Az nem számít

XXXIV.

Az egész nappalim tele volt rakva halvány rózsaszínű dobozos rózsával. De nem csak úgy itt-ott volt pár, hanem szó szerint mindenhol. Az ágyon, a kisasztalon, a könyvespolcon, de még az ablakpárkányon is. És a legelső doboz tetején volt egy kis kártya a feladótól.

Azt mondtad, ha nem kérdezem meg azt, hogy jár-e nekem még egy esély, akkor soha nem tudom meg. Remélem ez segít a kérdés válaszához vezető utamban.
E.

Inkább úgy mondanám, hogy a szívrohamomhoz való úton segített meg. Ha megtudom, hogy ki engedte be, vagy kivel csináltatta, akkor megfojtom az illetőt.

Ha meg tudom kivel csináltattad ezt meg, akkor veled együtt nyírom ki.

Osztottam meg Maxszel is a remek tervemet, miközben lepakoltam, és utat csináltam magamnak a rózsadobozok közt. Most viszont a bőröndömet is magammal vittem. A piszkos ruhámiat bedobáltan a mosógépbe, elindítottam azt, és ismét összeraktam az utazáshoz való cuccaimat, mivel holnap jön hozzám Mia és Oliver, szerdán pedig már utazom is tovább, az Ausztriai nagydíjra, így a lehető leggyorsabban akartam túl lenni ezeken a kötelezően elvégzendő dolgaimon. Amikor mindennel készen lettem telefonommal a kezemben indultam a kisállataim keresésére. Itthon maradhattak, mivel Mia elvállalta, hogy átjár és megeteti őket, így a konyhába menet meg is találtam a kiscicámat, amint éppen a corgival játszik, amikor pedig észrevettek, azonnal odaszaladtak hozzám, én pedig leguggoltam hozzájuk.

Legalább egy órát játszottam velük, olyan megnyugtató volt, mintha végre nem lenne semmi olyan dolog az életemben, ami nem úgy alakulnak, ahogy én szeretném. De ez az egy óra a két kisállatnak éppen elég volt, így elaludtak a konyhában, én pedig a kanapén helyet csináltam magamnak, mert még mindig minden tele volt a rózsadobozokkal, de egyen megakadt a tekintetem, ami ott volt középen az ablakpárkányon, azon még mindig volt egy kis fehér papír, olyant mint az első dobozon volt, így kénytelen voltam oda is utat törni magamnak, hogy el tudjam olvasni a kis cetli tartalmát.

Addig foglak szeretni, amíg az utolsó rózsa nem hervad el!
E.

Körbe körbe forogtam, de mindenhol csak élő rózsákat láttam, és amikor már éppen készültem megsértődni, a szobámban elkezdett csipogni a telefonom, amit bevittem, hogy töltődjön, így felkapcsoltam ott is a lámpát, és csak akkor láttam meg, hogy ott is van, egy doboz rózsa, annyi különbséggel, hogy ez nem élő, hanem mű virágos, és ezen is van egy cetli.

Majdnem elhitted, igaz?
Pedig én mondtam, amíg ezek el nem hervadnak, pontosan addig!
E.

Nagyon vicces volt, mit ne mondjak... Inkább megfogtam a dobozt, és a tükrös asztalomra helyeztem azt. Éppen illett az ott lévő halvány rózsaszín dolgaimhoz. Már éppen ki akartam lépni a szobából, amikor ismét csipogni kezdett a telefonom, már el is felejtettem, hogy e miatt jöttem ide be.

Ha eljössz velem valahová enni, akkor talán megtudod ki volt az.
Egy sima nem is jó lesz, de attól, még vissza írhatsz, nem haragszom meg.

Egy szóval sem mondtam nemet, csak éppen a rózsás incidenseden vagyok felakadva.

Áh, akkor megtaláltad a külön dobozt, és ezt akkor igennek is vehetem...?