem az öltözköfést, valaki benyitott. Kikerekedett szemmel néztem rá. Az, akire leginkább nem számítottam abban a pillanatban. Ő. Steve. Rajtam meg ez a hagynemondjam milyen "pizsama" van...Nagyon érdekesen nézett rám. Pedig Pepper aztmondta sírig hűséges....És hogy titoktartó...
A gyér fényben kirajzolódott széles válla, majd az egész teste. Alig fél méterre állt tőlem. Még senki nem szólalt meg. A nemkívánt gesztusok beszéltek. Megnyalta az ajkát. Én megforgattam a szemem és megropogtattam az ujjaimat. Tudom hogy nem vagyok erősebb, és hogy ez a legkiszolgáltatottab helyzet amibe keveredhettem volna. A fal felé hátráltam, ugyanúgy mint mikor először Tonyval beszéltem. Steve határozott lépésekkel közeledett. Hátam a falhoz simult. Méretes tenyereivel megtámaszkodott a jobb és bal oldalamon a fejem mellett. Nem tudtam mit csinálni. Ijedtemben zihálni kezdtem, fél szememet becsuktam, karjaimat mellkasom elé emeltem. Számat kinyitottam, valamit mondani akartam. Egy árva hang nem hagyta el a torkom. Féltem. Féltem Tony miatt. És azért hogy újra megutál. De nem csak engem. Őt is. Pedig tudom, hogy Steve nem ilyen. Vajon mi üthetett belé? Talán ivott? Nem tudom, csak annyit hogy ez rémisztő.
Steve oldalra fordítorra a fejét, és közelebb hajolt a nyakamhoz. Amennyire tudtam, arrébb mentem. Csak a síró Tonyra tudtam gondolni, ahogy káromkordik, és összetör valamit. Csak arra tudtam gondolni, hogy ez mekkora teher lesz majd nekünk, mindenkinek. Peppernek igaza volt. Ebből lesz még valami...