Seven | h.s | magyar fordítás

epilógus

A domb tetején álló tölgyfa árnyékában, ahonnan a virágokkal teli mező belátható volt, Beth egy vékony ecsetet mártott festékbe, majd vitte vászonra a mező látványát. A madarak csiripelése és a méhek zümmögése elégedettséget ébresztettek benne. Észre sem vette mennyire hiányzott neki az angliai tavasz.

Egy vágtató ló azonban megzavarta a nyugalmat. A kanca nyerített, miközben William visszahúzta a kantárt, hogy megálljanak. William egy puffanással leszállt a lóról, a lovat a fához kötötte, mielőtt Beth felé indult volna.

Beth rá sem nézett, már rég hallotta, hogy mögötte sétált. Helyette várta, hogy férje átkarolja hátulról és nyomjon arcára egy csókot, ahogy mindig tette, ha megzavarta őt festés közben. Most mégsem tett így, Beth pedig nem bírta ki, letette az ecsetet és a festéket a kezéből, s férje felé fordult. 

"Segíthetek?" kérdezte.

Homloka ráncba szaladt, mikor férje arcán még egy mosolyt sem látott. "Leveled érkezett." mondta, közben kinyújtotta kezét.

Szemeit forgatva kivette a kezéből. Szíve kihagyott egy ütemet, mikor meglátta a vörös pecsétet, ami a spanyol koronához tartozott. Gyorsan felnyitotta a levelet, s gyorsabban olvasta a papírra vetett szavakat, mint amilyen gyorsan értelmezni tudta őket.

Drága Beth,

Szerettem volna személyesen elbúcsúzni tőled, de a bátyám ezt a levelet is nehézkesen engedte meg nekem, mivel ő nem tartotta helyénvalónak, hogy visszautazz azért, hogy elbúcsúzz egy gyilkostól, főleg hogy megszerezted a grófnői rangot. Remélem elér hozzád ez a levél, barátnőm, mivel szavaim sokkal többek, mint egy egyszerű búcsú.

Nem vagyok bűnös azokért a vádakért, amik engem értek, habár nem is mondhatom magam ártatlannak. Való igaz, hogy a halálába vezettem a herceget, de nem én öltem meg. Igaz, hogy megpróbáltam megölni a testvérem, de nem sikerült. Ezen bűneim elegendőek ahhoz, hogy halál legyen a büntetésem - ezzel nem vitatkozom, meg kell halnom a bűneimért. A valódi gyilkos a férfi, akibe beleszerettem. Te vagy az egyetlen, aki tud a találkozásaimról a rejtélyes angol úriemberrel, a neve Harry és ő követte el az udvarban történt gyilkosságokat.

Könyörgöm neked, hogy mondd el az igazságot a királynak, a bátyámnak. Nem fog változtatni a büntetésemen, de tisztázni fogja a nevemet. Ha nem támasztod alá az igazamat, akkor mindenki úgy fog ismerni, mint a Gyilkos Hercegnőt. A történelem örökre meg fog engem vetni, Harry pedig kiveti a hálóját a következő áldozataira, ahogy mindig is tervezte. Ahogy látod, ő sosem szeretett engem. Végig az volt a terve, hogy elbűvöljön a rejtélyességével és kihasználja a kétségbeesett vágyaimat a szerelem iránt. Elhitette velem, hogy ez Isten akarata, hogy megtisztítsa a palotákat a bűntől, és miután végeztünk közösen megszökünk. 

Drága barátnőm, ha valaha annak tartottál te is, sajnálom, hogy becsaptalak téged és félrelöktelek, mikor figyelmeztetni próbáltál, hogy veszélyben vagyok. Megértem, ha nem kívánsz eleget tenni a kérésemnek. Imádkozom, hogy a férjed egy kedves szívű nemes, aki mellett igaz szerelmet és boldogságot lelsz a házasságodban, és sosem szenvedsz el az enyémhez hasonló sorsot. Neked sosem kell félned Harry gyilkos haragjától, mivel te valójában birtoklod a hét erényt.

Szeretettel,

Magdalena

"Elizabeth, drágám?" szólította William. Beth felnézett a férjére. "Mi hír jött Spanyolországból?"

"A hercegnő írt nekem." felelte. A lóhoz sétált és simogatni kezdte, hogy lenyugtass magát. "Le fogják fejezni."

"Oh." a férj nem találta a megfelelő szavakat. "Szerelmem, tudom hogy egykor sokat jelentett neked, megértem, ha szomorú vagy."