"Stark?...Starks!?"

25.

Amikor búcsút vettünk egymástól, hazaindultunk. Bruce azóta sem mondott semmit a "hírről". Veszett kíváncsi vagyok.

Mikor a kapun léptünk be, már nagyon tudni akartam a "hírt".

-Bruuceeeee!-Kezdtem.

-Tessék?

-Légysziiiii légyszi mondd el mi volt az a híííír!-Nyaggattam.

-Jó, oké.-Nevetett.

-Végre!

-Jó, szóval...Fiunk lesz.-Vigyorgott. Én szám elé kaptam a kezem, és másodperceken belül a nyakán fontam keresztül a karjaimat.

-Ez nem fair. Te mindent előbb tudsz meg mint én.-Nevettem el magam.

-Úgyis mindent elmondok.-Vonta meg mosolyogva a vállát.

-Na de akkor is!-Tettettem sértődöttséget, karjaimat mellkasom elé fonva.

-Kinek van laborja?-Csókolt meg.-Nekem.

-Attól még nem te vagy terhes a gyerekünkkel!-Nevettem fel. Erre Ő is elnevette magát.

Nagyokat pislogtam, és ásítottam.

-Valaki elfáradt?-Cirógatta meg a nyakamat.

-Megeshet...-Ásítottam még egyet.

-Ma aludjunk korábban?-Emelte fel a kezével az államat, hogy utána könnyeden az ajkait az enyémekhez nyomja.

-Mhm...-Mormoltam.

             -Egy évvel később-

-Mondtam hogy rád hasonlít!-Nevettem fel, Brucet átölelve.

-Attól még az egyik szeme a tiéd. De mondom, hogy a göndör haja mindkettőnké.-Mosolygott. A kicsi zokogni kezdett. Kivettem a járókából.

-Shhh...Ittvagyunk, nem kell félned...-Nyugtattam.-Anthony, shhh!

Szemeivel ránk nézett. Ó, hogy majdnem elfelejtettem mondani. Az egyik, a jobb szeme kék mint az enyém, a másik pedig barna, mint Bruceé. Az arcvonásai, a haja, minden mint egy aprócska Bruce. Most ránknevetett pici arcával, és apja ujja után nyúlt. Most azzal játszott. Mostmár nem zokogott, hanem nevetett.

-Na, ki az az aprócska, ki? Tony, te?-Mosolygott Bruce a kisfiunk felé.

A testvérem után neveztem el. Aki Bruceval egyetemben a legtöbbet adott nekem az életben. Antony Bruce Banner, így neveztük el a kisfiunkat. A két legcsodálatosabb ember nevét viseli, akiket valaha ismertem. Kis szemeivel nagyokat pislogott, és óriásit ásított.

-Valaki elfáradt, hm?-Pusziltam meg a pici homlokát, aki fáradt nevetéssel díjazta ezt. Visszaraktam a babaágyba, és perceken belül elaludt. Fáradtan döntöttem fejemet Bruce mellkasának, aki átölelt a derekamnál.

-Bele tudsz gondolni...-Kezdtem.-...Hogy ez az egész azzal kezdődött, hogy leittam magam?-Nevettem fel keserűen, és halkan.

-Nem. Túl régen volt.-Húzott közelebb magához, és megcsókolt.

-Szeretlek.

-Én is. Nagyon.-Rakta az állát óvatosan a fejem tetejére. Sokkal alacsonyabb vagyok nála.

-Nem is tudom mikor voltunk utoljára a Toronyban.-Gondolkodtam el.

-Szörnyen rég. Még sokkal azelőtt, mielőtt Tony megszületett. Talán egy olyan fél éve? Azóta mindenki túl elfoglalt volt.-Magyarázott.

-Igen. Át kéne menni oda. Hiányoznak mind.

-Nekem is.

-Mi lenne, ha lebeszélnék egy találkozót a hétre? Szabad vagy ezen a héten?-Kérdeztem, amire igenlő bólintást kaptam.-Oké, várj...Milyen nap van, szerda?