Az nem számít

XII.

A cipőm kopog a márvány járólapon, a kabátom suhog utánam, az emberek pedig mind engem kerülgetnek, ahogy haladok úticélom felé a hatalmas épületben. Fel az emeletre, egyenesen majd balra és ott a második ajtó, idézem fel magamban a megadott útirányt a lépcsőn felfelé sietve. Egyenesen, majd balra, és a második ajtó, amit hatalmas széllel be is vágok magam előtt, majd ugyan ezt megismétlem, amikor beértem a helyiségbe. Három riadt férfi tekintetével találom magam szembe, de nekem csak egy valami jár a fejemben. 6 hónap...

- Nem jött el a vizsgálatra- nézek arra az arcra akihez szavaimat intézem.

- Elnézést kisasszony, de maga ki?- kérdezi tőlem az idősebb úriember, az asztal túloldalán ülve. Jogos a kérdés, hiszen ki az, aki csak így beront a Red Bull irodájába, és kezd el szemrehányást tenni, az egyik legjobb pilótájuknak a főnöke és csapattársa szeme láttára. Határozottan senki, senki rajtam kívül.

Felemelem az állam, cipőm sarkára támaszkodva a férfi felé fordulok, aki értetlen arccal mered rám, ingemet lehúzom majd a kabátomat összehúzom testem előtt, talán ezzel is ösztönösen védve magam.

- Elnézését kérem uram, nem tudom hová tettem a jómodorom, hiszen mi még nem ismerjük egymást Dr. Sofia Colett Berger vagyok, Mr. Verstappen orvosa, jobban mondva volt orvosa.- nyújtom felé a kezem egy barátságos mosoly kíséretében, amelyet ő készségesen el is fogad.

- Max csapatfőnöke, Christian Horner,- rázta meg a kezemet- örvendek, kisasszony.- miután elengedte kezem, a teremben tartózkodó harmadik személy felé fordulok, majd ugyan olyan határozottan szinte orra alá nyomom kezemet.

- Dr. Sofia Colett Berger.

- Pierre Gasly,- szorítja meg határozottan kezemet, amely szinte elveszik az ő hatalmas tenyerében, így szinte azonnal kirántom szorításából, amikor tehetem- és én is örvendek!- teszi hozzá hatalmas mosollyal.

- Szintén Mr. Gasly.- mosolygok rá halványan én is egy pillanatra, majd ismét a teremben tartózkodó holland felé fordulok- Ahogy azt már említettem, nem jelent meg a fél éves ellenőrző vizsgálatokon Verstappen.- idegesen mocorog a székében, csapatfőnökére néz, majd csapattársára, és csak ezek után figyel teljes mértékben rám.

- Sajnálom.- ejti ki úgy a szavat, mintha ezzel mindent megoldana.

- Igen? Sajnálod? Oh arról majd én gondoskodom, hogy biztos sajnáld...- nézek rá megvetően, majd ismét Christian felé fordulok- Igazán sajnálom uram ezt az otromba viselkedést.

- Én kérek elnézést Max kis incidense miatt doktornő, személyesen én fogom elkísérni a vizsgálatra, az ön által előrelátott időpontban, teszem fel maga is csatlakozik hozzánk Pierre, nem igaz?- a fiatalabb férfi felnéz rám, majd vigyorogva főnökéhez fordul.

- Csak természetes, hogy mindenben támogatom a csapatomat uram- kis álszent, ah csak egy gonddal több, bár lehet ő rendes.

- Értesíteni fogom önt az időpontról Mr. Horner, mert ahogy látom Verstappen naptárában és híváslistájában az én nevem valahogy mindig elkeveredik. Mégegyszer elnézést a kellemetlenségért, szép napot uraim!- ezzel hátat fordítva a három férfinek amilyen gyorsan érkeztem, olyan gyorsan távoztam is.

Az épület ajtaján kilépve, éppen felnyitottam az autómon a központi zárat, amikor a mögöttem becsapódott ajtó ismét kinyílt, majd ismét becsapódott. Nem is szenteltem neki nagy figyelmet, csak kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, majd arra az ülésre bedobtam a táskám, kabátom és sálam, majd becsuktam az ajtót. Az üvegben egy alak tükröződött mögöttem. Sajnos az arcot nem, csak az alakot tudtam kivenni a tükörképből. Egy férfi állt mögöttem zsebre tett kezekkel, felhúzott vállakkal, szinte már már gőgösen és büszkén. Hirtelen megpördültem tengelyem körül, és mellem alatt összevont kézzel álltam az eddig idegen férfi előtt.