"Stark?...Starks!?"

13.

A film végén elaludtam. Az éjszaka közepén arra keltem, hogy szarul vagyok. Kirohantam pánikomban a folyosóra, de nem jegyeztem meg, hol van a fürdő.

-Bruce!-Kiáltottam el magamat, amire az említett aggódó arccal kirohant hozzám. Már a taccsolás szélén álltam.

-Jól van, jól van. Ittvagyok.-Próbált nyugtatni.

-Blöahhh...-Nem bírom...Mi van velem?

-Jólvan...Jobban vagy?-Nyugtatott Bruce még mindig a lágy hangján. Aprót bólintottam, hogy igen.

-Mi van velem?-Nyögtem ki végül azt, ami legjobban foglalkoztatott.

-A baj az, hogy nagyon megviselne, ha elmondanám. Ha kapcsolatilag közelebb kerülünk, elmondom.-Sóhajtott.-Sajnálom.

-Te tudod...Megmosdok és megyek aludni. Menj vissza.-Mondtam a döntésemet. Bruce igenlően bólintott, és elhagyta a helyiséget. Egyedül maradtam. Megmostam az arcomat hideg vízzel. Jól esett. Tízpercen belül visszamentem, de Bruce sehol. Hová tűnhetett egy ekkora lakásban?

-Bruce!-Kiáltottam megint a nevét.

-Tessék!-Szólt vissza a konyhából, majd visszasétált a folyosóra ahonnan hívtam.

-Azthittem aludni mentél és nem kajálni.-Nevettem magamat el.

-Nem, csak ittam.-Indult el visszafele a szobába. Én megvártam míg elalszik. Csak néztem. Félve, de utána átöleltem. És vagy tudata alatt, vagy nem, de visszaölelt. És megint az Ő karjában aludtam el.

Reggel hamarabb keltem mint Ő. Háromnegyed tizenegy volt. Csak néztem, ahogy rezzenéstelen arccal álmodik. Csak az foglalkoztatott, hogy mi bajom lehet. És az, hogy Bruce ugyanolyan szemmel tekint-e rám, mint én rá. De az utóbbi jobban. Végülis ha nem vagyok beteg, akkor valami más bajom van. Bár ötletem sincs mi, biztos elmúlik majd.
Gondolataimba merülve újra elaludtam. Délben arra keltem, hogy Ő hátulról átölel. Már nem aludt.

-Jó reggelt...-Suttogta.

-Neked is.-Válaszoltam halkan. Meglepetésemre a béltartalmam most nem kívánkozott ki. Felültem, és megnéztem mennyi az idő.-Dél van.

Bruce csak bólintott, és Ő is feltápászkodott.

-Megyek, csinálok enni. Jól vagy?-Nyújtózkodott ki.

-Kivételesen igen.-Bólintottam, és Ő elindult a konyhába, én a fürdőszobába.

Megint elkapott a hányinger, de most beértem szerencsétlen fulladozással. Olyan sokáig köhögtem, hogy Bruce csapkodni kezdte a hátamat.

-Na, na! Félrenyeltél?-Emelte fel az arcomat.

-Meglehet. Legalább nem dobtam ki a taccsot.-Vontam meg a vállam. A férfi visszament a konyhába, én pedig lefürödtem, és felöltöztem.

Mikor kész lettem, negyed egy volt. A kaja még nem volt készen, így Pepperrel kezdtem beszélgetni.

                 -Megnyitás-

                       12:17

C:Szia Pep!
P:Szia. Fél körül indulok.
C:Oké. Hallod, csoda hogy ma reggel nem dobtam ki a taccsot.
P:Nem? Na, az haladás.
C:Ja, helyette fuldokoltam. Ott köhögtem mint egy nyomorék, Bruce meg csapkodta a hátamat.
P:Ti nagyon bolondok vagytok.
C:Nem, csak én nyomorék.
P:Meg ha ilyeneket mondasz, úgytűnik hülye is.
C:Ha-ha.
C:Mindegy, megyek mert kész a kaja.
P:Milyen kaja?
C:A reggeli...?
P:Drága, inkább ebéd. Most keltetek, vagy mi a franc?
C:Igen.
P:Jesszus...Legalább hét óta fent vagyok.
C:Az kemény. Megyek, mert éhendöglök.
P:Olyan vagy mint a bátyád. Menjél, találkozunk nálatok.
C:Szia!
P:Szia!