Az nem számít

XXXVIII.

A szingapúri és az orosz nagydíj a szokásos menetben telt el. Vizsgálat, szabadedzés, időmérő, verseny, sajtó. Talán a legjobban a rohanással tudnám leírni ezt a pár napunkat, amíg a két nagydíj tartott. Alig láttuk egymást, vagy amikor mégis, akkor pedig mindketten dolgoztunk, így már ránk fért ez a kis szünet.

- Max valaki csengetett- lököm meg a pilótát.

- Majd elmegy.- fordul a másik oldalára, ám az ajtóban álló személy ezt nem így gondolta.

- Max nem megy el, menj ki.

- Miért én?- háborodik fel a holland.

- Mert nem engem keresnek.

- Bárki legyen is az megfojtom- indul meg Max a bejárat felé, hogy megtudjuk ki az, aki ilyenkor zargat bennünket. Én is felveszem a köntösömet és papucsomat, majd a pilóta után megyek, aki az ajtóban áll, és beszélget Charles-szal.

- Szia Charles.

- Szia Sofi, sajnálom, ha felkeltettelek.

- Ugyan,- legyintek- de ugye nincs baj?

- Hát,- húzza el a száját a pilóta, én pedig Max mellé lépek, aki azonnal átkarol- szakítottam Giadával.- Max csak nagyokat pislog, én pedig elléppek mellőlle, majd teljesen kitárom az ajtót.

- Gyere be Charles, főzök egy kávét.

- Köszönöm Sofi.- lép el ő is a holland pilóta mellett, majd utánam jön a konyhába.

- És eddig hogy telik ez a pár szüneti nap?- nézek a pilótára, miután feltettem forrni a vizet.

- Érdekesen- neveti el magát kényszeredetten.

- Azt elhiszem.

- És neketek?

- Szerencsére lassan.

- Unalmasak már a futam hétvégék?

- Nem, csak tudod, én nem ehhez vagyok szokva, az előző munkahelyemen, volt időm mindenre, meg nem is pont ezzel foglalkoztam, úgyhogy csak új, és fárasztó,- bólogatok beletörődően- nagyon fárasztó.

- Ezt elhiszem.

- Miről maradtam le?- jön be a konyhába Max felöltözve.

- Éppen téged beszéltünk ki.- nézek a hollandra, aki csak mosolyogva átölelő csípőmet, és egy puszit nyom a hajamba.

- Menj öltözz át, vagyis inkább fel. Addig én szórakoztatom Charlest.- tol ki a konyhából, ahol ezután csak a két férfi maradt.

Felsétáltam az emeletre, ahol felöltöztem, és minden reggeli tehendőmet elvégeztem. Bevetettem az ágyat, majd a szennyest beraktam a mosógépbe, és bekapcsoltam azt, majd csak ezután indultam le a két férfihoz a konyhába.

- Miről maradtam le?- ülök le egy bárszékre, a két pilóta pedig azonnal elhallgatott, amikor megérkeztem közéjük.

- Maxszel azon gondolkodtunk, hogy ugye mondtad nekem, hogy ez a munka pörgősebb, mint az eddigi állásod volt, és hogy jót tenne neked egy nyugis program,- ecseteli nekem vidáman a monacói az eddigi beszélgetésük témáját- és arra gondoltam, hogy mi lenne ha eljönnétek velem és a testvéreimmel három napra almát szedni. Nálunk ez ilyen szokásos őszi program.

- Ez aranyos, én benne vagyok, megyünk igaz Max?- fordulok a pilóta felé, aki mosolyogva megcsóválja a fejét.

- Itt halt ki az összes reményem a nyugodt pihenéről.- nyugtázza magában a pilóta lemondóan.- Mikor indulunk?