Seven | h.s | magyar fordítás

II

Miközben a nap áttört a horizonton, Magdalena felkapott egy köpenyt a szekrényéről és felhúzta vállaira. Megkötötte derekánál és megigazította a vörös kapucnit tarkójánál. Csendesen kiment a szobájából és róni kezdte a folyosókat, figyelmen kívül hagyva a szolgákat, akik meghajoltak előtte. Egy idő után lefordult a szolgák szárnya felé, ahol lehajtott fejjel ment, amíg el nem ért egy ajtóig, ami kifelé vezetett. Körbenézett, hogy figyeli-e valaki, majd elhúzta a reteszt és kilépett a reggeli, csípős levegőbe. Az ajtót óvatosan becsukta maga mögött. A szél megcsípte az orrát és arcát, miközben a hóval takart ösvényen haladt a kert felé. Örült neki, hogy végre érezhetett valami élőt a saját bőrén.

Mikor a kertek bejáratához ért, megállt. Csodálva nézte a látványt, különösen tetszett neki, ahogy a kő boltív tetejét beborította a hó, melyen visszaverődött a felkelő nap fénye.

"Gyönyörű reggel, nemde?"

Magdalena körbenézett az ismeretlen hangot keresve, amiben brit akcentus bújt meg. Nem volt sok angol férfi és nő az udvarban, kivéve Bethet, de ez nem egy nő hangja volt. Mögötte egy férfi állt egy fekete köpenyt magára öltve, ami sötétebb volt, mint az éjszaka vagy a gazdag tinta. Levette kapucniját, felfedve csokoládébarna fürtjeit, amit tarkójánál fogott össze. Magdalena lassan, remegve szívta magába a levegőt az ismeretlen láttán.

"Elnézést, hogy megijesztettem, hölgyem." mondta, enyhén meghajolva. Telt ajkai egy mosolyra húzódtak, smaragdzöld szemei pedig csillogtak, de mosolya hirtelen lefagyott arcáról. "Ugye érti amit mondok?"

Magdalena bólintott. "Természetesen. Csak nem számítottam akcentusra. Nem sok angol ember van az udvarban."

"A Karácsony miatt érkeztem." válaszolta, a hó ropogott csizmái alatt, mikor egy lépést közelebb lépett. "Úgy hallottam a kertek itt igazán szépek, szóval szerettem volna őket a saját szemeimmel látni."

"És, felért az elvárásaihoz?" kérdezte Magdalena.

A férfi egy pillanatra elcsendesült, majd a kertről lekapva tekintetét újra Magdalena felé nézett. "Sajnos, nem tudom megítélni, mivel valami más szépsége sokkal vonzóbb."

Magdalena enyhén megrándult, érezte hogy orcái felforrósodnak. Lenézett a földre, ajkait összepréselte, hogy visszafojtsa mosolyát, majd újra felnézett a férfira. "Minden angol férfi ilyen könnyedén bókol?"

"Nem, nem." mondta egy önelégült mosollyal. "Biztosíthatom róla, hogy nem vagyok olyan, mint a többi angol férfi, akikkel valaha is találkozni fog."

Magdalena nagyot nyelt. "Úgy sejtem a palotában tartózkodik? Vagy szólnom kell az őrségnek, hogy egy falusi beszökött a palotába?" mosolyodott el.

Halkan kuncogott. "Nem szükséges, már megkaptam a szobámat a palotában."

"Remek. Nos, hagyom magát felfedezni." mondta Magdalena a kert felé geszturálva.

Miközben elindult magára hagyva a férfit a bejáratnál, az utána kiáltott. "Mi a neve?"

Megállt, és válla felett hátranézett rá. "Hívj Elenának."

"Harry."

_ _ _

Beth egy ablakon keresztül leskelődőtt a kertbe, kezeivel a párkányra támaszkodott, lélegzete elhomályosította az üveget.

Összeszűkítette barna szemeit, mikor egy fekete alak közeledett a hercegnőhöz, akit már azóta figyelt, hogy észrevette a kertben. Mikor ébreszteni ment a hercegnőt már sehol sem volt, de rögtön tudta hol lehet, ezért elővigyázatosságból figyelt rá az ablakból. És igaza volt; a hercegnő egyszer elmondta neki, milyen kedves szerepet kapnak a szívében a kertek.