Olaszországi kaland

Kimondott érzések

Visszaértem a kollégiumba, ahol rögtön barátnőmmel találkoztam össze.

- Szia! Úgy látom van mit mesélned, mert fülig ér a szád!

- Szia! Az biztos! - nevettem. Gyere menjünk fel a szobámba.

Letettem a táskámat, de követtem belőle a telefonom és a névjegyzékben megkerestem Asia számát majd tárcsáztam.

- Még gyors felhívom utána beszélhetünk. - mondtam Francescának aki bólintott.

- Szia Baby! Odaértél? - szólt bele a telefonba.

- Szia Szépségem! Igen minden rendben volt, már fent vagyok a szobámban,pont össze is futottam Francescaval így ő is itt van.

- Rendben, örülök épségben beértél a kollégiumba. Akkor beszélgessetek, majd délután hívlak!

- Már várom! - elköszöntünk majd bontottam a vonalat.

Elmeséltem Francescának mi is történt, na jó azért nem mindent.
Nem győzött elnézést kérni, hogy megzavart minket pont a legrosszabbkor, de nevetett amikor elmeséltem, hogy Robin is így tett amikor Asia meg akart kérni, hogy legyek a barátnője.
Sosem számítottam arra, hogy egyszer elmondhatom majd, hogy a legjobb és legszebb röplabdázó az én barátnőm.

Francesca visszament a szobájába neki is tanulnia kellett.
Nem sok kedvem volt hozzá, inkább lettem volna Asiaval, de muszáj befejeznem az iskolát mert nem akarok visszamenni anyámhoz,ahhoz meg talpra kell álljak.
De miért is nem akarok visszamenni? Mert anyám nem hitt nekem, amikor elmondtam neki, hogy a pasija meg akart erőszakolni. Pedig így volt, nem tetszett neki, hogy leszbikus vagyok és úgy gondolta majd ő megmutatja milyen is egy igazi férfi. Majdnem sikerült is neki, de az utolsó pillanatban ki tudtam szedni a szorításából a kezem és kirohantam.
Egyenesen anyámhoz rohantam, aki a szétszaggatott ruháim ellenére se akarta elhinni amit mondtam, a pasijának hitt.
Innentől kezdve nekem ő megszűnt létezni, az egyetemre ösztöndíjasként kerültem így a kolesz sem kerül pénzbe. Apa szokott küldeni pénzt, vele szoktam is találkozni de sokat dolgozik.
A szüleim elváltak még 14 éves koromban, azóta anyámnak mindig ilyen szerencsétlen fickókat sikerült összeszednie, de a mostani viszi a pálmát. Azt se tudom, amúgy hogy együtt vannak-e mert nem beszélek sokat anyámmal. Így legalább nyugodt vagyok, tudok koncentrálni a saját életemre.

A könyvkupac kellős közepén ülök, amikor elkezd csörögni a telefonom,amikor a kijelzőn meglátom ki hív, egyből mosolyra húzódik az arcom.

- Szia Szépségem! - szóltam bele a telefonba.

- Szia! Okosabb lettél már?-kérdezte.

- Csak egy kicsit, de azt hiszem nem eléggé.

- Mióta tanulsz?

- 4 órája biztos. Miért?

- Lehet jobban menne a tanulás, ha tartanál egy kis pihenőt. Sőt a séta biztos jót tenne a friss levegőn.

- Jól hangzik. Lehet alkalmazom is. - mosolyogtam.

Ekkor kopogást hallottam, meglepődtem nem várok senkit.

- Várj egy kicsit kopogtak az ajtón.

- Rendben. - válaszolta.

Amikor kinyitottam az ajtót, rögtön a nyakába ugrottam és megcsókoltam.

- Ennyire hiányoztam? - kérdezte Asia.

- Nagyon! Annyira jó, hogy itt vagy. - húztam beljebb.

- Jesszusom, ezt mind most tanulod? - mutatott a könyvekre.

- Igen. - sóhajtottam.

- Részvétem. - mosolygott.

- Köszi az együttérzést! - nyújtottam a nyelvem.

- Na akkor megyünk sétálni?

- Ja persze, csak várj és átöltözöm.

Előkaptam a ruháimat, felöltöztem és éreztem, hogy végig engem figyelt, de még a száját is beharapta.

- Ne harapdáld, az az én dolgom! - haraptam meg gyengéden ajkát.

- Nem tehetek róla, hogy tetszik amit láttam.

Elindultunk lefelé sétálni, kéz a kézben jártunk az utcán, sokat beszélgettünk a terveinkről.
Megtudtam, hogy még nagyon nem tudja mit is akar ha befejezi a profi pályafutását, annyi biztos nem akar elszakadni a röplabdától mert az nagyon is az élete része.
Én is elmeséltem neki, hogy mi történt a múltamban és, hogy a saját lábamra akarok állni, ha befejeztem az egyetemet,nem akarok a szüleimtől függeni. Kicsit irigyeltem őt, a szülei mindenben támogatták, nagyon jó kapcsolatot ápol velük és a testvérével is.
Nekem is lehet könnyebb lenne, ha lenne testvérem, de anyám sosem akart több gyereket én bőven sok voltam neki. Nagyon elkalandoztam a múlton amit Asia észre is vett.

- Gyönyörűm, mi a baj? - húzott közelebb magához.

- Csak anyám, a múltam. - lecsordult egy könnycsepp az arcomon.

- Ne aggódj, mostmár itt vagyok veled és megvédelek, rám számíthatsz. - morzsolta le könnyeimet.

- Köszönöm! - szipogtam, majd megcsókoltam.

Annyira jó volt, hogy itt van velem sosem akarom őt elengedni, pedig tudom hogy muszáj lesz. Lassan vissza is értünk a koleszhoz, még felkisért a szobámhoz.

- Nem akarom, hogy elmenj! - öleltem át.

- Én sem szeretnék, de ha itt maradok, akkor nem fogsz tanulni! Azt meg nem szeretném, hogy miattam bukj meg a vizsgán. Ígérem bepótoljuk!

- Mikor? Hiszen lassan kezdődik a szezon! - mondtam szomorúan.

- Igen, de megígérem mindent be fogunk pótolni, de ez most fontos neked! Most ez az első. Meg tudod, hogy áthívtam a csapatot is, hogy elmondjam nekik, hogy eltabolta a szívem egy lány! - mosolygott.

- Szóval enyém a szíved? - mosolyogtam rá.

- Igen a Tiéd, csak is a Tiéd! - adott egy apró puszit!

- Akkor jó, mert az enyém is a Tiéd! Még sosem voltam ennyire boldog, Szeretlek!

- Én is Szeretlek! Viszont, most jobb ha megyek!

- Ünneprontó! - vágtam durcás arcot!

- Sajnálom, este hívlak! - csókolt meg lágyan.

- Ajánlom is! Szia! - húztam vissza mégegy csókra.

- Szia! - elköszönt, én becsuktam az ajtót ő pedig elment.