Az nem számít

IX.

Valahol csörög a telefonom, magam mellé nyúlok a kezemmel, de ott csak valakinek a fejét találtam. Szemeimet dörzsölve ültem fel, majd mikor kinyitottam a szemeim, hirtelen nem tudtam hogyan kerültem a nappaliba azon belül is Max Verstappen karjaiba. Pár másodperc kellett ahhoz, hogy realizáljam a helyzetet, majd miután minden gondolatom és emlékem a helyére került, ismét a telefonom csörgésének hangja ütötte meg fülemet. Az asztalon lévő készülék után nyúltam, és automatikusan fel is vettem azt.

- Igen, tessék?- szóltam bele a telefonba rekedt hangon.

- Kisasszony ön ma nem szeretne bejönni dolgozni?- szól bele a telefonba a kórház részlegvezetője, vagyis a főnököm- Már tíz óra van.

- Hogy mi?- ugrottam fel, és erre hirtelen Max is felült a kanapén, és megvizsgálta minden rendben van-e velem, majd mikor meglátta a telefont a kezemben, kivette azt belőle, majd szemeit megdörzsölve indult el, és kisétált telefonommal együtt a kezében, eközben pedig én maximum 3 perc alatt öltöztem fel, és már a cipőmet kerestem, amikor Max visszacsoszogott a nappaliba, én pedig hajzuhatagom mögül néztem rá fel, miközben a cipőmet húztam.

- Nem kell menned- ült le az ágyra még mindig szemeit dörzsölte, mikor nem válaszoltam rá, felnézett és látva döbbent arcomat, folytatta a magyarázatot- Azt mondtam neki, hogy én hívtalak fel, mert most itt vagyok és úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy te vizsgálj meg.- leengettem a cipőmet, ami eddig a kezemben volt, majd a másikból is kiléptem, végül táskámat és zakómat is ledobtam a nappaliban lévő fotelbe, majd én is odaültem a pilóta mellé.

- Köszönöm.- mondta fáradtan, és leengedtem a vállaimat.

- Én pedig sajnálom- nevette el magát kínosan, mire hatalmas szemekkel néztem fel rá, hiszen közben hátra vetettem magam a kanapén- miattam nem tudtál menni dolgozni.

- Ugyan már- legyintettem.

- Majdnem miattam rúgtak ki...

- Dehogy rúgtak volna ki, így pedig van egy szabadnapom- mosolyogtam rá, és húztam le őt magam mellé alkarjánál fogva.

- És akkor mit szeretne ma a szabadnapos kisasszony csinálni?- mosolygott rám féloldalasan, mivel közben oldalára fordult- Mert nekem lennének terveim- vette ujjai közé egyik hajtincsem és csavarta azt rájuk, mikor pedig már nyitottam volna a számat, a hasam egy hatalmasat korgott- Tehát akkor most enni fogunk.- kelt fel, majd engem is magam után rántott, és a konyha felé kezdett el húzni.- Merre van ennivaló?- néz rám hátra.

- A hűtőben?- mutattam a konyha sarkában álló tárgyra, miközben felültem egy bárszékre a márványpult előtt, ő pedig kinyitotta a hűtőt, és fél teste elveszett benne, majd mikor újra előbukkant egy tányér felvágott volt nála, utána hozott sajtot, paprikát és még pár zöldségfélék, majd helyet is foglalt a velem szemben lévő széken- Neked is megfelel?

- Reggel vagy zabpelyhet vagy müzlit eszek. Gyümölcsökkel és kakóval.- keltem fel, és indultam el a pult feletti szekrényhez, kivettem a zabpelyhet és elkészítettem friss gyümölcsökkel.- Tea, kakaó vagy kávé?- nézek hátra rá, ő pedig már a szendvicsét készíti.

- Kávé.- válaszol teli szájjal, én ezen csak mosolygok, majd felteszem a vizet melegedni.

Egy csészébe előkészítettem a kakóhoz való keveréket, majd a kávét is beletettem egy másikba. Amikor a víz felforrt felöntöttem mindkét forró italt, majd a kávét Max elé helyeztem a kakaót pedig az én helyemre, mögé pedig a zabpelyhes tálat tettem le, majd helyet foglaltam én is.

- Nem fázol?

- Miért faznék?- nézek rá értetlenül.

- Vállas felsőben vagy, decemberben.