«Borzalmasak azok a piros zászlók»

1.5K 49 3
                                    

*Két héttel később-Azerbajdzsán,Baku*

Amíg a bátyámék leadták a kötelező interjúkat, én addig a Tv-t néztem. Igazából hallgattam is, de Baku-iul beszéltek benne. Na jó, oroszul. De semmit nem értettem belőle. A 2018-as és a 2017-es Bakui nagydíjat mutatták benne.

Valtterinek amennyire szerencséje volt 2017-ben Bakuban, 2018-ban annyi balszerencséje volt. Az utolsó előtti körökben ráment a törmelékre, és a jobb hátsója kidurrant. Leader (vezető) volt. És első helyről kellett kiessen. Amikor láttam, majd megszakadt a szívem. Hát, abban az időszakban nagyon nagyon de nagyon rossz kedve volt.

Ez a pálya kiszám thatatlan. 2017-ben vagy 5 Safety Car volt (biztonságu autó), egy piros zázló, ami azt jelenti, hogy a futamnak vége vagy meg van szakítva. Minden volt. Szóóó szerint minden.

***

*Az első szabadedzés*

-Na legyen még egy Mercedes 1-2.-ültem le Toto Wolff mellé, amikor Esteban is odakandikált felénk.-Nem is láttalak még ma.

-Áh, korán le kellett jöjjek. Munka munka munka.-ölelt meg hátulról.-De attól Mercedes 1-2 lesz.

Esteban leült Toto másik oldalára

-Személy szerint ez a kedvenc pályám. Azerbajdzsán.-dőltem rá az asztalra, és Esteban tekintetét kerestem

-Hát nekem nem, tavaly...-kezdett bele Esteban

-Tavaly, amikor KImi Raikönnen felkent a falra.-mosolygott egy picit Toto

Én is elmosolyodtam, ezért el is fordultam. Esteban észrevette, de különösebben nem szólt semmit. Semmi sértőt.

Egy kicsit elült a csend, és elkezdődött az első szabad edzés. Ki volt nekem készítve egy speciális fejhallgató, pontosabban olyan, amin van mikrofon. Ott volt előttem kettő gomb. Lewis és Valtteri felirattal. Szóval velük tudok beszélni.

Egy kicsit üres volt a pálya az első percekben, de Charles Leclerc és Sebastian Vettel gurultak ki elsőnek.

-Lassan mehet ki Valtteri, Lewis hol van?-nézett szét Toto

-Öhm...még a DRS-t vizsgáljuk és a hátsó szárnyat.-szólt vissza az egyik mérnök

-De nem ez volt a kérdés.-csúszott ki a számon

Lassan felnéztem Toto-ra, aki mosolyogva nézett rám. Igazán nem akartam beleszólni.

-Ugyanezt akartam mondani.-mosolygott tovább Toto.-Felveszlek ide magam mellé.

-Ohm, köszönöm...asszem.-mosolyogtam

-Megírjuk majd a szerződést. Na de megnézem, hogy mit csinálnak Lewis kocsijával.-megveregette a vállamat Toto, és elsétált

Én a képernyőt bámultam, amikor Esteban elcsípte a tekintetemet

-Azt hittem az álom munkád a Redbullosoknál lenne...

-Miért is?-vontam fel a szemöldököm

-Családon belül maradna.

Hajsza a győzelemért [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now