"Stark?...Starks!?"

17.

Nagyon sokáig beszélgettünk még. Órák múlva Bruce keserű arckifejezéssel állt meg az ajtóban. Rögtön odasiettem hozzá.

-Baj van?-Aggódtam.

-Nincs, szerencsére. Viszont egy éjjelt itt kell maradjunk, mivel holnap mindenki el tud jönni. Tehát minden Bosszúálló ittmarad.-Magyarázta.-Nagyon nagy baj, ha ittmaradunk?

-Nem...-Öleltem át a nyakát. Ő a derekamnál visszaölelt. Pepper az ő szokásos módján elolvadt. Hirtelen a bátyám üvöltözése zökkentett ki mindannyiónkat a pillanatból.

-Pizza! Srácok, van pizzánk!-Ordibálta. Hallottam, ahogy mindenki a konhyába siet. Mi is elindultunk. Mire leértünk, mindenki bőven evett már. Egy torony pizzásdoboz volt a nagyasztalon.

-Jesszusom, Tony! Ti mennyit rendeltetek!?-Engedtem el Bruce kezét meglepetésemben, aztán vakon kerestem azt, mivel a torony ennivalót pásztáztam.

-Tíz dobozt!-Büszkélkedett, mintha ez lenne a világ legjobb cselekménye. Homlokomra csaptam.

-Tizet? Te megkergültél? Ki eszik meg annyit!?-Tettem fel a leghülyébb kérdést. Hát a Bosszúállók.

-Ők!-Mutatott a csoportra. Pietro éppen az orrán fröcskölt ki valamit, amin aztán nevettek.

-Steve, te meg engedted neki?-Néztem most a szőkére, aki arcába tömte az ennivalót. Hirtelen nem is egy veterán, egy hörcsög képe lebegett előttem.

-Igen! Hát látod!-Büszkélkedett ő is. Hát ezek megbolondultak. Hirtelen feltűnt, hogy Bruce felszívódott mellőlem. Körbenéztem. Egy doboz pizzát akart elvenni az asztalról.

-Ne segítsek?-Léptem mellé. Aprót bólintott, jelezve hogy jól jönne a segítségem. Felemeltem az üres dobozokat, hogy ki tudja venni amelyik nekünk kell. Sikeresen megszereztük, így elindultunk abba a kevésbé zsivalyos sarokba, ahol Tonyék ettek. Pepper követett minket. Leültünk a néhányszemélyes szófára. Én ültem középre, magyarul nálam volt a pizza. Egészen addig nyugodtan ettünk, amíg Tony nem kezdett el megint fesztivált csinálni. Komolyan, mi baja?
Steve szájában volt egy szelet pizza, gondolom az utolsó lehetett, és ezért folyt a háború. A bátyám a párja szájából húzta ki a sajátjával a pizzát. Eléggé érdekesen nézett ki a jelenet. Képzelj el egy Tonyt, meg egy Stevet. Az utóbbi szájában egy szelet pizza. Az előbbi a saját szájával akarja azt kiráncigálni a szőkéjéből, aki hősiesen védi a szelet pizzáját, mégpedig úgy, hogy Tony arcát tolja arrébb minduntalan.
Most én spricceltem majdnem pizzát az orromon. Komolyan elgondolkodtam, mi baja lehet Tonynak. Még a végén tényleg kiderül, hogy elmeproblémákkal küzd. Magam elé bámulva gondolkodtam, miközben a pizzát ettem.

-...Figyelsz rám? Lin?-Rángatott vissza Bruce a valóságba.

-Mit mondtál? Ne haragudj, fáradt vagyok és nem oda figyeltem. Gondolkoztam.

-Azt kérdeztem, hogy akkor most a te vagy az én szobámban fogunk aludni, vagy külön?-Szóval itt mindenkinek van szobája? Azta, erről nem is tudtam.

-Külön nem.-Szögeztem le.-De az attól függ, hogy nálad vagy nálam,  hogy hol férünk el.

-Hát, nálam franciaágy van.-Gondolkodott el Bruce.

-Nálam is.-Vontam meg a vállam, jelezve hogy nem tudom most mi lesz.

-Akkor nálam alszunk. Neked úgy jó?-Döntötte el. Igenlően bólogattam.

Nemsokkal ezután mindenki teli ette magát. Maradt három doboz pizza.

-Mondtam hogy túl sokat rendeltetek!-Zavartam meg a csöndet, szavaimat Tonynak és Stevenek intézve.

-Legalább lesz mit kilopni éjjel a hűtőből!-Szólalt meg Barton. Erre volt aki felnevetett.

-Nem rossz ötlet!-Helyeselt nevetve Natasha.

-Szerintem ne Tonyék előtt tervezzétek a közeljövőt, még a végén meg találja enni az összeset Stevevel egyetemben. Én tudom!-Álltam fel a kanapéról, hogy mindenki lásson. Felnevettem azon, amilyen arckifejezéssel nyugtázta hirtelen cselekvésemet a bátyám.

-Dehogy is! Most zabáltuk magunkat teli!-Méltatlankodott Tony. Most már minden jelenlévő fogta a hasát a nevetéstől. Valaki, igazán fogalmam sincs kicsoda volt, de félrenyelt. Vízió előszeretettel csapkodta a hátát a köhögőnek.

-Hé, félrenyeltél? Kuc kuc!-Hallottam ahogyan Vízió kommentál.

-Ki nyelt félre?-Kérdezte hirtelen Bruce mellettem, amitől összerezzentem. Oldalról átölelt.-Megijesztettelek? Bocsáss meg!

Kaptam egy puszit a nyakamra amit egy széles és elégedett mosollyal díjaztam.

-Szeretlek.-Döntöttem fejem a vállának. A szokásos válasz érkezett. Jó volt tudnom, hogy szeret. Mert neki így is kellek. Mint egy mindent tönkretevő, mindennapi ember. Mert nincs szuperképességem. Nem vagyok boszorkány, mint Wanda, nem én vagyok a Fekete Özvegy mint Natasha. Csak egy milliárdos húga vagyok, akinek semmilyen sikere nincs. Mert senki nem tud rólam. De Ő mégis szeret. Ő fel mer vállalni az oldalán engem. Nem szégyell.

Bocsássatok meg, ez a rész rettenetesen rövid lett hozzám képest. Szóval nagyon remélem, hogy ez nem zavaró tényező nektek! A következő részt mindenképpen próbálom hosszabbra nyújtani, érdekesebbre írni.