Az nem számít

XIII.

Ismételten a telefonom csörgésére kelek fel, mint már oly sokszor. A készülék viszont nem abban a szobában van, ahol én hiszen ma nem kellene bemennem a kórházba, így ébresztőt sem állítottam, kénytelen vagyok hát felkelni, és kimenni a nappaliba, mikor kiértem a telefonom elhallgatott, gondolom a végéhez ért a csörgés, vagy csak ráunt a vonal másik végén lévő személy arra, hogy nem vettem fel neki a telefont. Felvettem a kis asztalról a készüléket, feloldottam, és megnéztem ki keresett alig pár másodpercce.

Nem fogadott hívás tőle: Apa

Nem tudom mikor hívott fel utoljára. Anyuval sokat beszélek, de vele... Talán akkor beszéltünk utoljára, amikor ott voltam Markkal náluk, mondjuk akkor sem túl sokat. Két opciót kínált fel a telefonom:

Visszahívás
Üzenet

Rányomtam az első lehetséges választásra, majd hallgattam, ahogy a telefon kicsöng. Ő sem veszi fel elsőre a telefont, csak a harmadikra, majd ő szól bele először a készülékbe.

- Gondolom én keltettelek fel.- unott hangom beszél, mint mindig.

- Gondolom nem e célból telefonáltak.- veszem fel ugyan azt a hangnemet, amelyet ő használ velem szemben, közben pedig elsétálok a hűtőszekrényig, a naptáron be van karikázva a mai nap, ma megyek Miával valahová este, nem gondolkozom ezen sokáig, hiszen még nem mondta hová is megyünk, kinyitom a hűtő ajtaját, kiveszem belőle a tejet és a konyhapultra helyezem.

- Nem, valóban nem e miatt. Mit csinálsz jövő héten?- a hangja már sokkal lágyabb, vagyis akar valamit, de ez a tudat engem csak még inkább unottá tesz, így szemforgatva veszem le a műzlis tálat a helyéről, és teszem le a tej mellé.

- Nem tudom még, miért?- így is úgy is elmondja, akkor miért nem kérdezzek inkább rá, így legalább az érdeklődés látszatát keltem. Közben a műzlit is az asztalra helyezem a gyümölcsökkel együtt.

- Tudod kiesett egy orvos a csapatomból, és...

- Nem!- csaptam le hirtelen a kanalat az asztallapra.

- Sofia még el sem mondtam mit szeretnék. Kérlek csak hallgass meg.- ha nem ismerném, azt mondanám, szinte könyörög.

- Nem! Bármit is akarsz a válaszom NEM!- már nem is vagyok éhes, annyira felidegesített az apám. Még ő kér tőlem bármit is? Ha én hívnám először még csak a telefont sem venné fel nekem.

- Kérlek kincsem, ha nem miattam akkor Albon és Kvajt miatt.- Alexander és Danyiil... Hát persze, ők voltak az egyetlen ütőkártyái, habár keveset vagyok a csapattal a két fiúval jóban vagyok.- Ha nem lesz a csapatnak egy főorvosa, akkor ők sem indulhatnak el az Spanyol nagydíjon.

- Igen, tudom. De te se kérheted tőlem, hogy repülejem át a fél világot öt nap miatt, miközben nekem itt van a munkám, egy állandó munkám.

- Kérlek Sof...- ez nem apám volt, ez Danyiil?

- Danyiil?

- És Alexander- szól bele a telefonba a másik pilóta- kérlek segíts nekünk.- sokat sakkoztam régen az apámmal, így szinte mindig tudom a következő lépését, de néha voltak neki olyan lépései, amikkel mattot tudott adni nekem, ez is egy olyan lépés volt. Nem számítottam a két fiúra... Mérlegeltem a dolgokat, ritkán veszek ki szabadságot így van egy hónapom, amit ki tudok használni, a fiúkat is régen láttam már, és talán egy kis meleg sem ártana most nekem. Hatalmasat sóhajtok mielőtt ismét beleszólok a készülékbe.

- Rendben van, ott leszek szerda reggelre.

- Imádunk Sofi- szólt egyszerre a két pilóta.- Kimenjünk majd eléd? Vigyünk valamit? Foglaljunk szobát?- ilyen és ehhez hasonló kérdések záporoztak felém a telefonon keresztül.